Amanda

olvasói
10/10 (1)
A húszas éveiben járó David legénylakásban él és két helyen dolgozik, de besegít nővérének, Sandrine-nak is hétéves lánya nevelésében. Mikor egy terrortámadásban Sandrine életét veszti, David veszi gondjaiba unokahúgát, Amandát. Ekkor sérül meg Léna is, akit a fiú nemrég ismert meg, így őt is ápolnia kell.
Mikhaël Hers készített már filmet az elmúlásról, de a 2015-ös párizsi terrortámadások mellett nem tudott elmenni szó nélkül. Az Amandában – társadalmi és vallási kérdéseket is érintve – arra keresi a választ, hogyan változik meg a hétköznapi élet, amikor az erőszak, ami körülvesz minket, ténylegesen testet ölt. Amikor az ember elveszti a támpontjait és minden drámai fordulatot vesz, a remény és a kitartás adnak erőt. Egyéni sorsokat látunk, ugyanakkor az erőszak egész közösség életére gyakorolt hatását is, illetve azt, hogy ez a közösség miként foglalja vissza az életterét.
Hujber
2020.01.13
|
Amanda
francia filmdráma, 107 perc, 2018
Miután a húgát brutálisan meggyilkolták, Davidra marad a hétéves unokahúga, Amanda felügyelete.
Rendező:

Mikhaël Hers

Forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató: 2020. január 16.

Linkek


Ha tetszett, ezt is nézd meg:

(13 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.