Kedvenc helyek

„Állok az özvegysétányon” - Suzanne Vega

Suzanne Vega, az amerikai dalszerző-énekesnők nagyasszonya harmadszor járt Magyarországon, de míg korábban mindig komplett kísérőzenekarral érkezett, most csupán hűséges basszusgitárosát, Michael Viscegliát, illetve saját akusztikus gitárját hozta magával. Ebben a minimál-hangszerelésben szólalt meg az augusztus 3-i Sziget-fellépésen 18 dal, köztük két vadonatúj szám, a vágyakozással teli, sebzett Harbour Song és a baljósabb, keményebb Widow's Walk.
Az utókornak álljon itt a dalsorrend: Marlene On The Wall, Caramel, When Heroes Go Down, Rock In This Pocket, Stockings, Neighborhood Girls, Bad Wisdom, Some Journey, Harbour Song, Widow's Walk, Room Off The Street, Gypsy, In Liverpool, Left Of Center, Luka, Tom's Diner, majd a ráadásban The Queen And The Soldier és Undertow. A koncert előtt a New York-i énekesnő a sajtótájékoztató és két tévéinterjú mellett csupán egyetlen "szemtől szemben" sajtóinterjút adott, melyen az est.hu Könnyű rovata és a Magyar Narancs színeiben érkező Szőnyei Tamás osztozott, így valószínűleg lesz némi átfedés az augusztus 10-i számukban megjelenő Vega-anyag és az alábbi között (a kislányra, a minimalizmusra, a régi zenészekre és a verekedésre vonatkozó kérdések Szőnyeitől származnak).


- Mivel turnézol, gondolom, készül az új albumod. Milyen lemez lesz?
- Először be kell fejeznem a dalok megírását, mert e pillanatban csak öt vagy hat van készen, tehát félig vagyok csak meg. Az aktuális helyzetből adódóan, mivel ezeket a koncerteket csak ketten adjuk, én és a basszusgitárosom, ezért egyezséget kötöttem magammal, hogy csak olyan dalokat írok, amiket így is elő tudok adni, akár egymagamban is. Amikor Mitchell-lel (Mitchell Froom, Suzanne Vega ex-férje és -producere) voltam és rendelkezésünkre állt az a nagy hangszerpark a turnén, igazi élmény volt, hogy olyan komplex dalokat is tudunk játszani, mint Blood Makes Noise vagy a Casual Match. Ez igazi kiteljesedést jelentett számomra, a határaim kiterjesztését. Viszont azóta elváltunk egymástól, és ő vitte magával a zenészeit, akik most másokkal játszanak, ezért úgy érzem, ideje visszatérnem a kezdeteimhez, és akusztikus gitárral játszani. Ez nem azt jelenti, hogy a lemeznek teljesen akusztikusnak kell majd lennie, de a hangsúly a dalokon lesz.
- Ki lesz az új producered?
- Azon a két dalon, amit eddig felvettünk, Rupert Hine volt a producer, aki főleg azokról a nyolcvanas évekbeli dalokról híres, amiket Tina Turnerrel csinált. De mi nem ebbe az irányba mentünk. Inkább akusztikus folk-rocknak hangzik.
- A lányod születése hogyan befolyásolt, mint dalszerzőt?
- Nagy hatással volt rám, részben azért, mert kezdtem rájönni, hogy a dallamok sokkal fontosabbak, mint ahogy azt korábban gondoltam. Mikor fiatalabb voltam, a kora húszas éveimben azt gondoltam: "óh, a dalszöveg minden, lehet dalt írni dallam nélkül, refrén nélkül, ez min lényegtelen, csak az intellektuális töltet a fontos". De ha van egy kisgyereked, és meg akarod nyugtatni, őt nem érdeklik az intellektuális tölteteid (nevet). Ahhoz, hogy csitítgassam, megnyugtassam, hogy kellemesen érezze magát, másként kezdtem játszani a dallammal, és a dallamok jelentésével, az érzésekkel, az énekhangban lévő érzelemmel. Ez a változás lényege.
- Olvastam egy esszét, amely párhuzamot vont a te szövegeid és Raymond Carver (amerikai író, akinek novelláiból a Rövidre vágva című film is készült - a szerk.) minimalizmusa közt. Hatással volt rád Carver?
- A nyolcvanas években igen. Egy csomóan voltunk, akikre nagyon nagy hatással volt az a fajta esztétika, ami akkoriban jelentkezett, többek között Carvernél. De nemcsak az irodalomban, hanem mindenben, ami akkoriban történt, a new wave-ben, a punkban, abban, hogy a Ramones együttes milyen egyszerű dalokat írt, és ahogy a tagok öltözködtek, ahogy az öltözködési stílusuk is le volt csupaszítva. Az efféle dolgok mindannyiunkra hatással voltak az idő tájt. Most már nem hinném, hogy minimalista lennék: a stílusérzékem, mint olyan, fejlődött.
- Még mindig New York a fő inspiráció a dalaid mögött?
- Fura, de a legutóbbi néhány dalom az óceánnál játszódik. Bizonyára azért, mert amikor válófélben voltunk a férjemmel, az óceánhoz jártam vigasztalást lelni, oda vittem a lányomat is, mert ott nyugodtabban érzem magam. Legalább két-három dal szól az óceánról, a víz közelségéről. Még mindig New Yorkból valónak érzem magam, és azt hiszem, bizonyára lesz még néhány számom, ami New Yorkban játszódik. De most úgy tűnik, az új dalaim a vízről szólnak.


