Budapest színes falfestménnyel mond köszönetet lakóinak

Új, színes falfestmény díszíti a belvárosi Károly körúton álló Tűzoltóság homlokzatát. Az alkotás Hitka Viktória képzőművész rajza alapján készült, a kivitelezés Magyarország első tűzfalfestő szervezete, a Színes Város Csoport munkája. A festmény a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. felkérésére köszönetképpen született meg – a budapestiek felé.
A járványügyi helyzet a nagyvárosi életre volt a legnagyobb hatással, egyéni és társadalmi szinten is itt generálta a legtöbb feszültséget. Ezért is fontos reflektálni erre a helyzetre kreatív köztéri megoldások szintjén is. A főváros városarculati cége a képpel a szolidaritás és az összetartozás üzenetét kívánta megjeleníteni, de arra is rámutat, hogy nincs mitől félnünk; ha baj van, valóban számíthatunk egymásra, mi budapestiek.
 
Hitka Viktória A kovász is lehet híd című alkotásának ráadásul most különösen fontos üzenete van, hiszen a város összefogott, lakói együtt vészelték át az elmúlt hónapokat. A járvány generációkat kötött össze, összehozta a szomszédokat, a segítségre szoruló és segítő kezet nyújtó városlakókat és új közösségek, csoportok alakultak, barátságok szövődtek. Mindenki kivette a részét, ki így, ki úgy, de sokan helyt álltak és bizonyítottak. 
 

 
Az alkotás, melyet a Színes Város Csoport művészei a 420 nm területű falfelületre varázsoltak közel 180 liter festékből, 12 nap alatt készült el. A városszínesítő csapat már számtalan budapesti tűzfalat megszépített és tett vonzóvá a helyiek és a turisták számára; absztrakt alkotásokkal vagy éppen ismert mesefigurákkal, de képzőművész diákok munkáival is találkozhattunk már a város több frekventált és eldugott pontján, általuk. 
 
A falon szereplő új alkotás, A kovász is lehet híd most minden budapesti előtt szeretne tisztelegni és köszönetet mondani, amiért ilyen rendkívüli helyzetben is figyeltek egymásra és képesek voltak a valódi összefogásra.  
 
2020.07.10
|
(9 kép)


Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.