Khatia Buniatishvili és a Concerto Budapest

(Zeneakadémia, 2019. november 23.)
A grúz származású zongoraművésznő, Khatia Buniatishvili visszajáró szólista a Keller András vezette Concerto Budapest zenekarnál. A sokoldalú művész repertoárján szinte a teljes zongorairodalom megtalálható, de mégis a romantikus zene az, ahol a legjobb előadásokat hallgatjuk tőle. Játékában egyszerre egyesül temperamentuma és excentrikus személyisége, amit színpadi jelenléte is alátámaszt.
A november 23-ai zeneakadémiai koncertjének a programja Rahmanyinov második zongoraversenye mellett két zenekari karakterdarab-sorozatot tartalmazott. Egyet a modernista Bernd Alois Zimmermanntól, egyet pedig a modernistákhoz sorolt, de ízig-vérig „nagyromantikus” Richard Strausstól. Ez a két mű érdekes felvezetését adta az este fénypontját jelentő zongoraversenynek, mivel a modernizmus – például a zongora mint szólóhangszer kezelésében – és a romantika jegyei egyszerre figyelhetők meg Rahmanyinov zenéjében. 
 
Zimmermann műve kétségtelenül a modernista zene hangja. A szerző zenéjében kiemelt szerep jut az atmoszférateremtésnek, amit határozott eszközökkel oktrojál a közönségre. A teljes mű hangzása már-már groteszk, kissé parodisztikus volt, számomra – nem az előadók hibájából – nem egy jól befogadható darab hangzott el. Továbbhaladva a parodisztikus-groteszk vonalon, a Richard Strauss hangszerelte Couperin-művek tényleg felérnek egy paródiával! Maga a mű meglehetősen hosszú, de bővelkedik az igazán giccses, straussi pillanatokban. Az élményt tetézték a sok helyen kitűnően megszólaló kürtök. Sajnos ennek a műnek a karmesteri megközelítése nem nyűgözött le különösebben, sokszor egysíkúvá kezdett válni a zenekar hangzása, dinamikája. 
 

Mindezek után az este fénypontja: Khatia Buniatishvili és Rahmanyinov. Állandó dilemmám, hogy a második és a harmadik zongoraverseny között mennyi és milyen összefüggés van. Terjedelmes lenne megfejteni, de kétségtelen, hogy hasonló darabokról beszélünk, és még egy lépést megtéve a kifigurázás gondolatmenetében: nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a harmadik zongoraverseny a második szelíd paródiája. 
 
Khatia Buniatishviliben most sem kellett csalódnunk: rendkívüli fekete ruhakölteményével és színpadi megjelenésével rögtön hatást gyakorolt a közönségre, és a versenymű kezdő akkordjainak dramatizált megszólaltatásával uralni kezdte az estét. A jól ismert, erőteljes, markánsan frazeált játék nem maradt el, azonban most a finomabb részeknél mintha túl akart volna játszani valamit. 
 
Az este utolsó művének előadásába egy nagy hiba csúszott: a zongora és a zenekar gyakori együttjátszásaikor a zenekar tömege elnyomta a brillírozó zongorát, ezzel szinte élvezhetetlenné téve a zenét. Mindezek ellenére a művésznőt és a zenekart kitörő ováció fogadta, amivel – a kellemetlenségek ellenére is – egyet kell értenem, elvégre a művészek mégis jól teljesítettek a színpadon. De nem ráadás nélkül hagytuk el a Zeneakadémia nagytermét: Schubert híres harmadik impromptujét hallhattuk. Ez a leheletnyi darab volt az, amire azt mondtam: mégis megérte az este. 
 
A problematikus pontokat csűrhetjük-csavarhatjuk, de lényegtelen: Khatia Buniatishvili koncertjeire mindig megéri elmenni. 
 
 
 
Békési Botond
2019.11.29
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.