Mintaapák címmel elkezdte új napi fikciós sorozatának forgatását a TV2

Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás a főszereplői az új vígjátéksorozatnak, amely négy nagyon különböző apa életét mutatja be.
A 3 gyerekes exfocistáét, aki a hagyományos értékrendben hisz, a sármos, sikeres ügyvédét, aki irtózik a felelősségtől, a régi és az új családja között vergődő elvált férjet, valamint a megözvegyült állatorvost, a szingli szuperapát.  
 
„Régóta tervezzük újabb napi, fikciós sorozat készítését a TV2-n. Az ország vezető színészeivel, kiváló forgatókönyvvel, profi alkotókkal és háttércsapattal forgatjuk a Mintaapákat, ami nemcsak szórakoztató, de drámai történeteket is tartogat majd a nézők számára és egy új szintre emeli a magyarországi napi sorozatokat” – mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.   A sorozat a Dear Daddies című argentin széria alapján készült, de a magyar sajátosságokat figyelembe véve a hazai közönség ízlésére formálták az alkotók. A szlovák verziója jó ideje óriási sikerrel fut.
 
„Jelenleg tíz állandó és jónéhány külső helyszínen folyik a TV2 egyik legnagyobb produkciójának forgatása. A stúdiótérben többek között óvoda, pizzéria, ügyvédi iroda és lakásbelsők kerültek kialakításara, ez azt jelenti, hogy csaknem 2000 négyzetméteren épültek fel a sorozat díszletei. A háttérmunkában nagyjából négyszáz ember vesz részt folyamatosan. Nagy kihívás, de szeretjük, ahogy remélem a nézők is szeretni fogják a négy mintaapa igen szórakoztató történetét” - mondta Kirády Attila, a TV2 Csoport kreatív igazgatója, a sorozat producere. 
 
A produkció vezető dramaturgja Goda Kriszta, a vezető író Kormos Anett, a rendezői csapatot pedig például Spáh Dávid és a Balázs Béla-díjas Mátyássy Áron erősíti, akinek nevéhez az Aranyélet is fűződik. A sorozatban további olyan népszerű színészek játszanak majd, mint Stohl András, Egri Márta, Kovács Patrícia, Polyák Lilla, Botos Éva, Földes Eszter, Kuna Kata, Pataki Szilvia
 
A sorozatot a TV2 Csoport megbízásából az IKO Műsorgyártó készíti. 
2019.09.18
|


Filmek a TV-ben
18:10
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 2.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:20
Millió dolláros bébi
amerikai filmdráma, 2004
18:40
Pokolfajzat
amerikai akciófilm, 2004
18:45
Cliffhanger - Függő játszma
amerikai akciófilm, 1993
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
15:50
Chuggington
II. évad, 18. rész
15:50
Noob Csapat
I. évad, 134. rész
15:55
Medvetesók
2015, IV. évad, 136. rész: A múmia átka
16:00
Gyerekversek
Fürödni kell
16:00
Sam, a tűzoltó
X. évad, 16. rész
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Ma meg holnap látogatható még a World Press Photo kiállítás. Nézzetek meg mindent a világról! #worldpressphoto2019 #kiallitas #foto #fotokiallitas #kiallitasajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.