Kedvenc helyek

„Már maga az is fegyvertény, hogy itt vagyunk” - Placebo

A 2001-es Sziget méltó befejezése volt a Placebo fellépése - nemcsak azért, mert a trió tagjai közt egy biszex frontembert és egy meleg basszistát találunk, hanem mert az utóbbi évek legizgalmasabb gitárzenekaráról van szó. A Szigeten is ők adták az egyik legjobb koncertet és a színpadról "homofób faszfejnek" titulálták a III. kerületi polgármestert - de előtte még nyilatkoztak az est.hu-nak is.


A Placebo gitáros-énekese, Brian Molko amerikai származású, de Európában, Luxemburgban nevelkedett, akárcsak a svéd basszista, Stefan Olsdal, az együttest azonban Londonban alapították, és a dobosuk, Steve Hewitt is angol (ő hetero). A Pixies, a Sonic Youth, a Cure, az R.E.M., a T.Rex és David Bowie zenei metszéspontjában álló Placebo három hibátlan albummal (Placebo - 1996, Without You I'm Nothing - 1998, Black Market Music - 2000) bizonyította, hogy a pengeéles, sodró rockslágerekhez, a baljós lüktetésű groove-os számokhoz és a melankolikus lassúkhoz egyaránt páratlan érzéke van, a nemi szerepekkel játszadozó Brian okos és gúnyos szövegei pedig újszerűen közelítik meg a szex+drogok+rock'n'roll témakört.


Tavaszi bécsi fellépésükről készült beszámolónkban már említettük, hogy a legjobb koncertzenekarok egyikéről van szó, de a Sziget zárónapján, augusztus 7-én erről a magyar közönség személyesen is meggyőződhetett. A program egy szám (az itt hiányzó 36 Degrees) kivételével megegyezett a bécsivel, a sorrend is csak annyiban módosult, hogy a szexuális kétértelműséggel operáló Taste In Men a főblokk végéről a legelejére került. Stefan, a megtestesült gay pride ezúttal vörös női ruhában pengetett. A hangzást rosszabbul keverték, mint Bécsben, viszont az előadásmód sokkal intenzívebb és agresszívabb volt - a Sziget egy felpaprikázott zenekart kapott!

"Köszönjük a meleg fogadtatást. Most először járunk itt, de máris nagy rajongói vagyunk a kerületi polgármesternek" - konferált a Passive Agressive című szám előtt Brian Molko, az első ráadásblokkot az All Apologies című Nirvana-klasszikus egy részletével, konkrétan az "everyone is gay" sor ismételgetésével zárta, a második ráadásblokkban pedig "a kerületi polgármesternek, annak a homofób faszfejnek" ajánlotta a Black-Eyed című dalt. Hogy ilyen pontosan fogalmazott - természetesen a "kerületi" szóra gondolunk -, abban az est.hu-nak is volt némi érdeme, az énekesben ugyanis az interjú közben tudatosult, hogy nem Budapest polgármesteréről van szó.


- Mikor ébredtél rá, hogy a rockzenével fejezheted ki magad legjobban?

Brian Molko: 16 évesen kezdtem gitározni, de csak húszéves korom körül, amikor befejeztem a főiskolát, akkor jöttem rá, hogy rockzenekarban a helyem. Aztán keresni kezdtem másokat, akikkel együtt játszhatok. Steve és én adtunk egy vagy két koncertet a nagyon-nagyon korai időszakban. Aztán összefutottam Stefannal, akit már korábbról ismertem. Körülbelül ez volt a kezdet, és onnantól minden összeállt.

- Mikor voltak ezek a koncertek?

Brian (Steve-hez): 1995-ben? Vagy '94-ben?

Steve Hewitt: 1994-ben.

Brian: 1994 novemberében, ugye?

Steve: Aha, akkor.

- Milyen emlékeitek vannak az első, 1994-es demóról, amin már így hárman játszottatok?

Brian: Minden nagyon gyorsan történt.

Steve: Emlékszem arra a bongóra, amin játszottam. Meg emlékszem, hogy Briannak volt valami nyári melója egy bankban, az apjának segített. Onnan lett pénz a stúdiózásra.

- Hogyhogy nem lettél zenekari tag már akkor?


Steve: Voltak más dolgaim. Ahogy Brian nyilatkozta az egyik újságban: más kötöttségekkel basztam az időt (nevet). Voltak más zenekarok is a képben, és nem lehetett csak úgy otthagyni csapot-papot.

- Amikor viszont két évvel később, az első album megjelenése után a Placebo dobosa kiesett a képből, és új dobosra lett szükség, már természetes volt, hogy Steve legyen az?

