Egyre bátrabban – Interjú Balázs Andreával és Gregor Bernadettel

A Karinthy Színház és az Újszínház művészeivel a 8. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Sok műfajban kipróbálhatták már magukat, és szerencsére a címkézés is elkerülte őket – Gregor Bernadettel és Balázs Andreával beszélgettünk.
Emlékeztek még az első meghatározó színházélményetekre? 
 
Balázs Andrea: Az első igazi előadást még tévében láttam, egy pécsi társulat munkája volt. Már nem emlékszem, hogy pontosan melyik darabot játszották, de azt tudom, hogy akkor és ott megragadtam, és már csak azt vettem észre, hogy eltelt három óra, és én ugyanabban a pózban ülök nyitott szájjal. Ekkor már érezhettem, hogy a színház jó barátom lesz. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy bérletem lett Szolnokra és Békéscsabára, ez a két színház volt a közelünkben, és elkezdtem diákszínjátszózni is. 
 
Gregor Bernadett: Miután az édesapám operaénekes volt, én gyakorlatilag a színházban nőttem fel, úgyhogy nem is emlékszem, mi volt az első ezzel kapcsolatos élményem. Először természetesen operaelőadásokat láttam, aztán tinikoromban kezdett érdekelni a prózai része a dolognak, és a pályaválasztás szempontjából nagyon meghatározóak volt a Szegedi Szabadtéri Játékokon látott produkciók, különösen a Rock Színház munkái. 15 évesen még statisztáltam is A nyomorultakban, ekkor éreztem azt először, hogy egész életemben valami ilyesmit szeretnék csinálni. 
 
Ezek szerint nem is volt tartaléktervetek az életre nézve? 
 
B.A.: Nagyon szeretek tanulni, úgyhogy emellett van három szakmám is. Cipőfelsőrész-készítő, ruhagyártó, masszőr és színész vagyok. De nem azért tanultam, mert be akartam magam biztosítani, hanem mert annyira természetes volt a színházzal való kapcsolatom, hogy tudtam, bármi történjék, én ezzel fogok foglalkozni. Nagy bátorság volt, hogy amikor leérettségiztem, akkor csak a Shakespeare Akadémiát jelöltem be. Erre tettem fel mindent, de nem volt bennem semmiféle görcs, hiszen volt már három szakmám, tehát bármerre elindulhattam volna. Azt szoktam mondani, hogyha nem ezt csinálnám, akkor is színész lennék, csak éppen más lenne a díszlet. 
 
G.B.: Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor engem nem is érdekelt más. Szeged egyetemi város, tehát elmehettem volna akár tanárképzőre is, de egyszerűen nem láttam magam előtt semmilyen más pályát. Kételyek persze most is vannak velem a színházzal és a saját színészi létezésemmel kapcsolatban, de erről megintcsak az édesapám jut eszembe. Ő mondta, hogy ha egyszer magabiztosan, egészséges kételkedés nélkül jönne le a színpadról, akkor abba kéne hagynia az egészet. Ez a kételkedés a munkám része, és folyamatosan arra sarkall, hogy megpróbáljam kihozni magamból a maximumot. 
 
Andi, muszáj megkérdeznem: hogy jutott eszedbe a cipőfelsőrész-készítés? 
 
B.A.: Békés megyében, a környékemen, kifejezetten virágzott a cipészet mint iparág, engem pedig mindig is borzasztóan érdekelt a dolgok belseje. Szép cipő, rendben, de hogy tevődik össze? Ezért mentem ruhagyártónak is: az izgatott, miként kell cérnaszálanként összeépíteni az anyagot ahhoz, hogy valami gyönyörűt hozzunk létre. Kicsit a színházat is hasonlóképp fogom fel: apránként összerakom a szerepet, és akkor abból egyszer csak lesz valami egész. 
 
Mindkettőtöknek elég széles a színészi palettája műfajok tekintetében. Vannak preferenciáitok? 
 
G.B.: Alapvetően drámai színésznőnek tartom magam. Sokáig a Nemzetiben, majd a Pesti Magyar Színházban is kizárólag drámai hősnőket játszottam, és ez a szerepkör sokkal közelebb is áll hozzám. Nem volt probléma, hogy egy drámai jelenetben igaz könnyeket hullajtsak. Sokkal inkább idegenkedtem a vígjátékoktól, mert eleinte nem voltam biztos abban, hogy tudok-e olyan színésznő lenni, akin nevetnek. Persze szép feladat ez is, de én szeretem azt, amikor van rajtam teher. 
 
