„Szerettem volna neki igazságot szolgáltatni” - Clint Eastwood és Paul Walter Hauser

Richard Jewell számos embert mentett meg egy bombatámadástól, azonban mégsem hősként ünnepelték, hanem meggyanúsították azzal, hogy ő telepítette a bombát. A sajtó vádaskodásától az élete gyorsan tönkrement. A Richard Jewell balladájában Clint Eastwood és Paul Walter Hauser próbál neki igazságot szolgáltatni.

Clint Eastwood

 

89 éves.

 

Rendezőként kétszer (Nincs bocsánat, Millió dolláros bébi) nyert Oscar-díjat, és egy életműdíjjal is büszkélkedhet.

 

Paul Walter Hauser

 

33 éves.

 

A magyar nézőknek az Én, Tonya című filmből lehet ismerős.

Mit gondol, miért történhetett meg, hogy az állam egy ártatlan emberre, Richard Jewellre próbálta ráhúzni a bombakészítés vádját? 
 
C.E.: A gondot az jelentette, hogy az atlantai olimpiára iszonyatos sok pénzt költöttek el, és amikor megtörtént a baj, nagyon gyorsan elő kellett állniuk egy vádlottal, különben az egész rendezvénysorozat veszélybe kerülhetett volna. Egyszerűen keríteniük kellett mielőbb egy bűnbakot, Richard Jewell pedig ott volt, adta magát, hogy ő legyen az.  
 
Végül azonban kiderült az ártatlansága… 
 
C.E.: Igen, de a sajtóra jellemző, hogy a megvádolása sokkal nagyobb visszhangot kapott, mint a tisztázása. Sokkal többen hallottak arról, hogy Richard volt a gyanúsított, mint arról, hogy ártatlan. Amikor hat évvel később elkapták a valódi elkövetőt, már messze nem volt akkor hírverés körülötte. 
 
Mi volt a célja azzal, hogy elkészítette a Richard Jewell balladáját? 
 
C.E.: Leginkább az, hogy az igazi áldozatok megnyugvást találjanak. Szerettem volna neki igazságot szolgáltatni, az emberek tudjanak róla, mi és hogyan történt. 
 
Milyen ember volt Richard? 
 
C.E.: Egyszerű, hétköznapi figura, aki csak jól akarta végezni a dolgát. De még ez sem védte meg attól, hogy ilyen helyzetbe kerüljön, és apró információmorzsák alapján tartsák őt az emberek bűnösnek. Apróságok alapján vált az élete rémálommá, viszont amikor kiderült az igazság, senki sem akart vele szembenézni. A társadalom is elfordult, mert senki sem szereti bevallani magának, hogy felült egy hazug történetnek.  
 
P.W.H.: Richard Jewell lélekben mindig is rendőr volt, és az összes foglalkozása ehhez kötődött, így lett például biztonsági őr. Amikor a Centennial Olympic Parkban felfedezte a bombát, és a hely kiürítésével rengeteg életet mentett meg, az lehetett volna a pillanat, amikor hőssé válik, és végre kaphat némi tiszteletet az emberektől, de a sors sötét fintora miatt hősből gyorsan gyanúsítottá válik, és az emberek azt hiszik róla, hogy ő telepítette a bombát.  
 
Miért pont Paul Walter Hausert választotta a főszerepre? 
 
C.E.: Azt leszámítva, hogy egy nagyszerű színész, ő volt az ember, aki erre a szerepre született. Szerintem Richard Jewell szerepét csak ő játszhatta el. Nemcsak azért, mert tényleg hasonlít az igazi Richardra, hanem még a viselkedésében, magatartásában is tökéletesen eggyé vált vele. Ha az emberek nézik őt, nem a színészt és az alakítást látják a vásznon, hanem egy valódi embert. Ő maga lett Richard Jewell. 
 
A szereposztás Hausert leszámítva is rendkívüli. Mesélne arról, hogyan választotta ki a színészeit? 
 
C.E.: Fontos volt számomra, hogy még a kisebb szerepeket is nagyszerű színészek játsszák, akik minden tőlük telhetőt megtesznek a kamera előtt. A realizmus volt számomra a legfontosabb a Richard Jewell balladája készítésekor. Annyi film készül manapság, és a nagy részük fikció, pedig úgy hiszem, hogy számos izgalmas történet születik az életben, amit érdemes filmen elmesélni. 
 
P.W.H.: Hihetetlen volt, hogy olyan Oscar-díjasokkal dolgozhattam, mint Sam Rockwell vagy Kathy Bates, és még a legkisebb szerepeket is pompás színészek játszották. Clint és Geoff (Geoffrey Miclat, a film casting direktora – a ford.) gondoskodtak arról, hogy a legjobbak legjobbjai vegyenek körül. Az antagonistákat pedig Olivia Wilde és Jon Hamm játszották, náluk jobbat pedig nem is kívánhatna az ember. Olyan színészek, akik nem egóból játszanak, hanem végtelenül figyelnek arra, hogy segítsék a munkádat. Olyanok voltak nekem a forgatáson, mintha a bátyám és a nővérem lettek volna.  
 
Az igazi Richard Jewell elhunyt 2007-ben, így vele nem találkozhattál, de az édesanyjával, Bobi Jewell-lel igen. Mesélnél erről? 
 
P.W.H.: A Warner stúdió területén hozták össze nekünk a találkát, és borzasztóan megható volt látni őt. Összetört a szívem attól, hogy találkoztam az anyával, aki elvesztette a fiát. Még jobban meghatódtam az élménytől, mint attól, amikor először találkozhattam Clint Eastwooddal. Simán lehettek volna fenntartásai velem szemben, de semmi ilyesmiről nem volt szó, maximálisan támogatott engem és a filmet is. Amikor meglátott, rögtön azt mondta, hogy „Nagyon hasonlítasz rá, úgy nézel ki, mint a fiam”. Ezután már nem érdekel, mit ír a New York Times vagy a Hollywood Reporter: megkaptam a jóváhagyást attól az egy embertől, akinek a véleménye ebben a kérdésben igazán számít.  
 
Nehéz volt elkapnod Richard figuráját? 
 
P.W.H.: A legfontosabb az volt, hogy magamévá tegyem a hangját és a szellemiségét. Egy kedves óriás volt, és ezt szerettem volna a játékommal visszaadni. Igazi cserkészfiú volt, aki hitt a rendszerben, és meggyőződése volt, hogy a rendszer jó, erre mégis meghurcolták. Bekerült a húsdarálóba potenciális elkövetőként, és a helyzet rosszról gyorsan nagyon rosszra változott. A tragikus körülmények nemcsak megváltoztatták, de tönkre is tették az életét. Remélem, a nézők azzal a gondolattal a fejükben hagyják ott a mozitermet, hogy elgondolkodnak azon, hogy nem érdemes elsőre ítélni, és rögtön vádaskodni. 
 
Tulu/InterCom
2020.01.15
|
(6 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.