Fekete karácsony

est.hu:
5/10
|
olvasói
7/10 (6)
Az 1974-es Fekete karácsony rendesen megelőzte korát, és annyira alapmű a slasher zsánerben, hogy ez a mostani remake már a második a sorban.
Ezúttal a Blumhouse vette kezelésbe Bob Clark klasszikusát, amiben a téli szünetre készülő egyetemista lányokra a lányszövetség kollégiumában csap le egy álarcos elmebeteg. Sophia Takal rendező azonban nem elégedett meg azzal, hogy szolgaian lemásolja az eredetit – bár a perverz, zavarba ejtő telefonhívások ezúttal is fontos szerepet kapnak –, hanem az volt a célja, hogy újraértelmezze azt, és egy vérbeli 2019-es mozit készítsen belőle. Így lett célpont az egyetemi fiúszövetségek mérgező, macsó kultúrájából, és így váltak harcos amazonokká a lányok, akik ezúttal nem elégednek meg az áldozatszereppel. A gyilkosságokhoz pedig továbbra is nagyszerű hátteret kínál a hóba borult campus, ahol bárhol rejtőzhet a gyilkos.
Tulu
2019.12.06
|
Black Christmas
amerikai horror, 90 perc, 2019
A karácsonyi szünet alatt lassan kiürül a kollégium, de még mielőtt ez megtörténne, egy őrült gyilkos egyenként kezdi megölni az ott lakó lányokat.
Rendező:

Sophia Takal

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2019. december 12.
(9 kép)


Film premierek

Judy

angol életrajzi dráma, 118 perc, 2019

Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk

amerikai akcióvígjáték, 123 perc, 2020

Amanda

francia filmdráma, 107 perc, 2018

A bőrömben

angol filmdráma, 101 perc, 2018

Dolittle

amerikai családi film, 106 perc, 2020
Játék
A tavalyi nagy siker után a Budapest Varieté idén a Káprázat és Humor című új műsorával jelentkezik.
Filmek a TV-ben
18:10
Akaratlanul nagymama
osztrák film, 2012
18:20
Haverok harca
amerikai vígjáték, 2018
18:25
Star Trek
amerikai-német akció sci-fi, 2009
18:40
Bad Boys - Mire jók a rosszfiúk?
amerikai akcióvígjáték, 1995
18:45
A rendőrsztori folytatódik
hongkongi akciófilm, 1988
Külföldi kiállításkörképünk egyik izgalmas állomása: Tokióban magyar klasszikusok. Többek közt Munkácsy, Rippl-Rónai, Szinyei és Csontváry is a Treasures from Budapest című kiállításon. #szinyei #szinyeimersepal #lilaruhasno #kiallitas #tokio #treasuresfrombudapest
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.