Orosz botrányfilm és tiniabortusz a Berlinalén

A Pesti Est exkluzív beszámolója Berlinből - 2. rész
Az olasz koronavírusos hírek a Berlinalén is megtették hatásukat. Kézfertőtlenítőt a fesztivál környékén sehol sem lehetett kapni, az emberek a moziteremben gyanakodva néztek mindenkire, aki köhög, de a fesztivál végül sértetlenül lement, és az erősebb filmek számomra a második felére jutottak.

A FŐBB DÍJAZOTTAK:

 

A legjobb film Arany Medve-díja: There Is No Evil (r.: Mohammad Rasoulof)

 

A zsűri nagydíjának Ezüst Medve-díja: Never Rarely Sometimes Always (r.: Eliza Hittman)

 

A legjobb rendező Ezüst Medve-díja: The Woman Who Ran (r.: Hong Sangsoo)

 

A legjobb színésznő Ezüst Medve-díja: Paula Beer (Undine)

 

A legjobb színész Ezüst Medve-díja: Elio Germano (Hidden Away)

A fesztivál vége felé már az volt az általános vélekedés, hogyha a Berlinalét idén egy-két héttel későbbre szervezik, akkor jó eséllyel lemondták volna az egészet, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna. Sokan már most a májusi Cannes-i Filmfesztiválért aggódnak, mert attól félnek, hogy az emberek tartani fognak az utazástól és a közös mozizástól, és a sok lemondás és visszalépő szponzor miatt ellehetetlenül a fesztivál. Itt még nem tartunk, csak egy valami biztos: a Berlinale éppen csak, de megúszta a dolgot. 
 

A fesztivál legnagyobb filmsztárja a riportunk első felében említett Johnny Depp volt, de a legnagyobb sztárja egy politikus, Hillary Clinton, aki az életéről szóló több mint négyórás dokumentumfilmet kísérte el a német fővárosba, ami valójában egy négyrészes sorozat, amit az amerikai Hulunak készítettek, és ugyan minden kényes kérdésbe belemennek, kissé egyoldalúan mutatják be Clinton életét. Életrajznak azonban csodálatosan részletgazdag a Hillary, ami gyorstalpalónak sem utolsó az elmúlt ötven év amerikai történelméből. A fesztivál igazi sztárfilmje, a Sally Potter (A vendégek) rendezésében készült The Roads Not Taken is a végére maradt, amit Javier Bardem, Elle Fanning és Salma Hayek is elkísért. A film szenvedéstörténet szeretne lenni egy súlyos agyvérzés után agonizáló férfiról, de az ízléstelen giccs túltolása miatt hamar szenvelgéstörténetté válik: az egyik legrosszabb film volt, amit a fesztiválon láttam.  
 

Az egyik legmerészebb munka az orosz Ilja Krzsanovszkij alkotása, a DAU. Natasha volt, ami egy összművészeti munka része, és évekig dolgoztak rajta. Felépítették egy szovjet kísérleti kutatóközpont komplett mását, ahol több száz színész és statiszta élt hosszú hónapokig összezárva egyfajta bizarr szovjet Truman Show-ként, és ebből a hírek szerint kb. egy tucatnyi film fog születni. Az első közülük a DAU. Natasha, ami a kísérleti telep kantinjának vezetőjéről szól, és valósággal tobzódik a részeg pillanatokban és a naturalista szexjelenetekben, miközben azt a kultúrát mutatja be, amiben mindenki mindenkit megfigyelt, és mindenki mindenkiről jelentett. Ha nem zavar minket a vásznon zajló nyilvánvaló színészabúzus, akár még mesterműként is lehet tekinteni rá. Engem zavart. 
 

Izgalmas volt még Eliza Hittman Sundance-ről importált abortuszdrámája, a Never Rarely Sometimes Always, ami az egyöntetű politikai kiállását egy ízléses coming of age sztoriba csomagolta két tinilányról, akiknek a messzi New Yorkba kell utazniuk titokban, hogy az egyikük abortuszát elvégezzék, ugyanis az államuk törvényei ezt nem teszik számukra lehetővé. A fesztivál programjában elrejtve találtam rá a Jumbo című francia csodára, ami egy lányról szól, aki szerelmes lesz egy vidámparki körhintába. A kellően kattant sztori báját az adja, hogy a rendezője kellően komolyan veszi azt, nem gondolja viccnek a főhőse érzéseit, és ennek mentén a filmje tényleg drámaivá tud válni. A jutalmunk pedig egy akkora happy end, hogy a fal adja a másikat: nem volt néző, aki ne fülig érő vigyorral a száján távozott volna a teremből. 
 

Az Aaltra belga rendezőpárosának új filmje, a Delete History is egyike volt a Berlinale vidámabb darabjainak: három középkorú kertvárosi lakos bénázó megpróbáltatásait mutatta be a digitális/online világban, szenzációs humorral rámutatva arra, mennyire függünk már a kütyüjeinktől, és hogyan lett úrrá a digitális életünk a valódin. Kár, hogy a film ötleparádéja a második felére kicsit kifullad, és a nagyot mondani akarás már nem sikerül kifogástalanul. Kelly Reichardt pedig azt mutatta be a két fánksütő cowboyról szóló First Cow-jában, hogy nem kell ahhoz pisztolylövéseknek dördülnie, hogy egy western lebilincselő és gyönyörű legyen.  
 

A főbb díjazottak listáját lásd a cikk mellett, jobbra!
 
Tulu
2020.03.02
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
1
K
2
Sze
3
Cs
4
18:20
Inferno
amerikai akciófilm, 1999
18:45
Dolgozó lány
amerikai vígjáték, 1988
18:50
Pókember
amerikai akciófilm, 2002
18:50
Tű, cérna, szerelem
indiai romantikus dráma, 2018
18:50
Kislány a küszöbön
német vígjáték, 2011
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.