Brian: Igen, természetesen. Elmentem a házához, és olyan ajánlatot tettem neki, amit nem tudott visszautasítani. Tulajdonképpen egy metaforikus pisztolyt nyomtam a homlokához, és azt mondtam: ha most nem csatlakozol a zenekarhoz, életed legnagyobb tévedését követed el. Tulajdonképpen megzsaroltam, úgy kényszerítettem bele a dologba.

- Hogyan zajlik nálatok a dalszerzői folyamat?


Brian: Mindig a zene jön előbb. Ami lemezre kerül, annak nagy része úgy alakul ki, hogy hárman együtt játszunk egy szobában, amikor is valami varázslatos, valami megfoghatatlan történik hármunk között, valami kimondatlan.

- Ki hozza az akkordmenetet, a dalok csontvázát?

Brian: Csak úgy kialakul. Csak dzsemmelgetünk. Néha van olyan is, hogy valaki már egy ötlettel jön, de leggyakrabban a semmiből bukkan fel. Jobb is így.

- És a dalszövegeid?

Brian: Azok utána jönnek. Tulajdonképpen a zene ihleti a dalszöveg tartalmát és atmoszféráját. A szöveg reakció a zenére. Egy tudatalatti, ösztönös megközelítés eredménye.

- Eddig három albumotok jelent meg. Jellemeznéd őket egy-két mondattal, egyiket a másik után?


Brian: Első. Második. Harmadik. (nevet) Vörös. Sárga. Barna. (újra elneveti magát) Mint az apróhirdetésekben: "Nagydarab, 42 éves férfi, aki szereti a vöröset, a sárgát és a barnát, könnyed szórakozást keres." (komolyra fordítja a szót) Az első: naiv. A második: rendkívül melankolikus. A harmadik: dühös.

- Ez tükrözi a hangulatváltásaidat az évek során?

Brian: Pontosan erről van szó. Egy-egy album tulajdonképpen gyorsfénykép arról, hol állsz érzelmileg és spirituálisan abban az időszakban. Arról szól, hogy min mész át abban a periódusban. A lemezek nagyon is tükrözik az életünket, ahogy az változik. Az életnek sok kanyarulata van, fura fordulatok, fordulópontok. Emiatt nem is tudod soha, milyen lesz a következő hangzás, a következő dal.

- Az új lemezen például megsokasodtak a drogos referenciák. Önéletrajzi jellegű vagy szimbolikus dolog?


Brian: Nagyon hasznos metafora. Művészként a mai világban lényegében két választásod van: vagy arról írsz, ami az ifjúsági kultúrában, ami 2001-ben, ami a társadalomban általánosságban történik, vagy pedig azt választod, hogy művészi szempontból struccá változol, homokba dugod a fejed, és olyanokat írsz, hogy Ooops... I Did It Again. A helyzet az, hogy a drogok olyannyira részei a mindennapi életnek 2001-ben, hogy ha a korszellem művésze vagy, akkor foglalkozol velük. Ha nem veszel róluk tudomást, mint az élet részéről, az azt jelenti, hogy az a bizonyos strucc vagy és homokban van a fejed. Mert a drogok egyszerűen mindenhol ott vannak.

- A szex+drogok+rock'n'roll tematika még mindig tud aktuális lenni 2001-ben?

Brian: Nos, individuálisan talán, de nem mint a klisé.. (énekelni kezdi a Sex & Drugs & Rock & Roll című Ian Dury-dalt). Nem úgy, mint az a klisé, amit ez a szócsoport jelent.

- Egy kis iróniával esetleg...

Brian: Igen. Vagy akár csak őszinteséggel, igazi, őszinte érzelmekkel.

- Az androgün, biszex imidzs nagyon hangsúlyos volt a Placebónál a kezdetekben, de az utóbbi időben mintha sokkal kevesebb sminket használnál. Olyan fiús lettél...

Brian: Nem, csak arról van szó, hogy ügyesebben csináljuk. A helyzet az, hogy most még több sminket használok, csak jobban el van dolgozva. Egy kicsit ízlésesebben.

- A színészkedéssel mi újság? Te egy időben színi tanulmányokat folytattál, és mindhárman játszottatok Todd Haynes glam-rock filmjében, a Velvet Goldmine-ban... Terveztek valamit ezen a téren?

Brian: Nem igazán. Steve például visszavonult a filmbiznisztől. (vigyorog)

Steve: Nem is olyan régen ajánlottak nekünk még egy Metal God című filmet (az időközben leforgatott film végleges címe Rock Star lett - a szerk.). Egy nagy hollywoodi film, de visszautasítottuk. Ezúttal nem platformcipők és glamcuccok, hanem bőrszerkók lettek volna...

Brian: Azt akarták, hogy mi alakítsuk a Judas Priestet.

