Kedvenc helyek

„Leborultam a hangfalak elé” - DJ Shuriken

Az 1975-ös születésű Vályi Gábort nagyvárosi gerillaként, hiphopszerkóban, hóna alatt gördeszkával ismerhettük meg néhány éve, aztán Shuriken név alatt az easy listening hazai prófétája lett, azóta pedig újabb és újabb egzotikus zenék felé bővíti horizontját.


Shuriken azonban nemcsak lemezlovas - meg közgazdasági diplomás, médiaszakos egyetemista Tilos Rádió-s műsorgazda, a Wantednél zenei újságíró és hawaii ingeket bemutató divatmodell -, de felvételeket is készít, melyek nívós hazai és külföldi válogatáslemezeken kötnek ki, legutóbbi remixe pedig, melyet DJ-kollégájával, Keyserrel (polgári nevén Mozsik Tiborral) készített a Már délután című Kispál és a Borz-számra, Lovasi András abszolút kedvencének számít a KISPÁLraMIX albumról (lásd: Lovasi-interjúnkat). A Keyser & Shuriken duó az utóbbi időben egyre többet játszik külföldön is, és az sem véletlen, hogy a mi interjúnkkal egyidőben a Freee magazin is őket választotta szeptemberi számának címlapjául. Shurikennel egy pesti parkban ültünk le beszélgetni.ZENEI FEJLŐDÉS

