Az OFF-Biennále meghívást nyert a documenta 2022-évi kiadására

Az OFF-Biennále meghívást nyert a documenta tizenötön való részvételre, amelyet a németországi Kasselben rendeznek meg ötévente. A 2022-es kiadást megformáló úgynevezett „nemzetközi lumbung” kezdőcsapatába nyolc másik szervezettel együtt hívták meg az OFF-ot.
A documenta tizenöt megrendezésére felkért indonéz ruangrupa egy olyan művészeti kollektíva, amelynek működését a lumbung, egy erőforrás-megosztáson és közösségiségen alapuló koncepció határozza meg. Ezt a működési modellt a documenta keretében, más szervezetek bevonásával egy olyan nemzetközi lumbung-hálózattá szeretnék bővíteni, amely a 2022-es documentát követően is biztosítja különböző helyi és nemzetközi együttműködések fenntarthatóságát. Az OFF felkérésének közvetlen előzménye a ruangrupa tagja, Farid Rakun 2019-es budapesti látogatása a budapesti Dot.To.Dot rezidenciaprogram keretében.   
Az OFF-Biennále Budapest Magyarország legnagyobb független, nemzetközi kortárs művészeti eseménye, amelyet 2015 tavaszán és 2017 őszén mutattak be egy maroknyi szakembert tömörítő egyesület szervezésében. A harmadik, idén tavaszra tervezett kiadást 2021 májusában rendezik meg.
 
Az OFF-Biennále célja, hogy megerősítése a hazai független művészeti színteret és hogy a művészet eszközeivel részt vegyen a legfontosabb helyi és globális közügyekről folyó nyilvános párbeszédben. Az OFF nem pályázik állami támogatásra, tevékenységét nagyobb részt nemzetközi támogatásokból, kisebb részt magyar magánadományokból fedezi. Köztérben, magánlakásokban, elhagyott ipari épületekben, független művészeti helyeken mutatja be a kortárs művészet legizgalmasabb alkotóit, ezzel a város és a benne rejlő lehetőségek felfedezésére hívva a közönségét. 
 
 
A documenta  
 
A documenta az egyik legkiemelkedőbb jelentőségű kortárs művészeti esemény.  
A kasseli festő és akadémiai professzor, Arnold Bode alapította 1955-ben. A documentát öt évente rendezik meg Kasselben, Németországban. A következő kiadásra 2022-ben kerül sor a kurátora a ruangrupa csoport lesz. 
A documenta karakterét minden alkalommal az adott esemény művészeti igazgatójának elképzelései és koncepciója formálja, ezért korántsem csupán az aktuális kortárs művészeti irányzatok fóruma, hanem egy olyan hely, ahol innovatív és mértékadó kiállítási modellek mutatkoznak be. A documenta minden egyes kiadása vezető szerepet játszott abban, hogy új irányt mutasson a művészetről folytatott nemzetközi közbeszédben. 
Az elmúlt évtizedekben olyan intézménnyé vált, amelynek jelentősége messze túlmutat az aktuális történések áttekintésén; öt évente a nemzetközi művészeti világ figyelme erre a szakmai platformra és művészeti ünnepre fókuszál. A documentát övező élénk diskurzus leképezi, ugyanakkor új utakra is tereli a társadalom művészettel szembeni elvárásait. 
A documenta und Museum Fridericianum GmbH egy nonprofit szervezet, amelyeket Kassel és Hessen tartomány, továbbá a német Szövetségi Kulturális Alapítvány támogat. 
 
2020.06.18
|
(8 kép)


Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.