- Hány új számot játszol most a turnén, és milyen dalokról van szó?
- Három új dal van, amit egyáltalán játszom: a Harbour Song, a Soap and Water és a Widow's Walk. Ez utóbbi kifejezés ("özvegysétány") egy építészeti fogalom, bizonyos régi épületeknek az a része, ahonnan a nők nézték a tengert, mikor várták vissza onnan a férjüket. Mindhárom szám akusztikus gitárra íródott. A Widow's Walk a válásomról szól, pontosabban a házasságról és arról, hogy az nem működik. Az az alapötlete, hogy a házasság olyan volt mint egy hajó, ami süllyedt, én meg ott állok az özvegysétányon, és nézem azt a hajót, ami nem jön vissza. A Soap And Water (Szappan és víz) hasonló dologról szól: arról, hogy próbálok rendet tenni azután az időszak után, amikor mindennek felborult a rendje, és próbálok magamnak békét, otthont teremteni. A Harbour Song (a "harbour" szó "kikötő", illetve "menedék" értelemben egyaránt értendő - a szerk.) vágyakozásról, szerelemről szól, arról, hogy hiányzik valaki, aki nincs ott, de érezni a jelenlétét a kikötőben.
- Mi lett a régi zenészeiddel, akik a korai lemezeiden játszottak?
- Az történt, hogy amikor Mitchell producerként mellém került, azonnal kirúgott mindenkit (nevet), kivéve Michael Viscegliát, mert mondtam, hogy őt mindenképpen szeretném megtartani (ez a 99.9 F című 1992-es lemez felvételeinél történt, amely radikális hangzásbeli változást hozott a korábbi Vega-anyagokhoz képest, indusztriális effektet és durvább ritmusokat például - a szerk.) Michael egyébként most is itt van velem. Ő tudja, merre vannak a többiek, tartja velük a kapcsolatot. Anton Sanko, a hajdani billentyűsöm például filmekhez írt zenéket, producerkedett, és még most is ezt csinálja, de zenén kívüli dolgokat is, például ingatlanokat vásárolt (nevet).
- Nemrégiben megjelent egy könyved, amiben prózáid és verseid egyaránt szerepeltek. Másként írsz novellát, mint dalszöveget? Más inspiráció van mögöttük?
- Igen, más. A könyvben egybe van gyűjtve minden dalszövegem, versek, fikciós történetek, riportok és esszék, amelyek különféle magazinokban jelentek meg. Sokféle írás van köztük. A könyv címe The Passionate Eye (A szenvedélyes szem), tavaly jelent meg Amerikában, de kijött olasz változatban is, és meg fog jelenni nemsokára Spanyolországban is, fordításban. Igen, más dalszöveget írni, mint esszét vagy fikciós történetet. Elbeszélés írni hosszabb időt vesz igénybe, teljesen más stílusa van. A dal inkább olyan, mint egy igézet: mintha valaki megigézne, elvarázsolna, és ott ülsz addig, míg kész nem leszel vele. Azt hiszem, arról van szó, hogy az agyad egy másik részét használod hozzá, olyan, mint egy igézet, vagy mint egy ima. Fikciós történetet írni, az maga is igazi történet.