- Te úgy tűntél fel, mint az easy listening egyik magyar prófétája. Mikor kapott ez el téged? Tekintsük végig zenei fejlődésedet a kezdetektől!
- A Boney M-től indultam, azt hallgattam nagy fülhallgatón. Aztán mindig olyan zenéket sikerült kicsípjek magamnak, amik éppen akkor nem mentek. Tehát Michael Jacksont a Bad album előtt, még a Thrillernél szerettem, amikor az általános iskolás osztálytársaim a Kacsatáncra riszálták a seggüket, és így tovább, mindig ez volt: folyton lépéselőnyben voltam.
- Megelőzted a korod?
- Igen, a Boney M-et már a '73-as demóknál bírtam... (nevet) Na nem, a Boney M-nél, ott még tempóban voltam, szinkronban a korommal. De aztán mikor a kilencvenes évek elején a Tilos Rádió elkezdett kalózként adni, és én elkezdtem őket hallgatni, akkor nyílt ki nagyjából az agyam, középiskolás koromban, és akkor kezdtem el gondolkozni, hogy mik azok a zenék, amiket hallgatok, és akkor kezdtem lemezeket vásárolni.
- Akkoriban még rocker voltál, nem?
- Volt egy kemény Guns N' Roses-korszakom, de az is mielőtt a Use Your Illusion album jött volna (vagyis 1991 előtt), tehát az Appetite For Destruction volt az, ami számomra olyat tudott nyújtani, hogy lehasaltam tőle. Ez volt mondjuk általános iskola hetedik, nyolcadik osztályában. Aztán ebből a lepörgő rockból, hard rockból próbáltam magam átmenteni, hogy trendy maradjak, és vonzó a lányok számára - akkor lettem gimnazista, tudod, hogy működik ez -, ezért elkezdtem punkot hallgatni, meg independent rockzenéket... Volt ez a Ned's Atomic Dustbin nevű hülyeség, az az egyik kedvencem volt, de a Sex Pistolstól a Tankcsapdán át a Faith No More-ig bezárólag minden belefért, aztán bejött a hardcore, tehát hallgattam egy időben straight edge, gördeszkás hardcore-t is. Mondjuk a Sick Of It Allt, meg ezeket sose szerettem, mert nem volt bennük az az őszinte brutalitás, csak a megjátszott riffek... Aztán '95-ben voltam Svédországban egy fesztiválon, ahol láttam a Metalheads crew-t, Trickyt, a Chemical Brotherst, és így tovább. Ott láttam egy csomó lemezt, betankoltam, és nagyon csodálkoztam, hogy ebből semmi nem látszik itthon. Aztán szép lassan elkezdett látszani, addigra - már amennyire itthon hozzá lehetett férni - beástam magam az elektronikus tánczenének ebbe a '95-'96 körüli időszakába. Ez volt a big beatnek az eleje, voltak ilyen breakbeates cuccok, volt drum'n'bass, nagyon sok hiphop, de aztán egy idő után elkezdtem ezekről a hergelős műfajokról - főleg a big beatet értem itt - lemászni, és minimál hiphopot játszottam, meg drum'n'bassből azt, ami nekem érdekes volt... Aztán valahogyan a James Bond