Kedvenc helyek

Bérczesi Róbert egyszálgitárral

[ alternative ]
Budapest, TRIP Hajó, november 13. 19:00
Lidocain, kérdőjel, dob+basszus, zöldpardon, üres, felejtő – generációs himnuszok, melyeket a hiperkarmának köszönhetünk. 20. jubileumi megakoncertre készül 2020 februárjában a csapat, melynek karizmatikus frontembere most intim bulira invitál.
Az Én meg az Ének című műsor elsősorban dalszerzőként állítja elénk a hiperkarma hangját, akinek számos elévülhetetlen alter slágert köszönhet a honi underground szcéna. Ám a Baltazár színházzal is kollaboráló Robi több vasat szokott a tűzben tartani, így a BioRoBot nevű, Nemes Andrással közös formációjának szerzeményeiből is szemezget. Emellett hőn szeretett népdalokat is hallhatunk a 43 éves dalnoktól, nem is beszélve a nagy magyar elődök örökbecsűiről, melyek helyet kaptak a 2011-es emléxel?, illetve a két évvel ezelőtti emléxel még? című szólóalbumokon is. 
 
Jegyár: 2500-3000 Ft 
Air
2019.10.30
|


Játék
Az elveszett szaloncukrok történetével idézi meg a közeledő ünnep hangulatát.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.