Amerikai profi baseball-ligát közvetít a Sport TV 2020 július 24-től

Újabb, magyar csatorna által élőben még nem közvetített sportjoggal bővül a Sport TV kínálata: 2020-tól a Sport1 és a Sport2 közvetíti az észak-amerikai profi baseball-liga (Major League Baseball, MLB) mérkőzéseit Magyarországon.
A négy amerikai profiliga közül az MLB rendelkezik a legnagyobb hagyományokkal, és olyan időszakokban, amikor nincs épp világjárvány, ez a világ legtöbb helyszíni nézőt vonzó sportága. Az aktuális szezon rendhagyó lesz, mert rövidebb lesz a megszokottnál a koronavírus-járvány miatt. 162 helyett csak 60 alapszakaszmeccset játszanak a csapatok, de július 24-től október végéig lesz majd időnk ismerkedni a sportággal. Könnyen lehet, hogy ezekben a hónapokban új rajongótábora alakul ki a baseballnak Magyarországon. 
 
A Sport TV a tervek szerint hetente legalább három meccset közvetít Bartha Zoltán, Haraszti Ádám és Méhes Gábor kommentálásában, a szakértők között pedig feltűnik majd Kovács Sándor, „Sankó”, aki korábban versenyszerűen űzte ezt a sportágat. 
 
A bajnokságban harminc csapat szerepel (29 amerikai és 1 kanadai), és a Yankeesen kívül ismerősen csenghet például a Los Angeles Dodgers, a Boston Red Sox, a Chicago Cubs, a San Francisco Giants, a New York Mets esetleg a St. Louis Cardinals neve is, a címvédő pedig a Washington Nationals. 
2020.07.23
|


Filmek a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
Cs
14
P
15
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
Cs
14
P
15
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.