Elhunyt Karinthy Márton

Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad, alapító igazgatója, Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája, tudatta a Karinthy Színház november 6-án kiadott közleményében.
Karinthy Márton úgy rendelkezett, hogy lánya, Karinthy Vera és két közeli munkatársa viszi tovább a Karinthy Színházat, mely ezután is folytatni kívánja a Karinthy Márton által megalapozott szellemiségű, polgári, szórakoztató színházat – olvasható a közleményben.
 
A mindenki által csak Marciként ismert színigazgató, rendező 1982-ben alapította meg a háború utáni első magánszínházat az országban, ami kezdetben Hököm Színpad néven működött, majd a jelenlegi újbudai helyszín megtalálása után Karinthy Színház lett. Karinthy Márton életének és munkásságának másik fontos állomása volt, 2003-ban megjelent könyve, az Ördöggörcs (I–II. Utazás Karinthyába), amiről idén szeptemberben így mesélt nekünk a hetvenedik születésnapja kapcsán készült interjúban:
 
„A könyv megjelenése után egyszerre mindenki kíváncsi lett a Karinthy Színházra. A kettő abszolút kiegészíti egymást, ami egy nagyon jó beteljesülése annak, amit szerettem volna.” Az interjúban beszélt még terveiről és utolsó rendezéséről, J.B. Prisetley Veszélyes forduló című darabjáról, aminek november 8-i bemutatóját már nem láthatja. 
 
2019.11.07
|


Játék
A kis kedvencek titkos élete 2.-ben folytatódnak Max, Gigi, Hógolyó és a többiek kalandjai.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.