- Az egyik esszéd a verekedésről szól. Te miért verekedtél?
- Mert kellett. Olyan környéken nőttem fel, ahol ha nem verekedtél, akkor az emberek agyonvertek volna.
- Miért?
- Nem tudom. Talán mert nem volt mit csinálniuk mást, lusták voltak és gonoszak. Mert egy olyan környéken nőttünk fel, ahol szegénység volt, és hogy szórakoztassák magukat, az emberek verekedtek egymással. Mindig így van, nem tudom miért. A gazdagabb környékeken, gondolom, hasonló dolgokat csinálnak, drogoznak vagy valami mást, de ahol én laktam, ott verekedtek. Azért tanultam meg verekedni, mert kellett, nem azért mert akartam. Szívesebben olvastam volna, vagy foglalkoztam volna bármi mással. De verekedni kellett, és a végén már büszke voltam, hogy megtanítottam magam ilyesmire, és végül is ezért írtam róla.
- Mik a kedvenc filmjeid mostanában?
- Szégyellem kimondani, de az utóbbi időben - az elmúlt két évben - az egyetlen film, amit láttam, a Pop, csajok, satöbbi volt. Nagyon tetszett, remek filmnek tartom, nagyon vicces és nagyon igaz, élethű. Ezen kívül nem láttam semmi olyat, amiben ne szerepelt volna Tigris és Micimackó... vagy Stuart Little, a kisegér (nevet). De nagyon szeretem a régi filmeket, a régi szomorú filmeket, mint A Manderley-ház asszonya vagy a Casablanca. Vagy a film noirok, azokért megőrülök.
- Valahol mintha említetted volna az Iszonyat című Polanski-filmet is...
- Igen, említettem. De azt kell mondanom, hogy ha mostanában elmegyek megnézni egy filmet, akkor inkább olyat választok, amiben kicsit több vidámság van. Az Iszonyat nagyon komoly film. Épp megfelelt nekem, mikor a húszas éveimben voltam, és az ilyen komoly filmeket kerestem.
- Gondolom, gyakrabban hallgatsz zenét, mint ahogy moziba mész. Miket szerettél az utóbbi időben?
- Járok CD-boltba és tonnaszámra vásárolom a lemezeket, de azt kell mondanom, nem igazán hallgattam meg egyiket sem, amit akartam. Szerettem volna hallani Elliott Smith (a legfontosabb új amerikai dalszerző-énekes - a szerk.) vagy Lou Reed új lemezét, de egyiket sem hallgattam még meg. Néha Beth Ortont (angol gitáros-énekesnő a folk és a triphop határvidékéről - a szerk.) hallgatok, mert érdekes, érdekes személyisége van. Megvettem Tracy Chapman új albumát, de még azt sem hallgattam meg. Bár azt hiszem, az ő stílusánál kábé úgyis tudod, mire számíthatsz. Nagyon stramm, és következetes az, amit csinál... Kit is még? Hülyéskedésből, vagy a reggeli felkeléshez Backstreet Boyst is szoktam... (nevet)
- Mert ezt szereti a kislányod?
- Igen, ezt szereti, de én is szeretem, vidám lesz tőle a hangulat. De nemrég például hallgattam Nick Drake-et is (egy zseniális, ám fiatalon öngyilkosságba menekült, depressziós angol dalszerző-énekes a hetvenes évek elejéről - a szerk.), akit már nagyon régen nem hallottam. Próbáltam őt hallgatni egyik reggel, de szörnyű hatása van: az embernek még ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az a takaró alól! A Pink Moon című szám például... Reggel nem lehet komoly számokat hallgatni.
- Eszerint saját magadat sem hallgatnád reggel.
- Nem, reggel nem akarom hallani a zenémet (nevet).



szöveg + fotó:
Déri Zsolt
2000.08.05
|


Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.