Óriási titkolózás övezi Christopher Nolan legújabb filmjét

Ahogy azt egy Christopher Nolan-filmtől várnánk, a Tenet pontos tartalmát az alkotók hét lakat alatt őrzik, de egy nagyon rövid és lényegre törő támpontot azért adtak hozzá, miszerint a film egy olyan titkosügynök története, aki időutazás segítségével próbálja megakadályozni a III. világháború kitörését.
Nolan titokzatoskodására jellemző, hogy amikor Robert Pattinsont felkérték a szerepre, a színész csak úgy olvashatta el a forgatókönyvet, hogy a Warner Bros stúdió egyik irodájába beült, az ajtót pedig rázárták, hogy ne mehessen ki közben. A rendező hihetetlen bizalmat kapott a stúdiótól, ugyanis a Tenet költségvetése eléri a 205 millió dollárt (marketing nélkül), ami egy teljesen eredeti történet esetében egészen elképesztő összeg, és a filmnek minimum félmilliárd dollárt kell jövedelmeznie ezután ahhoz, hogy nullán legyen. Nolan legutóbbi filmje, a Dunkirk éppen csak elérte ezt, 526 millió dollárt hozott, viszont az a film „csak” százmillióba került. 
 
A Tenet költségvetését részben az magyarázza, hogy a stáb rendkívül sok helyszínen dolgozott. Forgattak Észtországban, Olaszországban, Indiában, Dániában, Norvégiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is. Hoyte van Hoytema operatőr részben 70 mm-es filmkamerával, részben IMAX kamerával vette fel a Tenetet, szóval mindenki úgy készüljön, hogy a létező legnagyobb vásznon nézze majd meg az új Nolant. Nagy változás, hogy Hans Zimmer zeneszerző, a rendező állandó munkatársa a Dűne miatt nem ért rá, így a stafétát a Fekete Párduc zeneszerzője, Ludwig Göransson vette át tőle. 
 
(Hazai bemutató: július 16.) 
 
2020.03.09
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
18:10
A pokol előszobája
német romantikus vígjáték, 2009
18:25
A holnapember
amerikai romantikus film, 2019
18:40
...és megint dühbe jövünk
olasz akcióvígjáték, 1978
18:45
Vicces Maca
angol vígjáték, 2017
18:45
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.