Jurányi Ház: Kiválasztottak

Sorozatunkban egy-egy színdarab kulisszatitkait fürkésszük azzal a nem titkolt céllal, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az alkotókat és a közönséget. A Jurányi Házban jártunk, ahol a Gólem Színház és a DEKK Színház Kiválasztottak című előadását láttuk.
10. Az előadásnak egy amerikai sorozat adta az alapötletét, amelyben váratlanul eltűnik az emberiség 10 százaléka. A Bibliában is van hasonló jelenség, elragadtatásnak hívják. 
 
9. A szövegkönyv megírására négy írót kértek fel, az elkészült szövegeket a csapat közösen alakította tovább. Ezért is alakult ki, hogy három vonalon zajlanak az események: politika, művészet, család. 
 

8. Az első próbákon volt néhány döbbent pillanat, különösen, amikor a zsidó szó előkerült, de hamar megszokta mindenki, hogy lehet (és kell) nevetni a zsidókon (is). 
 
7. Az előadásban rengeteg lehetőség van az improvizációra. A legikonikusabb jelenet Katona Lászlóhoz kötődik, aki az előadás elején videojátékozik, és minden alkalommal helyben találja ki a szöveget: volt már itt mérgezett vaddisznó, savat köpő kismacska és spriccelő vérszökőkút is. 
 
6. Az alkotócsapat akkor szórakozott a legjobban, amikor a BUSZI-t, a Budapesti Színházigazgatók Találkozóját próbálták. Eszenyi Enikő, Mácsai Pál, Máté Gábor, Vidnyánszky Attila és Dörner György alakja is megidéződik a jelenetben. Mindannyiukat meg is hívták a bemutatóra, de sajnos egyikük sem jött el – bár a rendező, Borgula András szerint, lehet, hogy így a legjobb. 
 

5. A civilek szervezkedéséről szóló részletben egy alkalommal igencsak elengedte magát a csapat, és olyan hangos lett a jelenet, hogy a „koreai színjátszás magasiskolája” címmel tüntették ki magukat. Ez a titulus máig vissza-visszaköszön, amikor úgy érzik, hogy a ripacskodás határát súrolják. A rendezőnek épp ezek a kedvenc pillanatai. 
 
4. Eredetileg négy színész játszott volna az előadásban, de az olvasópróba után Nádasi Iván, a technikai vezető – aki évekig játszott a Hólyagcirkuszban – felajánlotta, hogy szívesen lenne néma szereplő. Ezek után majdnem az összes jelenetbe bele is került, így ő alakítja a bosszantó pincért, a néma kisgyereket, de még a miniszterelnököt is. 
 

3. Az előadás egyik meghatározó kelléke egy guminő, amit a rendezőnek kellett megvenni, méghozzá az ügyvezető igazgatónővel karöltve. Meglehetősen furcsa élmény volt mindkettejüknek. 
 
2. A szereplők minden érkező nézőt jókedvűen lezsidóznak. Ők is szokták élvezni. 
 
1. Még az első előadást látta egy család, amelynek tagjai aztán kivétel nélkül a színház önkéntesei lettek, és majdnem az összes Kiválasztottakat látták. 
 
 
Dézsi Fruzsina
2019.11.18
|
(8 kép)


Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.