filmzenék vonalán egyszer csak elkezdtem hallgatni régi zenéket. Először csak keveset, Shirley Bassey Best of... albumát például, meg ilyen dolgokat, amikre az ember rá tud kattanni, aztán mélyebbre tud ásni. Akkor kezdtem el gondolkozni, hogy "úristen, hát itt gyártottak zenét az előző negyven évben is!", mondjuk olyan stúdiókörülmények között, hogy azok ma is megszerezhetők, normális minőségben szólnak, és iszonyú gazdagok mind dallamvilágban, mind harmóniákban. Az a zenei világ, ami az ötvenes évek után született, az számomra még egy befogadható, élvezhető valami, míg nagyon sok minden, ami az ötvenes évek előtt volt, csak mint kulturális érdekesség értékelhető, zeneként kevésbé. Azért is voltak ezek könnyen befogadhatóak nekem, mert ezekből a zenékből szétlopta magát mindenki, és amikor meghallottam az első eredeti számot, amiből időközben valamelyik nagyon híres triphop számban hangminta lett, akkor leborultam a hangfalak elé, és azt mondtam: "úristen, de hát az eredeti mennyivel jobb!" Aztán végiggondoltam, hogy mitől jobb az eredeti. Na itt jön be az, hogy ezt megírta valaki, aztán meghangszerelték, aztán följátszották ötször-tízszer, mire az egysávos felvételi technikával összejött a dolog - akkor még nem volt lehetőség külön sávokat "utójátszani", meg ilyesmi. Ez egy hihetetlenül profi, és hihetetlen sok "emberórát" igénylő erőfeszítés volt, ami előtt csodálattal adóztam. Én a James Bond vonalon mentem ebbe bele: akkoriban kezdtek kijönni olyanok, mint Az Angyal főtémájának a remixe, vagy a Mission Impossible-é, valahogy volt egy ilyen hullám a tánczenében is. A régiek mellé ezeket lehetett rakni, mint új számokat, de egy idő után egyre inkább csak a régi számok jöttek be nekem. A Kreténnel meg a Parkerrel (Weyer Balázzsal és Nádori Péterrel) rájöttünk, hogy mind a hárman ugyanarra vagyunk rákattanva, a Tilos Rádiónál voltunk, és elkezdtük csinálni ezeket a Futura Retro 2000 bulikat, ahol csak régi zenét kezdtünk játszani, amiből kifolyólag elég hamar determinálódott is a szerepünk: vagy a chill out roomba kerülünk a bulikon, vagy hajnal 5-től jövünk, vagy este 10-től. Ilyen zenét tényleg elég nehéz elkezdeni 11-kor játszani, mikor előtted döngölő minimál technóval már az eksztázis szélére taszították az embereket, és te meg jössz egy ilyen zenével, ami mind tempójában, mind megszólalásában, mind dinamikájában messze alatta marad az előző szettnek. Nagyon sok ember nem is értette, hogy ezeknek a zenéknek is kell egy hely, ahol meg kellene szólalniuk. El is könyveltek akkor engem, mint "easy listening tinglitangli DJ"-t, még a Tilos Rádión belül is.


