Elkezdődött a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

A Berlinale-palotában tartott nyitógála és a My Salinger Year című film világpremierjével kezdődött el csütörtök este a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, ahonnan a következő napokban helyszíni tudósítónk rendszeresen jelentkezik majd.
A Berlinale-palotában tartott nyitógála nemzetközi sztárvendége a nemzetközi zsűri elnöke, az Oscar-díjas Jeremy Irons, valamint Sigourney Weaver volt, akik a többi sztárvendéghez hasonlóan a fesztivál egyik főszponzora, az Audi elektromos autóival érkeztek az eseményre.
 
A március 1-ig tartó Berlinale fesztiválon 240 új filmet vetítenek le, további 98 művet pedig filmtörténeti válogatások és más tematikus különprogramok keretében mutatnak be. A nagyjátékfilmes szekcióban 18 munka versenyez a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért, 16 alkotásnak pedig a Berlinalén lesz a világpremierje. Magyar film ezúttal nem szerepel a versenyprogramban, a rövidfilmes szekció háromtagú zsűrijébe viszont meghívták Bucsi Rékát, aki korábban többször is sikerrel szerepelt a Berlinalén.
 
A fesztiválról helyszíni tudósítónk rendszeresen jelentkezik a következő tíz napban. A híreket követhetitek itt, az est.hu mozi rovatában és Instagram-oldalán
 
2020.02.21
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
18:05
Négy esküvő és egy temetés
angol romantikus vígjáték , 1994
18:35
A belső ember
amerikai filmdráma, 2006
18:40
Öld meg Rómeót!
amerikai akcióthriller, 2000
18:45
Tölténykirálynő
amerikai akciófilm, 2019
18:55
Milliárdos váltságdíj
angol thriller, 2016
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.