Kedvenc helyek

Pulp: We Love Life

olvasói
(0)
(Island/Universal)

Jarvis Cocker zenekara, a bő két évtizedes múltra visszatekintő sheffieldi Pulp a sötét tónusú This Is Hardcore után három és fél évvel (az eredeti tervekhez képest csaknem egy évet csúszva) jelentkezik csak új albummal. A hangzás és a hangulat némiképp változott, a zsenialitás maradt.

Linkek


Kapcsolódó cikkek


A lemezt eredetileg előző két albumuk, az 1995-ös Different Class és a '98-as This Is Hardcore producerével, Chris Thomasszal kezdték felvenni, de kilenc hónap után kukába dobták az addig elkészült anyagot és újra kezdték az egészet egy új producerrel, aki nem más lett, mint a hatvanas-hetvenes évek egyik legendás énekese, az azóta rejtőzködő - évtizedenként egy lemezt készítő - Scott Walker, aki korábban senkinek nem volt hajlandó efféle szívességet tenni. Már Chris Thomas is egy másik korból való legenda volt (többek között a korai Roxy Music-lemezeken is dolgozott), de Walker, akinek hatása korábban is érezhető volt a Pulp-életműben, még valami pluszmisztériumot is hozott. Az új album monumentális hangszerelésében (vonósaiban, női vokáljaiban és effektjeiben) van valami nem evilági, nem e korból való - bizarr kakukktojás a mai színtéren, de eközben egy igazi remekmű is. Fő tematikája a természethez való visszatérés, olyan dalokkal, mint a reggeli madárcsicsergés felbuzdította új szerelmet megéneklő Birds In Your Garden, a szerelem történetét erdei környezetbe helyező The Trees, az elválást egy elütött szarvas haldoklásával súlyosbító, akusztikus gitáros, Leonard Cohen-es hangulatú Roadkill, vagy az embereket és a növényeket összevető dalpár, a Velvet Underground-os hangulatú Weeds és a lassú groove-val, női vokálokkal borzongató, prózában elővezett Weeds II (Origin Of The Species), vagy mint a zárószám, az újrakezdést hirdető, grandiózus Sunrise. Előjönnek a Jarvistól ismert sötét városi paratémák is, például a fenyegető, nyolcperces Wickermanben vagy az óriás gitárriffre épített The Night Minnie Timperley Diedban, de a lényeg a szerelem marad a lemezen, nem hiába viselte egy ideig a Pulp Love Life munkacímet. A vidám (igaz a végére ordításba átcsapó) I Love Life vagy a teljes mélypontból kivezető új szerelemről nananázva lelkesedő Bob Lind a Pulp legoptimistább hangulatú darabjai közé számítanak, persze Jarvis Cocker, aki generációja talán legszellemesebb szövegírója, itt sem veszít fanyar humorából, melynek legékesebb példája a Bad Cover Version, ahol a volt nőjének bizonygatja, hogy annak új kapcsolata csak halvány másolat lehet, "mint a Stones a nyolcvanas évek óta / mint A majmok bolygója a tévéképernyőn".

zene: 9/10

szöveg: 10/10
Déri Zsolt
2001.10.27
|


Játék
Ester Rada az élő bizonyíték rá, hogy jelentősen lerövidíthető az az időszak, amikor a kezdő zenész ötvenfős klubokban kényszerül játszani húsz fizető vendég előtt.
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.