TILOSOZÁS

- Mikor kezdtél el tilosozni?
- Mikor legális lett, utána egy pár hónappal. Az egyetem első vagy második évében volt, '96-ban talán. Amikor elkezdtek legálisan adni, én írtam nekik egy levelet azonnal, és amikor a szokásos Tilos-tempóban ők ezt lereagálták, és összejött a próbaadás, akkor én még bőven benne voltam a rockban.
- Milyen egyetemista voltál akkor?
- Közgázos, aztán mellette elkezdtem járni a média szakra. A Közgázt most fejeztem be, a médián még van egy évem.
- Mi volt a műsorod címe, milyen időpontban volt?
- Először hajnali 3-tól 6-ig ment péntek hajnalban, és Headcleaner volt a címe. A haverom, Nagy Máté Balázs játszott indusztriál számokat - igazi döngölős, militarista vonal ment, Ministry, KMFDM, Laibach -, én meg szövegmintákat kevertem rá, például KISZ-es oktatódumát arról, hogy ha jönnek az új egyetemisták az egyetemre, hogyan kell irányítani a beilleszkedésüket. Ez a műsor aztán átkerült egyszer szombat reggelre, 6-tól 10-ig, és utána meg átmentem hétfő reggelre, de hát akkor már nem rockzenét játszottam, hanem drum'n'basst, triphopot, és csak aztán jöttek az easyk. Hétfő reggel 6-tól 10-ig DJ meg szpíker voltam mások mellett a Gyermekláncfűrész című műsorban, és aztán kerültem át vasárnap hajnal 5-től 6-igra...
- Ez volt az a műsor, amiről annak idején azt nyilatkoztad, hogy azoknak szól, akik a szombat éjszakai buliról hazatérve még rá akarnak mászni a csajukra?
- Ja. De aztán nemcsak 6-ig nyomtam, hanem mindig tovább, mert Vajna Balázs, vagyis DJ Lee n' gum, aki utánam jött, nem tudott jól fölkelni. Nem bírta a tempót egyedül vasárnap, ezért később bevett engem, hogy csináljuk együtt vasárnap 6-tól 10-ig a Telibe viszonzott vágyakozást, amit a mai napig is csinálunk Aztán Balázs nagyon sokszor nem jött be, én meg találkoztam a Keyserrel, akivel együtt jártunk korábban a média szakra, és mindig is volt köztünk egy jó baráti viszony. Akkor már egy fél éve, háromnegyed éve nem találkoztunk, és elkezdte mondani, hogy ilyen meg olyan bulikon játszott, voltam is fönn nála, és ott is rakosgatott föl CD-ket, mire mondtam neki: "nagyon jó, gyere be reggel a rádióműsorba, szoktam a barátaimnak lehetőséget biztosítani, hogy nyomják a zenéiket." Azóta játszunk együtt.


- Te ekkor hol tartottál a zenei fejlődésedben?
- Én már rég túlvoltam az easy listeningen, már ha ilyesmin lehet túllenni. Egyszerűen elkezdtem érdeklődni más, rokon dolgok iránt. Az easy számokat például általában nagyon profi sessionzenészek csinálták. Ahogy a filmzenében elmész a blaxploitation filmek (a hetvenes években a fekete közönség számára készült, már-már bájosan primitív, durva krimik, remek zenével - a szerk.) irányába, bejönnek a képbe egyéb műfajok, és nekem bejött nagyon keményen a funk, aztán a soul, aztán a dzsessz, mostanában a hetvenes évekbeli reggae-k, tehát minden, ami valamitől jó zene nekem... Szóval addigra már rég nem easy listeninget játszottam, hanem például azt, amit most downtempónak hívnak, ami a triphop után maradt és hangminta alapú. Most már az eredetiek mellett egyre több új zenét nyomok. Amíg a Futura Retro 2000-et csináltuk, addig hivatalos politikánk az volt, hogy nem játszunk új számot, mert egyszerűen az embereknek meg kell szokniuk, hogy erre a zenére is lehet bulizni, például egy kurva jó latin számra. Addigra ugyanis már mindenki rákattant ezekre a kemény elektronikus ütemekre, és nehéz volt őket visszaszoktatni.
- A DJ-fellépéseiteken mit játszotok mostanában?
- Attól függ, hogy milyen időpontra kerülünk az adott bulin. Hogyha az elején vagyunk, akkor szoktuk játszani ezeket a dzsesszes hiphopokat. Játszunk mindenféle zenét, régit és újat, ami a dzsessz-soul-funk-latin négyszögből, meg a kapcsolt részeiből kerül ki. A hely hangulatának megfelelően lehet egy brazilos beütésű hiphop szám, vagy lehet egy funky drum'n'bass. A chill out termekben még elő szoktam venni a belassult Sergio Mendez-, Burt Bacharach-dolgokat is.
- Mostanában mintha a nu jazz lenne a szíved egyik csücske. Erről mit kell tudni?
- A nevében is benne van, hogy olyan új zenékről van szó, amelyek vagy attitűdben, vagy zenei harmóniákban - de leginkább is-is - a dzsessz által inspiráltak, vagy új dzsesszként értelmezhetőek. Nyilván vannak konzervatív dzsesszfejek, akik szerint ez nem dzsessz. Lehet hadakozni, de a fogalmak mennek, a zenék meg vannak...MŰVÉSZI VÉDJEGY, SAJÁT SZÁMOK

