„A legfontosabb ügy a közösségteremtés” – interjú Szenteczki Zitával

A Pesti Est exkluzív interjúja
Tavaly az Örkény Színház stúdiójában rendezte Kosztolányi kultikus regényét, az Édes Annát, január 6-án pdig az első Narratíva-bemutatója volt, a Törvényen belül – Szenteczki Zitával beszélgettünk.
Emlékszel még, milyen volt, amikor először olvastad az Édes Annát? 
 
Persze, még gimiben került a kezembe, amikor a nagybátyámékhoz utaztam Kanadába. Életemben először repültem ilyen hosszan, és voltam másik kontinensen, ekkor vittem magammal azt a nem túl szép, diákkönyvtáras kiadást, aminek Kosztolányi van a borítóján. Emlékszem, hogy nem tudtam letenni a könyvet, annyira megérintett. Ez az élmény jött vissza akkor is, amikor elkezdtünk dolgozni az adaptáción. 
 
Nem kevés bátorság kell egy ilyen kultregény adaptálásához, hiszen mindenkinek van hozzá kulturális referenciája. 
 
Igen, Bíró Bencével dolgoztunk a szövegen, aki nagyon közeli alkotórtársam. Már korábban is többször adaptáltunk együtt regényeket. Mindig azzal kezdjük, hogy letisztázzuk, mi a fő fókusz, és miért. Itt mindketten hamar éreztük, hogy azt a színházi helyzetet szeretnénk megragadni, hogy a nézők egy térben ülnek, és az embereknek ez a csoportja – estéről, estére mindig más – Vizyékkel és Moviszterékkel együtt végignéz egy emberkísérletet. Ehhez kapcsolódnak az átjárhatatlan buborékok is: Anna teljesen más síkon mozog, mint a többiek, képtelen csatlakozni másokhoz, épp ezért az is volt a célom, hogy térben, nyelvi struktúrájában és zeneileg is leválasszam őt a környezetétől. És hát mindemellett van ebben egy erős politikai szál is, hiszen az Édes Anna azt is megmutatja, hogy mi történik az értelmiséggel, amikor lecserélődik a politikai elit. 
 
Sikerült megfejteni, hogy Édes Anna kicsoda tulajdonképpen? 
 
Ez egy érdekes kérdés, hiszen épp az a legnagyobb vívmánya ennek a történetnek, hogy Anna mindvégig titok marad. A mi megfejtésünkben tulajdonképpen rajta keresztül beszélünk a társadalomról, ugyanis egy olyan nőről van szó, akit mindenki azzá tesz, amivé akar. Csak tárgyiasított szerepben látjuk: Vizyné számára lánypótlék, Jancsi Úrfi úrnő ruhába öltözteti, Vizy észre sem veszi. Mindenki úgy látja, ahogy látni akarja, ezzel pedig el is veszik a személyiségét: csak azt marad ahogyan használják. De Anna ennek véget vet. 
 
Mit gondolsz, mennyiben különböznek ma a társadalmi viszonyok? 
 
Szerintem ez a fajta átjárhatatlanság nem igazán változott. Vizy ezt deklarálja is: mindig lesznek cselédek és mindig lesznek urak. Van erre vonatkozóan az adaptációnkban egy erős állítás is, az elején ugyanis nem Kun Bélát emlegetjük, hanem az ország első emberét. Ez megadja annak a lehetőségét, hogy elgondolkodjunk azon, hogy ez a mostani értelmiség miként reagálna arra, ha a fennálló rendszer megváltozna. Merre mennének tovább? Van-e elég politikai képzelőerőnk a tervezéshez? 
 
Az első Narratíva-bemutatód is egy regényadaptáció, Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című műve volt. Tudatosan választasz ilyen munkákat? 
 
Úgy érzem, hogy a regény egy kicsivel nagyobb szabadságot ad. Már a szövegkönyv létrehozásánál elkezdődik a rendezés, hiszen nagyon fontos az, hogy mit emelünk ki, mit hagyunk el, milyen szereplőket vonunk össze, hogy használjuk a regény költőiségét, milyen jelenetsorrendet alakítunk ki. Ebben a folyamatban megvan az a sajátos értelmezési játék, amit nagyon szeretek, hiszen az első perctől kezdve a sajátomnak érezhetem az anyagot. 
 
A Narratíva kiáltványszerű bemutatkozása elég erős pontokban írja le a közös célkitűzéseiteket. Mi ezek közül számodra a legfontosabb? 
 
Körülbelül másfél éve kezdtünk találkozgatni a többiekkel, és folyamatosan arról beszélgettünk, hogy mi számunkra a színház, hogyan szeretnénk átalakítani, milyen szerepet látunk benne magunknak, milyen felelősségeink vannak, mik lehetnének még, miként építhetnénk fel együtt egy új, független struktúrát. Generációs ügy, nemcsak négyen, hanem nagyobb körben. Ezekből a beszélgetésekből aztán született egy körülbelül 60 oldalas dokumentum, amiben az irányelveinket rögzítettünk magunknak, és talán a sajtótájékoztatón nem hangzott el, de nekem ezek közül a legfontosabb ügy a közösségteremtés. Fontosnak tartom, hogy a színházról mint közösségről, közösségekről gondolkodjunk, és ne valami kirekesztő, leuraló versenyről. Nagyon fontos az, hogy folyamatosan együtt tudjunk gondolkodni, közösen fejlesszük azt, amin éppen dolgozunk, még akkor is, ha mondjuk, valaminek már megvolt a premierje. 
 
Mit gondolsz, témaválasztásban, formanyelven is van bennetek, négyőtökben valami közös? 
 
Azt hiszem, mi elég másmilyenek vagyunk, más adottságokkal rendelkezünk, másmilyen színháznyelvet képviselünk, mindenkinek megvan a saját hangja, de ezt a különbözőséget én jónak látom, hiszen nyitottságra, empátiára tanít, emellett pedig lehetőséget ad közös fejlődésre. Talán témakeresésben, megszállottságban fedezhető fel hasonlóság. Bánkon dolgoztunk közösen először, mindenki rendezett két mesét, és ezekből állt össze az előadás. Egy egészen kísérleti munka volt, mert mind a négyen hozzászóltunk mindegyik jelenethez, tehát a több szem többet lát elvén megosztottuk egymással a gondolatainkat, javaslatainkat – persze az „eredeti” rendezőnek volt vétójoga. Nagyon megerősített bennünket ez az összefogás, és erre szükség is volt, hiszen tudjuk, hogy rengeteg küzdelem ma független színházat csinálni. 
 
Mi ma a felelőssége egy független színházi alkotónak? 
 
Hogy helyi kérdésekkel foglalkozzon. A Galgóczi-regény például, amit a Tesla Laborban mutatttunk be, iszonyatosan érzékeny témát dolgoz fel, ráadásul nagyon okosan és kritikusan, miközben sok kérdést vet fel az őszinteségről, belső és külső határokról, és égető hiányokról. Én ebben a témaválasztásban látom a saját felelősségemet. 
 
Milyen a te ideális közönséged? 
 
Aki gondolkodik. Ha érez és gondolkodik, még jobb. Ha az előadás után is, az meg a legjobb.  
 
Dézsi Fruzsina
2020.01.29
|


Játék
Amit nem látsz, az is árthat neked. Az Emmy-díjas Elisabeth Moss a főszereplője ennek a félelmetes modern mesének, melyet a Universal klasszikus szörnykaraktere ihletett.
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.