„A mai napig ugyanazt a színházat szeretem, mint gyerekkoromban” – Interjú Karinthy Mártonnal

A Pesti Est exkluzív interjúja
Szeptember 1-én ünnepelte 70. születésnapját Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, rendező, író, akit kollégái után mi is felköszöntöttünk. A 38. évadát kezdő Karinthy Színház történetéről, idei évadáról, az írásról és kedvenc filmjéről is mesélt nekünk.
A kerek évforduló kapcsán kétszer is felköszöntötték kollégái, az egyik meglepetés volt. Tényleg nem tudott róla? 
 
Azt tudtam, hogy vasárnap, szeptember 1-én lesz egy társulati gyűlés, én arra szavaztam volna, a szombati eseményt nem is sejtettem. Még akkor sem, amikor hívtak, hogy azonnal be kellene jönnöm, mert itt van a közönség, és kéne egy-két szót mondanom az új évadról. Aztán amikor megérkeztem, kiderült, hogy miattam jött a közönség. 
 
Hetvenéves, így jogosan merülhet fel a kérdés: egy magánszínház igazgatója nyugdíjba mehet? 
 
Nem nagyon, mert nem igazán engedi az élet. Valami mindig van, amit intézni kell, és szerintem még a nyugdíjas igazgató is kénytelen továbbra is együttműködni a színházzal, mert egy csomó dolog van, amit csak ő tud, például, hogy mi hol van.
 
Mondhatjuk, hogy életének nagyobb része a 38 éve alapított Karinthy Színházhoz (korábban Hököm Színpad) kötődik, ami a háború utáni első magánszínház volt itthon. Nem volt ez merész vállalkozás 1982-ben? 
 
Ez egy teljes va bank volt, mintha Las Vegasban mindent egy lapra tettem volna fel. Akkor persze még nem volt olyan, hogy magánszínház, ezért úgy kellett hívnunk, hogy Hököm Színpad Kulturális Kisszövetkezet. Egy iskolában kezdtünk, aztán jött a MOM kultúrház, a Marcibányi téri Művelődési Központ, majd a Gutenberg Művelődési Otthon. Kerestük a helyünket és az utunkat, mint a vándorszínészek. Újbuda mindig is támogatott bennünket, és próbáltak egy lepukkant mozit keresni nekünk. Először az akkori Bartók mozi merült fel, ahol a Gundelékkal közösen akartunk egy vacsoraszínházat csinálni. Egy Gundel–Karinthy hely szerintem ma már világhírű lenne. Időközben kitört a kapitalizmus, egy bank megszerezte a mozit, így mondták nekünk, hogy keressünk egy másikat a kerületben. Akkor nem volt más csak ez a „kispiszkos”. Egy teljesen lepusztult épület volt itt a Haladás mozi helyén, ahova én egyébként gyerekként sokat jártam, és ahol nagyon jól el lehetett bújni iskola helyett. Ebből kellett egy színházat építeni, így amit infrastruktúrában és technikában bele kellett rakni, azt már mind én csináltam. 
 
Akkor nincs valóságalapja a történetnek, hogy nagyapja, Karinthy Frigyes és Kosztolányi itt sétálgattak, és amikor meglátták a mozit, azt mondták, hogy kellene itt csinálni egy színházat? 
 
Nincs, ez csak egy történet, amit én találtam ki, és be is fogadta a Karinthy-legendakör. Egyébként, miért ne sétálgathattak volna itt, az akkori Horthy Miklós úton, amikor itt laktak a környéken, és folyton itt sétáltak? Ez a hely akkoriban valóban a város vége volt, a mozit pedig akkor még Hunnia mozinak hívták. 1936-ban nyitott, és a tulajdonos itt lakott az emeleten, én pedig arra gondoltam, hogy valamit csak tudott ez az ember, hogy az új házában egy mozit épített. Azt már én játszottam ki ebben a történetben, hogy a két öreg eldönti, hogy lesz itt egyszer egy színház, ahol az ő darabjaikat fogják majd játszani. Ami nagyjából meg is történt, mert minden Karinthynak minden darabját eljátszottuk már, ami játszható. A kabaréktól kezdve a Lepketáncig, a Mennyei riportig és a Tanár úr, kérem!-ig, amit most is játszunk. 
 
A Tanár úr, kérem!-ből tavaly készült musicalelőadás. Ez, hogy jött? 
 