- A Shuriken művésznevet mikor vetted fel?
- Amikor ezek a minimál hiphop dolgok meg a drum'n'bass bejöttek nekem a képbe, arra gondoltam, hogy választok valami nevet. Akkor hallgattam rengeteg ilyen Mo'wax meg Ninja Tune dolgot, és náluk előjönnek a kungfufilmek meg a ninjafilmek, meg van a Ninja Tune-nak ez az egész ninjafilozófiája meg ideológiája, ami megérintett mélyen, ha lehet ilyen hülyeségeket mondani, és úgy gondoltam, hogy a Shuriken egy jól hangzó név lenne. Dobócsillag: halálos és sok oldala van. Onnantól vagyok Shuriken, '97-től. Akkor már csináltam a Tilos-műsort. Először én CD-ről zenélgettem, meg nyomtam kazettáról ezeket a szövegeket, de nem tartottam magamat DJ-nek. Amikor bejött a Palotai, és láttad, hogy mennyi lemeze van, és elbeszélgettél a csávóval, kiderült, hogy ő igazán már nem tudja, pontosan mi is van egy-egy lemezen. Stílusra tudja, hogy buliban mikor mi jön, de nem az van, mint amikor otthon huszonöt CD-ből áll a gyűjteményed, és amikor vége van az egyik számnak, a fejedben már felcsendül a következőnek az első három akkordja... Nem, mert az ilyen típusú embereknek annyi zenéjük van, amennyit egyszerűen nem lehet fejben tárolni. Akkor ettől baromira bereccsentem zeneszerető, zenerajongó, lemezgyűjtő emberként. "Úristen, van ennek egy ilyen szintje is? Hát lehet, hogy én ebbe nem akarok belefolyni." Csakhogy egy idő után, amikor elkezdtem lemezeket is venni - vagyis bakeliteket, nemcsak CD-ket, aztán már csak bakeliteket -, észrevettem, hogy ugyanott tartok, és akkor rájöttem, hogy feltehetőleg most már DJ vagyok.
- DJ Shuriken.
- Igen. De nincsen igazán kontrollod a saját művészi védjegyed fölött, mikor ebben a party-kultúrában dolgozol, ahol hibásan képesek leírni bármit. Írtak már Sir Kánnak, Sulikánnak, meg mindennek. Van egy vidéki buli, telefonon fölhív valaki, elmondom neki háromszor, hogy hogyan kell betűzni a nevem, aztán néhány napra rá fölhívnak a szegedi barátaim, hogy "hallom, hogy játszol itt, de úgy vagy kiírva, hogy Sulikán!" Na ilyenkor általában a fejedet megpróbálod összegyűrni a markodba.
- Időközben saját számokat is elkezdtél csinálni, és az első profi produkciód, a Swinging With Miss Goodnight című szám rögtön a Budapest 2000 című válogatáson kötött ki...
- Volt még egy számom, de ez volt az első, amit kiadtak.
- Hogyan jött össze?
- Hát úgy, ahogy ilyen budapesti underground körökben menni szokott. Mango mondta, vagy Titusz, hogy szerveződik ez a válogatás, és lehet rá leadni számot: ez és ez a határidő. Ez a határidő általában csúszik négyszer, ötször, hatszor, és akkor még a végén időre el is készülsz vele. Leadod, és nem tudod, hogy rákerülsz-e vagy nem, vagy hogy mi lesz az utóélete... Engem például a mai napig nem fizetett ki érte senki, és semmilyen visszajelzést nem kaptam róla.
- Ez a szám melyik periódusodat fémjelzi?
- Bossa novás szám volt, a Weyer Balázs szaxofonozott rajta, de a borítón Wege Balázsként szerepel, mert elírták, és nem mutatták meg időben, tehát ez egy tipikus magyar történet.
- És a másik szám, amit említettél, milyen típusú volt?
- Az egy triphopszám, Psyked Up Muzak a címe. Annak most meg fog jelenni egy verziója a Compost Recordsnál, a Future Sound Of Jazz, 7 válogatáson, egy hónapon belül. A Compost egy német kiadó, és ebben a nu jazz vonalban ott van az öt legfontosabb kiadó között Németországban.
- Hogy jutott el hozzájuk a cuccod?
- Keyserrel ott DJ-ztünk a dZihan & Kamien nevű bécsi arcoknak a lemezbemutató buliján, akik akkor még felfutó ágban voltak - azóta nagyon bejött nekik az a lemez -, s egy Rainer Trüby nevű DJ játszott ott előttünk, aki szintén befolyásos és jelentős csávó ezen a vonalon. Volt egy ilyen kis mosolygás, megnézte mi az a magyar bossa nova, amit fölrakok, érdeklődött, én meg odaadtam neki egy írott CD-n azokat a számokat, amik kész voltak, ő meg később fölhívott, hogy szeretné licence-elni ezt a számot.
- Ez volt az utolsó szám, amit szólóban készítettél, és utána jött a Keyserrel közös Kispál és a Borz-remix?
- Nem, még csináltam szólóban egy Jazz+Az-remixet, a Nana! című számra is, amit végül aztán nem tettek fel az Ez+mi?! című remixlemezre. Ezután jött a Kispál-remix, amit már együtt készítettünk.