B.A.: Az már bebizonyosodott, hogy nincsenek perferenciáim. Borzasztóan szeretek zenéset, klasszikusat és modern darabokat is játszani. Szerencsére nagyon izgalmas, színes pálya ez nekem, jó csillagzat alatt születhettem, hiszen a mesedaraboktól kezdve a pszichothrillerig mindenben kipróbálhattam magam. Ráadásul nagyon érzékeny lány vagyok, úgyhogy rám minden szerep erősen hat, és mindig az a kedvencem, amivel éppen dolgom van. Hála istennek a címkék is elkerültek, ebben pedig nagy szerepe van a Karinthy Színháznak, különösen Karinthy Mártonnak, aki rengeteg figyelmet fordított rám az elmúlt tizennyolc évben. Szépen, apránként pakolta rám a terheket, a „Hölgy 2” szerepétől jutottam el odáig, hogy most monodrámát játszom. Ő tanított meg arra is, hogy egy vígjátékban sem elég, ha aranyos vagyok, mosolygok, lépek kettőt jobbra és kettőt balra, mert mindig a dolog nehezebbik oldalát kell megfogni ahhoz, hogy súlya legyen annak, amit játszunk. Hiszek abban is, hogy mi azért vagyunk ott fenn a színpadon, hogy mindent odaadjunk a nézőnek, a bőrömet lenyúznám azért, hogy jól érezzék magukat, és elfelejtsenek minden rossz gondolatot, ami az életben bántja őket. 
 
G.B.: Azt én is érzem, hogy az, amit éppen próbálok, az életem szerves részévé válik. Engem igazából az is érdekel a legjobban, hogy a saját személyiségemből mit tudok egy munkába belerakni. Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre bátrabb vagyok, kaptam már hideget-meleget, de azt érzem, hogy minél jobban elfogadom magam, minél inkább vállalom azt, aki vagyok, nemcsak az életben, hanem színpadon is, annál több örömet ad ez a szakma. 
 
Ezek szerint előfordult már, hogy helyretett benned valamit egy szerep? 
 
G.B.: Sokszor találtam már magam abban a helyzetben, hogy éppen olyan periódusát éltem az életemnek, amihez egy szerep tökéletesen illeszkedett. Sőt volt olyan is, hogy olyan mélyre kellett leásni magamba, hogy az elhangzó mondatok az értékítéletem is megváltoztatták, vagy éppen sikerült általuk feldolgoznom valamit. Számomra a színpadi jelenlét kicsit olyan, mint egy terápia: a privát életben nagyon türelmes és higgadt ember vagyok, nehéz is velem összeveszni, viszont a színpadon este héttől fél tízig mindent kiadok magamból. 
 
A következő évadban milyen feladatok várnak rátok? 
 
B.A.: Az első munkám egy remek francia darab lesz a Karinthyban, a címe Lököttek. Nagyon izgalmas, mert Kelemen József rendezi, akivel még nem dolgoztam együtt, és olyan remek partnereim lesznek mint Pápai Erika, Papp János, Marton Róbert vagy Tenki Dalma. Utána szintén egy gyönyörű feladat vár rám a Veres 1 Színházban, ugyanis Tótnét fogom játszani Örkény István Tóték című darabjában, melyet Dicső Dániel rendez. Úgy érzem, hogy ez a szerep már régóta várt rám, ugyanis az egyik kedvenc színdarabom, ráadásul ebből is érettségiztem. Ezután visszatérek a Karinthyba, ahol Böhm György rendezi majd Békés Páltól A félőlényt, öt szerepet alakítok majd benne egyedüli nőként. Ez csak az évad első fele, de a második felében is várnak rám izgalmas feladatok. 
 
G.B.: Ami számomra nagyon izgalmas, az Herczeg Ferenc Kék róka című drámájának női főszerepe. Az előadást Csiszár Imre rendezi, úgyhogy tudom, hogy jó kezekben vagyok, lesz feladatom, lesz rajtam teher. Emellett vár rám még egy érdekes kaland az évadban, ugyanis az Újszínház mellett egy ügynökségnél is dolgozom, ami különféle utazóelőadásokat szervez, és ott fogok rendezni egy nagyon kedves darabot, a Sztrájkol a gólyát. Ezt augusztusban, három hét alatt fogjuk bepróbálni, nem lesz könnyű feladat, de bízom a csapatban. 
 
 
Dézsi Fruzsina
2019.09.05
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.