Pad a parkban

Hogyan szerezzünk nőt magunknak? Kulcskérdés, melyet ki-ki saját leleményből, vagy segédkönyvek és tanácsadók útmutatása alapján próbál megoldani. Becsajozási technikák ügyében mostanáig a Venyigeszú és a plankton, illetve Eric Rohmer életműve volt az etalon, a fiatal spanyol rendező, Agustí Vila tehát nemes társaságba iratkozott be Pad a parkban című filmjével. Főhőse, Juan épp kilépett egy kapcsolatból, és jövendő párját tudományos alapossággal szeretné kiválasztani. A baráti tanácsokból azonban elege van, miként a furmányosan megszervezett párközvetítő vacsorákból is, ez utóbbiak ugyanis általában kínos feszengéssel, vagy még rosszabb: a vegetarianus étkezés nagyszerűségéről folytatott eszmecserékkel teltek. Juan végül nagy elhatározásra jut: a vakvéletlent hívja segítségül. A fatális, nagy találkozásban bízik, de azért dupla esélyt ad magának: kiválaszt egy padot a parkban, valamint egy sarokasztalt egy bárban, és ezután minden nap, kíméletlen rendszerességgel és pontossággal a délután egy részét a parkban illetve a bárban tölti. Szép csendben ül, figyel és várakozik. Lássuk be, van ebben vaalmi megejtő és romantikus. Hiszen a magányosan üldögélő fiatalembert az ábrándos lelkűek akár regényírónak is nézhetik - és csak a rosszmájú megfigyelők gondolhatják azt, hogy pusztán egy flörtre váró sráccal van dolguk.

Hősünknek mindazonáltal szerencséje van, sőt duplán is kegyes vele a sors: hosszú várakozás után pár órán belül mindkét leshelyén találkozik valakivel. A parkban a kelekótya Aliciával, a bárban pedig az antropológushallgató Anával. Juant ez a véletlen egybeesés persze olyannyira megzavarja, hogy képtelen választani a lányok között...

A Pad a parkban kedves és szerethető film, bár túlzott mélységeket ne várjunk tőle. A történet nehezen indul be, és nem éppen fergeteges, a stílus és a színészi alakítások keresetlensége mégis segít megkedvelni a szereplőket. Egyszerűség és természetesség - másfél óra könnyű moziflörttől botorság lenne többet várni.