Kedvenc helyek

Jeff Buckley: Live a l'Olympia

olvasói
(0)
(Columbia/Sony)

Az 1997-ben, 31 éves korában elhunyt Jeff Buckley generációja egyik legfontosabb dalszerző-előadója volt. Alighanem a legnagyobb hatású is: könnyebb lenne felsorolni azokat a friss brit gitárzenekarokat és dalszerzőket, akiket nem inspirált. Tavalyi posztumusz válogatás-koncertlemeze, az 1995-96-os turnéja felvételeiből összeállított Mystery White Boy után most kapunk ajándékba egy újabb anyagot - Jeff álmai koncertterméből, a párizsi Olympiából.


Jeff Buckley 1995. július 6-án és 7-én lépett fel a híres csarnokban, melyről gyermekkora óta álmodozott. Ráadásul Franciaországban volt a legnagyobb a népszerűsége. Ráadásul csúcsformában volt ő is, zenekara is. Ráadásul legjobb számaiból játszik tizet, szabadon nyújtva, alakítgatva őket. Még az sem baj, hogy mindössze négy a saját szerzemények száma: Buckley szerette közönség elé tárni kedvenceit, de olyan új köntösbe bújtatta azokat, hogy egyrészt abszolút beleillettek szerzeményei sorába, másrészt a rock'n'roll lényegét megragadva tárta fel erényeiket, úgy, hogy hozzájuk adta egyéni zsenijét is.

A koncertlemezen a '94-es Grace album hat számát hallhatjuk, melyből kettő eleve feldolgozás volt (Elkie Brooks: Lilac Wine, Leonard Cohen: Hallelujah), a maradék négy viszont lúdbőröztető verzióban szól. A Lover, You Should have Come Over, a Dream Brother és a Grace érzelmi energiái átsütnek a CD-játszón keresztül, a Eternal Life Led Zeppelin-es zúzása pedig egy vicces, Kashmir szösszenetben nyer igazolást. További feldolgozásként elhangzik az MC5-féle Kick Out Of Jams kellően felpörgetett verziója, illetve a már az első Buckley-kiadványon, a '93-as Live At Sin-é című négyszámos EP-n is szereplő, Párizsban kihagyhatatlan Edith Piaf-sanzon, a Je n'en connais pas la fin. A hab a tortán a Mystery White Boy albumon már szereplő Buckley-dal, a What Will You Say új verziója, egy megejtő duettje Alim Qasimov azerbajdzsáni népdalénekessel (akivel korábban közös színpadon léptek fel egy kis francia fesztiválon, és akinek a beállás alatt tetszett meg a Jeff által énekelt dal).

Az Olympia-beli szereplés Jeff Buckley életének egyik legjobb fellépése volt, a ráadás ráadása pedig ismét egy hátborzongató koncertlemez.

10/10

www.jeffbuckley.com

(Titkos kód a www.sonymusic.fr/buckley cím alatt található koncertfelvételhez: J190501B )
Dömötör Endre
2001.07.11
|


Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.