A Tanár úr, kérem! tizenhét évig ment rendkívül nagy sikerrel prózai változatban. Abban az előadásban, amit Szakonyi Károly dramatizált, felnőttek játszották a diákokat, akik visszaemlékeznek a történetekre. Mivel abból az előadásból kihaltak a nagy öregeink, Miklósy György, Keres Emil, aki itt búcsúzott el a színpadtól – ami hihetetlenül szívmelengető volt –, a Tanár úr, kérem! lekerült a műsorról. Amikor A Pál utcai fiúk musicalváltozata beütött, akkor jött az ötlet Simon Kornéltól, hogy csináljuk meg a Tanár úr, kérem!-et musicalben. Én pedig lecsaptam rá. Új közönséget hozott, imádják a fiatalok, és olyanok járnak ide, akik eddig nem jártak. Nagyon büszke vagyok rá, hogy itt született meg ez az előadás.  
 

Hogyan áll össze, alakul ki, hogy milyen előadásokat mutat be a következő évadban? 
 
Először is, mi színdarabokat játszunk, ez a mostani évadban különösen igaz, mert állatira unom, hogy minden színház úgy hirdeti meg az évadját, hogy egy híres filmből vagy regényből adaptált előadásokat visz színre. Annyi isteni színdarab van! A színház különleges, varázslatos műfaj, aminek megvannak a törvényei. Én egyre inkább ragaszkodom ahhoz, hogy azokat a jól megírt darabokat mutassam be újra, amik máig életképesek. Idén például három ilyen darabunk lesz, és a maga nemében mindegyik igazi színpadi csemege. Színdarabnak készültek, és jól megírt szerepek vannak benne. Nem filmeket kell adaptálni filmes módszerekkel, mert ha filmet akarok látni, akkor elmegyek egy moziba. Én a mai napig ugyanazt a színházat szeretem, mint gyerekkoromban. Ugyanaz pezsdít fel, mint tízévesen, amikor elmentem a Katona József Színházba, és megnéztem bármit. Azt szoktam mondani, hogy a „korszerűtlen” színházat szeretem. Nem érdekel sem a modernség, sem az üzengetés, azt szeretem, ha egy színdarab olyan élményt ad, ami magával ragadja a nézőt, amiben jó szerepek vannak, és jól is vannak eljátszva. Az összes többi egyfajta rendezői mutogatás. Én pedig nem mutogatok. 
 
Az idei évad első bemutatóját, a Lököttek című darabot szeptember 28-án mutatták be. Mit lehet tudni róla? 
 
Ez a magyarországi ősbemutatója volt a darabnak, ami nagyon sok helyen megy most a világban és Franciaországban különösen népszerű. Hétszereplős darab, szellemes, franciás, pszicho-vígjáték, ami nagyon idevaló. 
 
Az évad második bemutatóját, J.B. Priestley Veszélyes forduló című, itthon ritkán játszott, komolyabb témájú darabját ön rendezi. Rendezett már Priestley-darabot, de ezt most miért vette elő?
 
Ez egy meghatározó mű számomra. A hatvanas években ment a Madách Kamarában Vámos László rendezésében, és mivel én a gyerekkoromból táplálkozom, mindig is tudtam, hogy ezt a művet egyszer be akarom mutatni. Ez egy Agatha Christie-be oltott erős társadalmi érzékenységű darab remek fordulatokkal a cselekményben. Egy úri társaság látszólag teljesen rendben lévő partijába csöppenünk, ahol egy véletlen folytán kiderül, hogy az egész hazugságra, érdekre és szégyenre épül. Priestley a polgári társadalom nagyon erős ostorozója, és szerintem a polgári társadalom egyre inkább ostorozni való, mert ez már nem az a polgárság, ami Európát naggyá tette.
A harmadik bemutatónk Békés Pál–Várkonyi Mátyás A félőlény című remek darabja, amit nem is értek, hogy miért nem játszanak gyakrabban. Ez egy ifjúsági mű, de felnőtteknek is élvezetes, nagyon jól megírt, költői színdarab arról, hogy a rémeinkkel szembe kell néznünk, és akkor eltűnnek. Böhm György rendezi majd, és decemberben lesz a bemutatója.
 
A Veszélyes fordulóban kimondottan fiatal színészgárdát hozott össze. 
 
