Megjelent a Pesti Est ART legújabb száma!

A Pesti Est ART októberi kiadásában írunk többek között a Magyar Nemzeti Galéria búcsúzó szürrealista tárlatáról és a nemzetközi karriert befutott festőművész, László Fülöp születésének 150. évfordulójára nyílt új kiállításról is: a nagy ívű életműből válogatott tizenöt kiváló portré a brit királyi gyűjteményből és jelentős magángyűjtőktől érkezett.
Szót ejtünk arról is, hogy ebben az évben ismét a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont a világ sajtófotósainak legelismertebb nemzetközi megmérettetése, a World Press Photo pályázat idei győztes képeinek. Az október 23-ig látható World Press Photo kísérő kiállítása az Imagine, a MOME fotográfia szakán tavaly végzett, de már nemzetközileg jegyzett Borsi Flóra önálló tárlata, a lányé, aki bravúros technikával manipulálja a fotóit.  
 
A Ludwig Múzeum új kiállítása a Mintázat és dekoráció mozgalmat mutatja be, a Műcsarnokban négy kortárs magyar művész, Szotyory László, Kondor Attila, Konkoly Gyula és Lajta Gábor életművébe nyerhetünk bepillantást, a Várkert Bazárban pedig az Iparművészeti Múzeum új szerzeményeivel találkozhatunk.  
 
Még a hónap végéig láthatjuk a Veszprém megyei születésű Tót Endre (1937) műveit bemutató retrospektív tárlatot a veszprémi Modern Képtárban (TÓTalZÉRÓK& TÓTalÖRÖMÖK). A szentendrei MűvészetMalom a híres tolcsvai Land Art művésztelep alkotófolyamataiból mutat be reprezentatív válogatást, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény pedig a szecesszió emblematikus művésze, a cseh Alfons Mucha műveiből rendezett kiállítást – a Gallery of Art Prague-tól 62 műalkotás érkezett.  
 
Keresd szeptember 25-től a szokásos terjesztési pontokon!  
2019.09.25
|


Játék
Az Éles Gábor Triót a névadó 2009-ben hívta életre Móré Attilával, azzal a céllal, hogy egy sajátságos zenei nyelvet beszélő alkotói közösséget hozzon létre, mely 2010-ben Szkladányi András basszusgitárossal egészült ki.
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.