A KISPÁL-REMIX

- Alkotó duóként hogyan működik Keyser & Shuriken?
- Úgy indult, hogy én elvállaltam ezt a Kispál-remixet, és elkezdtem csinálni: Akkor már egy ideje együtt DJ-ztünk Tibivel, aki azt mondta, hogy őt érdekelné, hogy én hogyan rakok össze egy ilyen remixet, nézné és tanulná. Aztán nagyon hamar azt vettem észre, hogy ő is legalább annyi ötletet belerakott, mint én. Erről szól az, hogy ketten vagyunk, ebben segít nagyon sokat. Vannak vizsgaidőszakok, amikor nem tudsz teljes erőbedobással dolgozni, meg elmenni a lemezboltba, mikor megérkeznek a lemezek. Vannak olyan időszakok, mikor szarul megy anyagilag valamelyikünknek, s akkor a másik oda tud állni és meg tudja venni azokat a lemezeket, amiket éppen nincsen pénzed megvenni, és így nem térdel le a műsor, nem térdelnek le a bulik. El tud vállalni helyetted bulit, te is helyette, ez egy ilyen kölcsönös dolog, és ugyanez működik a zenekészítésnél is. Ez a Kispál-remix is pont vizsgaidőszakban volt, én az egyik szobában próbáltam tanulni, Tibi a másik szobában gyűrte a gépen az olyan dolgokat, amiket általában előre megbeszéltünk. Megbeszéltük, hogy most milyen munkafázis jön, ő azt elkezdte csinálni úgy-ahogy. Nálam van otthon a gép, és ha Tibi épp valahol volt, akkor én elkezdtem dolgozni egy másik munkafázison, aztán meg együtt, közösen csináltunk ezt-azt. Mindig aki kevésbé van lefáradva, az kezeli az egeret.
- Mesélj a Kispál-remix részleteiről!
- A saját zene készítésénél megpróbáljuk azokat a hangmintákat megtalálni, amikből dolgozni akarunk, mert alapvetően hangminta alapú zenében gondolkodunk. Mondjuk van legalább egy dobalap, és utána lehet hívni zenészeket, akik följátszanak egy basszust meg egyebeket. A Kispál-remix esetében meghallgattuk, hogy az eredetiből mi használható, próbálkoztunk ezzel, próbálkoztunk azzal... Volt az eredeti dobban egy valceres, triolás lüktetés, amire rájátszott a basszus, meg a gitár is ugyanúgy volt megtörve, csakhogy mi egy másik dobot használtunk alatta, ami inkább egy egyszerűbb funk ütem volt, és így bármilyen zenei mintát próbáltunk rárakni az eredetiből, azt szétverte. Na jó, akkor úgy döntöttünk, hogy csak Lovasi énekhangja marad. Ilyenkor az a kérdés, mi jöjjön be mellé. Megkértük néhány barátunkat, először a Mákos Bercit, hogy van ez a téma, amit nagyjából összeraktunk ebből a dobgroove-ból meg Lovasi énekhangjából, és erre a skiccre találjon ki témákat a csellójával. Megérkezett a stúdióba a megbeszélt időben egy kottával, amire föl volt írva egy csomó számomra fölismerhetetlen hangjegy, amelyek alapján baromi jó dolgokat játszott. Följátszott egy csomó mindent, abból mi kiválogattuk megint, hogy mit akarunk, és összeraktunk egy félkész verziót. Akkor hívtunk egy srácot, aki kongázik, King Conga a művészneve. Neki is megmutattuk előtte, hogy ez van, erre kéne valamit ütni - ütött rá valamit. Akkor éppen ott volt a stúdióban Shabaak, aki basszusgitározik, a Psyked Up Muzak című számomban is játszott, meg az IMMC-vel is nyomul, és igazi multitalentum: amennyire jól basszusgitározik, annyira jól nyomja a Fender elektromos zongorán is ezeket a funky- és dzsessztémákat. Ő háromszor följátszott ezt-azt, amit mi szétvagdostunk, az egyik verzióból használtuk az elejét, a másikból a 17. és 30. másodperc közötti részt, és akkor így összepakolgattuk a számot. Meglehetősen kevés koncepcióból induló dal volt, nem volt előre egy meghatározott struktúra, hogy "felvezetés, első versszak, refrén, második versszak, kiállás..." Jött az első versszak, akkor volt egy olyan rész az eredeti számban, ahol olyan jellegű ének volt, amire nem tudtunk ráhúzni semmi olyan zenei harmóniát, ami közel áll hozzánk, így azt kivágtuk, de a helyére beraktunk egy olyan effektet, kiállást, amiben benne van az, ami a szövegben benne volt - remélem, hogy az embereknek átjön, hogy az van benne -, és aztán kicsit sakkoztunk még: "szerintem most még jó lenne, ha visszajönne kicsit a cselló, jó lenne, hogy ha most kezdené el újra a Lovasi", és így egyszer csak azt vettük észre, hogy már majdnem egy kész számnál vagyunk, úgy, hogy nem terveztünk előtte semmit.
- Hány óra stúdióidő kellett hozzá?
- Otthon, amit pötyögtünk, az két héten keresztül minden második, harmadik este volt, majdnem egy egész vizsgaidőszak. A keverést, azt megcsinálta nekünk a Maci meg a Kecske, a pécsi Casio Samplesből - ők nem tudom, mennyit szórakoztak.
- És a hangszerek feljátszása a stúdióban?
- Odamentünk, és akkor volt másfél óránk, hogy fölvegyük a kongát, a Shabaak meg csak odaült, háromszor hallotta a számot, háromszor vettünk föl tőle valami klimpírozást.
- Tehát végül csak Lovasi hangja maradt meg az eredeti Kispál és a Borz-felvételből, semmi más? Minden egyebet ti raktatok alá és köré?
- Igen, így van.