Azt hiszem, ebben van egy kis hiúság, mondhatnánk skalp, hogy egy egész tehetséges fiatal gárdát, akik innen-onnan felszabadultak, sikerült idevonzani. Szerepel benne Fehér Tibi, Szatory Dávid, Döbrösi Laura, akik mind különböző helyről jövő fiatalok, és még nem játszottak itt, vegyítve a nálam nagy sikerrel játszó Földes Eszterrel, Bozó Andreával, Marton Robival. Egyre bővül a színház köre mindenféle korosztályú színészekkel, én pedig örülök, ha valaki ideszokik és szeret itt játszani.  
 
Úgy tűnik, nyitott a fiatalok ötleteire is. 
 
Persze, hogy nyitott vagyok! Például Horgas Ádámmal is már évek óta terveztük, hogy valamit majd rendezni fog, és akkor jött a Káosz című darab, ami szerintem a maga nemében egészen izgalmas színházi élmény, technikailag, színészileg is. De itt van a Baba is, ami egy olyan szerzőnek, Miro Gavrannak a műve, akinek évente fesztivált szerveznek Prágában, ahova mi is megyünk a Babával. Amikor itt volt Gavran, azt mondta, ez a legjobb Baba-előadás, amit valaha látott a világban, pedig már kilencet látott. Jó, lehet, hogy mindenütt ezt mondja, ettől függetlenül úgy éreztem, nagyon elégedett volt. 
 
Karinthy Márton
Karinthy Márton

Már nem foglalkoztatja az írás gondolata? 
 
De foglalkoztat. Ez főleg energia és lustaság kérdése, mert volna mit írni, de mivel elkényeztetett az élet az Ördöggörccsel, nem annyira érzem a késztetést. 2003-ban, 16 éve jelent meg, és még mindig veszik, még mindig könyv. Azt szoktam mondani, ha nincs más, az írói rész már akkor is rendben, de persze nagyon jó lenne még jó könyvet írni. 
 
Színdarabon nem gondolkozott? 
 
Nem, azon nem, mert annyi jó színdarab van, hogy azt gondolom, azokat kell játszani. Rengeteg tartalékom van, amiket be is fogok mutatni előbb-utóbb. Szóval a dráma az nem izgat, de egy jó próza, ami olyan erővel és feltárni vágyó indulattal van megírva, mint amilyen reményeim szerint az Ördöggörcs is, azt érdemes papírra vetni. Csak azért, hogy írjak, annak nincs értelme.
 
A könyv sikerén túl, jót tett önnek, hogy megírta az Ördöggörcsöt? 
 
Mindenképpen. Egyrészt mert szembesítettem magam önmagammal, és mindezt – őszintén remélem – úgy, hogy nincs benne talmiság, mert az a legfontosabb. A másik, hogy az Ördöggörcs sikere abszolút visszahatott a színházra is. Bár már akkor is sikeres volt a színház, de mindig azt éreztem, hogy több van benne, a könyv megjelenése után egyszerre mindenki kíváncsi lett a Karinthy Színházra. A kettő abszolút kiegészíti egymást, ami egy nagyon jó beteljesülése annak, amit szerettem volna. Úgyhogy tulajdonképpen elértem, amit akartam, most már csak az örömeit akarom élvezni az életnek.
  
Akinek ennyire kötődik az életéhez a színház, mit csinál, amikor nem a színházban van? 
 
Készülök a színházra. Otthon olvasok, élek, nem akarok semmi különösebbet. Például egész nyáron a DVD-parkomat raktam rendbe, hogy meglegyenek azok az alapfilmek, amiket, ha le akarok emelni, akkor tudjam, hol keressem őket. Volt ötszáz VHS-kazettám, amikből kiszelektáltam, hogy miket lehet digitalizálni, ilyenekkel töltöm az időmet, és még nagypapa is vagyok.
 
Vannak kedvenc filmjei, filmrendezői?
 
Fellini mindenekelőtt. Az első legkedvesebb filmem a 8 és 1/2, amivel azóta sem tudok betelni. Valószínűleg mert azonosságot érzek az alkotói válságban lévő művész helyzetével. 
 
Alkotói válság?
 
Folyamatosan. Tulajdonképpen minden eddigi nagy döntésem alkotói válságból született. Maga az, hogy magánszínházam van az abból az alkotói válságból jött, hogy utáltam az állami színházakat, az egész taposómalmot, és nagyon kapóra jött, hogy el tudtam menekülni belőle. 
 
 
Molnár Ágnes
2019.10.04
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.