Steve: ... már nem hetvenes, hanem a nyolcvanas évek. De nemet mondtunk nekik. Úgy éreztük, rajzfilmfigurákká válnánk. Ez egy ilyen biznisz: ha csinálunk még egy zenekaros filmet, az örökre beskatulyázott volna minket.

- Melyik volt a legszürreálisabb pillanat eddig a Placebo történetében?


Stefan Olsdal: Ami azt illeti, volt néhány. Például mikor a U2 előzenekara voltunk Barcelonában nyolcvanezer ember előtt, az egy gigantikus koncert volt. Vagy David Bowie-val dolgozni, együtt dolgozni vele a stúdióban és a színpadon is: a picsába, itt játszom a színpadon, és itt van mellettem David Bowie! A picsába, ez aztán szürreális!

Brian: Ja, az elég jó volt.

- Ha már Bowie-nál tartunk, megkérdeztem, mi a véleménye a Velvet Goldmine-ról, és azt mondta, nagyon utálja...

Brian: Igen, mondta nekünk is.

- ...de mégis elénekelte veletek koncerten azt a számot, amit a filmben játszotok, a 20th Century Boy című T.Rex-klasszikust...

Brian: Igen, beszélgettünk a Velvet Goldmine-ról. Nem volt tabutéma, nagyon tisztán látszott, hogy utálja. De tudod, a mi kapcsolatunk Daviddel olyan, hogy lehetett tudni, hogy ennek a filmszereplésnek semmi kihatása nem lesz a barátságunkra. Olyan tisztelet, kölcsönös tisztelet volt köztünk, hogy mindannyian fölötte álltunk ennek az egésznek.

Stefan: Én meg tudom érteni, miért utálja. Ha valaki filmet csinálna az életed egy periódusáról, az téged is nyilván nagyon érzékenyen érintene.

Brian: John Lydon a Sex Pistolsból például gyűlöli a Sid és Nancy című filmet. Akárcsak Malcolm McLaren és mindenki más, akiről szól. Nem esik jól, ha valaki más mondja el a történetedet.

Steve: És ugyanez fog történni most is, hogy filmet forgatnak a manchesteri színtérről, a Factory kiadóról és környékéről.

- Bizonyára hallottatok arról, hogy a kerületi polgármester be akarta tiltani a homoszexualitással foglalkozó programokat ezen a fesztiválon. Ha ez a tilalom végül tényleg életbe lép, bojkottáltátok volna a Szigetet?


Brian: Nem, akkor is felléptünk volna.

Stefan: Nem büntethetjük a srácokat azért, amit a polgármester csinál. Nem a srácok azok, akik meg akarják megakadályozni, hogy a homoszexualitás megjelenjen a fesztiválon, hanem egy rajtuk kívül álló erő. De tudatában vagyunk, hogy polgármester nem szívesen lát egy ilyen zenekart, mint a Placebo - és mégis itt vagyunk!

Brian: És ráadásul a Nagyszínpadon játszunk! Sőt mi vagyunk az utolsó fellépő a Nagyszínpadon! Egy igaz embert nem lehet elnyomni! Ha Budapest polgármestere ennyire homofób...

- Nem Budapest polgármestere, hanem ezé a kerületé.

Brian: Oké, szóval ha a kerületi polgármester ennyire homofób, már maga az is fegyvertény, hogy itt vagyunk és ennyi srácnak játszunk, és még beszélhetünk is nekik erről a színpadon... Lehet, hogy ettől a srácok legközelebb inkább valaki másra szavaznak majd. Lehet, hogy ezáltal végül még valami jó is kisül az egészből. Nekem nincs időm az effélékre, mint ez a polgármester. Nincs időm homofób emberekre.

- Mik a Placebo következő tervei? Írtatok már új dalokat a Black Market Music óta?

Brian: Igen, írunk dalokat mostanában is, de senki nem tudja, hogyan fognak szólni, amíg a stúdióban nem visszük őket és ott nem kísérletezünk velük.

- Van már valami célkitűzésetek a jövőre nézve?

Brian: Jobb lemezt írni, mint az előző. Meg hogy ne ismételjük magunkat. Hogy frissen tartsuk a zenekart.

- Van a rocktörténetben olyan zenekar, amelynek az örökösének érzitek magatokat?


Brian: Nem, nincs ilyen zenekar. Ha ilyesmit mondanánk, az roppant arrogáns dolog lenne, nagyképű gesztus. Mi csak önmagunk akarunk lenni.



interjúfotók: Váczi Kristóf

koncertfotók: Glódi Balázs
Déri Zsolt
2001.08.09
|


Játék
A pekingi táncos előadás három jó barátról szól, és megismerteti a nézőket a hagyományos kínai operával.
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.