TERVEK, JÖVŐ

- Mik a Keyser & Shuriken páros tervei a jövőre nézve?
- Játszunk Bécsben augusztus 20-án a Soulsugar nevű helyen, ahol vasárnaponként már évek óta megy ez a buli: szigorúan a hatvanas-hetvenes évek, fekete zene, dzsessz, soul, funk dominál. Oda meghívtak minket, hogy játsszunk, ami egy nagy elismerés, s hogyha már kint vagyunk, akkor majd próbáljuk nyomni a többieket is, akik Magyarországon ilyen vonalon mozognak. Szeptember 30-án pedig a szintén bécsi WUK-ban játszunk, és Yonderboi együttese lesz a vendégünk. Úgy néz ki, hogy kéthavonta leszünk házigazdák ott egy péntek vagy szombat este, és viszünk magunkkal itthonról más DJ-ket is, akiket nagyon fontosnak és jónak találunk, hogy lássa őket az ottani közönség, de az elején lesznek helyi, bécsi vendégeink is, először dZihan & Kamien. Ősszel megyünk egy kisebb turnéra is: játszunk Svájcban, Németországban, sőt Horvátországban is. De ősztől Pesten is lesz havi klubestünk, megpróbálunk megcsípni egy normális péntek vagy szombat estét - ha összeáll a Tilos klub a Blue Box moziban, akkor ott -, és mindig hozunk valami külföldi vendéget, meg válogatunk a helyiekből is...
- Mivel magyarázod, hogy a külföld így érdeklődik irántatok?
- Azzal, hogy egy "gerilla-marketingkampányba" kezdtünk: lemezborítókról lenéztünk e-mail címeket, és elkezdtünk mindenhová küldözgetni dolgokat. Van egy newsletterünk, egy körlevél angol nyelven, amit mi szerkesztünk: le van benne írva a playlistünk, hogy mit játszunk a bulikon meg a rádióban, meg hírek magunkról és a magyar színtérről. Ez most már több mint száz helyre megy ki, kiadóknak, DJ-knek, producereknek meg egy csomó listára, ahol még emberek százait érjük el, és eddig csupa pozitív visszajelzést kaptunk. Így ismertük meg dZihant és Kamient is: írtunk nekik, és ők nyitottak voltak, jól reagáltak. Egy idő után egyik ismeretség hozza a másikat, így erősödik a bizalom, egyre több arcot ismersz, egyre több helyre hívnak.
- A stúdióban mi lesz a következő lépésetek?
- Jön az első EP-nk, amibe épp hogy csak belekezdtünk. A dolgot nagyban hátráltatja, hogy mennyire le van puttyadva az otthoni stúdióm: a fülhallgatóból már kiszakadt a kábel, a pick-up szét van játszva, nem szól róla se a mély, se a közép, mintázni sem lehet, a hangkártyám egy trágya, a hangfalaim ki vannak pukkadva, és legutóbb például a lemeztáskámnak szakadt el a pántja, lefelé a lépcsőn, és végigborultak a lemezek. Na akkor mondtam, hogy kész, most minden le van amortizálva - ebbe pénzt kell beletolni. Most úgy látszik, hogy összejön a pénz, akkor beletoljuk, és elkezdjük csinálni az anyagot.
- Milyen típusú zene lesz rajta?
- Dzsesszinspirált anyag lesz, egy táncosabb dolog és több belassultabb darab, köztük egy Art Blakey-feldolgozás, amin már elkezdtünk dolgozni.
- Vendégénekest hívtok?
- Azt még nem találtuk ki. (elvigyorodik) Mondjuk, én szeretném egyszer, ha Rocco Siffredi (hazánkban élő olasz pornósztár - a szerk.) felénekelne nekem egy számot. Vagy egy olyat szeretnék, hogy - mint a Szécsi Pál-lemezeken - kiáll az együttes, és ott Rocco egy monológban elmondja, hogy például miért kedveli az anális szexet, vagy pedig azt szeretném, hogy moderált Sinatra-stílusban énekeljen valamit. Nekem ő a nagy álmom, mint vendégénekes. Cserébe, mondjuk, írhatnánk az egyik filmjének a zenéjét. Egy komolyabb funktémát bevállalnék Roccónak.
- Fuck-funk?
- Ja.
Déri Zsolt
2000.08.20
|


Játék
Újra mozivásznon a The Doors egyetlen teljes hosszában rögzített koncertje, az 1968-as Live at the Hollywood Bowl digitálisan restaurált és 5.1-ben újrakevert változatban!
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.