„Az egóját mindenkinek otthon kellett hagyni” - Ang Lee

Will Smith-szel és Jerry Bruckheimer producerrel együtt nemrég a legendás filmrendező, Ang Lee is hazánkban járt, hogy népszerűsítse az újfajta technológiát, amivel felvette a Gemini Man című akciófilmet. A beszélgetésből kiderül, hogy Lee mostanában teljes mértékben ennek a technikának a bűvöletében él.
Kapott már Oscart, voltak hatalmas sikerei… Mit szeretne még elérni a filmek terén? 
 
Nem vezetek erről listát. Egyszerűen csak szeretek filmeket készíteni, és tanulni közben. Kíváncsi vagyok, ez az alaptermészetem. Ha tudom, hogy mit akarok csinálni, elkezdek ideges lenni. Ha azt is tudom, hogyan akarom megcsinálni, akkor leszek csak igazán ideges, mert ilyenkor azt érzem, valami rossz fog történni. Ne is kérdezze ennek a pszichológiáját, igyekszem nem megérteni magam. 
 
Mindig is ennyire kíváncsi volt? 
 
Filmezés közben igen, az életben már nem annyira. Van például egy vadonatúj iPhone-om, amit csak hívásra használok. A filmezés által ismerem meg önmagam és a világot. Jobban bízom a filmekben, mint az életben. A filmeknek van értelme, az életnek nincs. Az élet nagyon zavarba ejtő.  
 
Will Smith nem volt ideges, hogy ezzel az új technológiával forgatják a filmet? 
 
Erről őt kellene kérdezni. Nagyon nagy szerencsénk volt vele. Egy olyan sztárra volt szükségünk, aki már 25 éve is nagy volt, és még most is az. Talán 2-3 ember jöhetett szóba összesen. Ráadásul olyasvalakire volt szükségünk, aki még mindig elég fitt ahhoz, hogy akciófilmeket forgasson. Szerencsénk volt, mert kiderült Willről, hogy szereti a munkáimat, és már régóta szeretne velem dolgozni.  
 
Mi fogta meg a Gemini Manben? 
 
A koncepció: valakinek a saját fiatalabb változatával kell megküzdenie. Számomra ez arról szól, hogy az ember hogyan bír el önmagával: mit csinálnál, ha újra elölről kezdhetnéd az életedet? Persze mindezt mi egy látványos akciófilmben dolgozzuk fel, vizualizálva a bent játszódó drámát. Veszek egy zsánerfilmet, és próbálom a szolgálatába állítani az újfajta esztétikának, és arra használni a 3D-t, amire való. Még a felszínét sem érintettük annak, mire képes a 3D. A Pi élete óta lépésről lépésre egy új világ nyílik meg előttem. A Gemini Manben minden nap egy új kaland volt, egy új felfedezés.  
 
A 3D, a 120 képkocka/másodperc és a 4K felbontás együtt egészen újfajta látványvilágot eredményez. El tudja képzelni, hogy ezek után még visszatérjen a hagyományos filmezéshez? 
 
Nem. Túl mélyre ástam magam ebben. Ez egy új vallás számomra. Nem felsőbbrendű, mint a hagyományos mozifilm, egyszerűen csak más. A hagyományos mozifilmmel mindent elértünk és megmutattunk, amit csak meg lehet mutatni. Valami olyannal szeretnék inkább foglalkozni, amit még nem ismerek. 
 
És mi a következő lépés? 
 
A Pi élete óta minden egyes filmemmel arra keresem a választ, hogy a digitális mozi még milyen lehetőségeket tartogat számunkra. Megpróbálom beszélni a nyelvét. Ez egy újfajta tapasztalat, ami újfajta filmeket eredményez. Azt hiszem, ha az emberek visszanéznek majd ötszáz év múlva, azt fogják gondolni, hogy az emberek az első száz évben csak ennyire használták a film formanyelvét? Rá fognak jönni, hogy mennyi elszalasztott lehetőségük volt. Nem hiszek abban, hogy ötven éve elértük volna a filmnyelv csúcsát. Még mindig számtalan felfedezni való van előttünk. Akkora előrelépés ez, mint a némafilmhez képest a hangosfilm, vagy a fekete-fehér filmhez képest a színes.  
 
A Gemini Man az a film, amire az eddigiek közül a legbüszkébb? 
 
Az ember nem választ kedvencet a gyerekei közül. (nevet) Arra kétségtelenül büszke vagyok, hogy megcsináltuk ezt a filmet, hiszen annyi ismeretlen tényezővel kellett megküzdenünk közben. Ez volt a legjobb stáb, amivel valaha dolgoztam. Olyan emberek vettek körbe, akik félre tudták tenni a büszkeségüket, mert tudták, hogy még nekik is tanulniuk, fejlődniük kell. Ehhez az egóját mindenkinek otthon kellett hagyni. Ha valaki egyszer ezt az élményt megtapasztalja, soha többé nem akar mást. Úgy érzed magad, mint Junior a filmben: ártatlanul vágsz bele a világ felfedezésébe.  
 
Híres arról, hogy remek alakításokat hoz ki a színészeiből. Elmondaná, hogyan csinálja? 
 
Azt hiszem, ahhoz, hogy jó alakításokat hozz ki a színészeidből, ismerned kell őket: a képzettségüket és a gondolkodásmódjukat. Amikor az Egyesült Államokba jöttem, színész akartam lenni, mert Tajvanban is ez volt a hátterem. Az angoltudásom persze közbeszólt, így nem kaptam szerepeket. Úgy találtam, rendezői munkát könnyebben találok, szóval elindultam abba az irányba. Mindig is bukott színésznek éreztem magam. Számomra a menőség sorrendje a rocksztár, a filmsztár és a filmrendező. Valójában még mindig előadóként tekintek magamra, csak én az előadásomhoz kamerákat használok. Mindig nagyon közel éreztem magam a színészeimhez, mivel át tudom érezni, min mennek keresztül. Egyfajta színész-suttogó vagyok. 
 
Az új technológia megváltoztatta azt, hogyan vezeti a színészeit? 
 
Sokban igen. Normális esetben elmesélem a színésznek a karaktere motivációját, és arra kérem, hogy figyeljen erre. A való életben azonban nem így működik az ember. Egy csomó gondolat csapong a fejünkben, egyszerre egy csomó mindenre gondolunk. Arra törekszem, hogy ezekkel a mindent látó új kamerákkal ebből visszaadhassak valamit, és a színészektől is azt kérem, hogy törekedjenek visszaadni ezt. Tudom, hogy ez egy nagyon kemény, egészen másfajta meló. Tudom, hogy profikról van szó, ezért meg fognak próbálnak olyan dolgokat is, amiket soha korábban nem sikerült kipróbálniuk.  
 
Tulu/UIP-Duna Film
2019.10.07
|
(5 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
18:10
Ne lőj!
belga film, 2018
18:10
Olasz szerelem
német romantikus film, 2008
18:15
Fogtündér kisegér
argentín-spanyol mesefilm, 2006
18:20
Apróláb
amerikai animációs film, 2018
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.