Kedvenc helyek

Nick Cave & The Bad Seeds: No More Shall We Part

olvasói
10/10 (2)
(Mute/EMI)

Nick Cave és P J Harvey 1996-os, rövid, de annál intenzívebb románca mindkét művészben mély traumát hagyott. Polly az eset utáni második lemeze, az életerős és energiától duzzadó Stories From The City, Stories From The Sea idejére már láthatóan teljesen túltette magát a dolgon, Nick Cave azonban - zeneileg legalábbis - megmaradt legutóbbi szomorú albuma, az 1997-es The Boatman's Call hangulatánál új albumán, melyet szokatlanul hosszú szünet előzött meg.


Cave-nek a '97-es lemez után el is ment a kedve a zeneszerzéstől, és csak másfél éve tért vissza az ihlete. Úgy járt be írni nap mint nap egy kis irodába, mint aki munkába megy, és - az eddigi gyakorlattól eltérően - már kész dalokkal érkezett az Abbey Road stúdióba, ahol minimális próbák után vette föl őket hét zenészével. A 12 szám nagy részében ezúttal is Cave zongorajátéka a zenei központ, és a Dirty Three-ből jött Warren Ellis hegedűje a fő kísérő, maga a teljes zenekar ritkán szól egyszerre, igazán beindulni, durvítani is csak három dalban van lehetőségük (először az ötödik számban). A fő különbség az előző lemezhez képest két gyönyörű hangú vendégénekesnő, Kate és Anna McGarrigle, továbbá a vonószenekar, melyet Warren Ellis és Mick Harvey hangszerelt (ez utóbbi P J Harvey - csak névrokon - új lemezének is fő zenei segédereje volt!).

A No More Shall We Part cím a házasságra utal, de csodálkoznánk is, ha Cave-nél ez valami vidám megnyugvást hozna. "A feleségemet a napfogyatkozás napján vettem el, barátaink ajándékokkal jutalmazták bátorságáért, az éjszakák hosszabbra nyúltak, az évszakok váltották egymást, én meg néztem bánatos feleségem, ahogy csendben fogja a virágait" - énekli The Sorrowful Wife című dalában. "A hátsó ajtón át távoztam, kezemben feleségem szeretőjének füstölgő pisztolyával" - így nyit a We Came Along This Road. Több dalban egy elhagyott férfi kesereg. Az Oh My Lord elején férj és feleség csendben fekszik az ágyban, de a férfinek rossz előérzete van, és a dal vége tényleg őrületbe és horrorba fordul. A beharangozó kislemeznek választott nyitódalban, az As I Sat Sadly By Her Side-ban férj és feleség együtt üldögélnek a szobában, és az asszony optimista lelkesedésére Cave - aki ebben a számban meghökkentően Bryan Ferry-s manírokkal énekel - valami pesszimista megjegyzéssel vág vissza, amire a nő elsírja magát, a férfi viszont erre nem tudja megállni, hogy el ne mosolyodjon. A kis gonosz!

De nem csak a házasélet örömeiről esik szó: két dalban, a Hallelujah-ban és a Fifteen Feet Of Pure White Snow-ban egy ápolásra szoruló beteg a főszereplő, a God Is In The House-ban pedig Cave egy bűntől és romlottságtól mentes, istenfélő városka polgáraként énekel, eleinte azt hihetjük, hogy komolyan gondolja, és csak lassan derül ki, hogy valami nincs rendben: bigott, tébolyult vallási demagógia igazgat. Ha ebben a számban Cave nem ejtené ki a "komputer" szót, nem lenne támpontunk, mikor is játszódnak a dalai. Kortalan, örök érvényű művészet az övé, bizony.

9/10

www.nickcave.net

www.nickcave.co.uk
Déri Zsolt
2001.04.10
|


Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.