Jubileumi adással jelentkezik az On the Spot a Spekrumon

10 évvel ezelőtt legelőször a Spektrumon mutatkozott be az On The Spot című sorozat, amely azóta sokszorosan kivívta a nézők és a szakma elismerését is, és a többi közt olyan díjakban részesült, mint a Pulitzer-emlékdíj vagy a Prima Primissima.
Cseke Eszter és S. Takács András már az egész világot körbeutazta, hogy a világ legkülönlegesebb pontjait és lakóit mutathassa meg a nézőknek, így már jártak Iránban, Afganisztánban, beszélgettek Bill Clintonnal, és meglátogatták a dél-afrikai gettókat is.  
 
Először 8 évvel ezelőtt jártak az Omo-völgyben, ahol egy eldugott etiópiai törzset látogattak meg, és ahol a forgatások egyik legemlékezetesebb pillanatát is megélhették, hiszen éppen kameráik előtt, az etióp szavanna közepén, egy apró fakunyhóban született meg az ebore törzs legfiatalabb tagja. A kislányt Eszter után Esther Gino Gidónak nevezték el, és az apa kérésére 7 éves korában vissza kellett hogy térjenek, hogy finanszírozzák tanulmányait, hogy ő lehessen az első lány a törzsből, aki iskolába megy. A páros tavaly ősszel betartotta az ígéretét, és mostanra – éppen a műsor indulásának 10. évfordulójára – el is készült az az egy órás epizód, ami bemutatja a kint fejleményeket és kalandokat, és leginkább Esthert.  
 
On the Spot – Esther, a törzs lánya: premier november 2-án 18:00 órakor a Spektrumon
 
 
2019.10.31
|


Filmek a TV-ben
18:10
Vihar előtt
amerikai thriller, 2019
18:10
Hölgyek feketében
ausztrál vígjáték, 2018
18:25
Warcraft: A kezdetek
amerikai-kínai-kanadai-japán akció-kalandfilm, 2016 (ism.)
18:35
A túlélő
amerikai háborús film, 2013
18:55
Jackie, a jó fiú
amerikai-ausztrál-hongkongi akcióvígjáték, 1997
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:17
Pat, a kutya
2017, I. évad, 29. rész: Zűrzavar a múzeumban
04:20
Sam, a tűzoltó
X. évad, 23. rész
04:20
Gumball csodálatos világa
2011, IV. évad, 621. rész: A Segéd
04:20
Timmy
III. évad, 2. rész: Timmy Time 03 1002
04:24
Pat, a kutya
2017, I. évad, 30. rész: Építkezésen
Játék
A kis kedvencek titkos élete 2.-ben folytatódnak Max, Gigi, Hógolyó és a többiek kalandjai.
Ma került ki, keresd a lelőhelyeken a legjobb programokat! Ha lefotózod és használod a #PESTIESTLES hashtaget, belépőjegyekkel ajándékozunk meg. #programok #játék #jatek #nyeremenyjatek #nyereményjáték #instajatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.