Kémjátszma

olvasói
9/10 (1)
A kémfilmek a hidegháború tetőfokán élték virágkorukat, így a Kelet és a Nyugat szembenállására épülő politikai világrend megszűnésével sokan a műfaj halálát jósolták. Kivételek persze máig akadnak.



A Kémjátszma története átível a korszakváltáson. Kerete már az új világrendben, 1991-ben játszódik, de a közrefogott epizódok a kémfilmek aranykorának helyszíneire kalauzolnak. Nathan Muir (Robert Redford) CIA-ügynököt nyugdíjazás előtti utolsó munkanapján válságstáb elé idézik: egykori védencét, Tom Bishopot (Brad Pitt) Kínában ki akarják végezni egy börtönből való szöktetési kísérlet miatt. Muir számára világos, hogy a cég nem akar felesleges politikai konfliktusba bocsátkozni, és tanítványát könnyedén feláldozná, ezért miközben beszámol főnökeinek múltbeli közös akcióikról, azon is törnie kell a fejét, hogyan mentheti meg Bishopot nemcsak a kínaiaktól, de saját kollégáitól is. A kínai börtön és az amerikai kormányhivatal mellett Muir elbeszélése olyan klasszikus kémhelyszínekre visz el, mint Vietnam az amerikaiak veresége előtti utolsó napokban, Nyugat-Berlin a Fal árnyékában és Bejrút az utcai harcok és a pokolgépek éveiben - négy kémfilm egy mozijegy áráért. Ez a felépítés egyben a film gyengéje is: a sok váltás közt nehezen tartja fenn a cselekmény feszültségét.



A két sztár meggyőző a főszerepekben, mellettük a romantikus szálat a gyönyörű Catherine McCormack bonyolítja, míg a rendezői poszton egy hétpróbás profi, Tony Scott (A közellenség, Tiszta románc) teljesít szolgálatot.

Hazánkfiainak külön érdekesség lehet, hogy a Berlinben játszódó jeleneteket Budapesten forgatták. Az Astorián átmenni ezután más lesz, mint mostanáig...

nelson
2002.02.06
|
Spy Game
amerikai kémfilm, 126 perc, 2001
Veterán CIA-ügynök játszmája saját cégével, miközben tanítványa kivégzését várja egy kínai börtönben, mi pedig végignézzük közös sztorijukat Vietnámtól Nyugat-Berlinen át Bejrútig.
Rendező:

Tony Scott

Színész:

Robert Redford
(Nathan D. Muir)

Brad Pitt
(Tom Bishop)

Catherine McCormack
(Elizabeth Hadley)

Stephen Dillane
(Charles Harker)

Marianne Jean-Baptiste
(Gladys Jennip)

Matthew Marsh
(Dr. William Byars)

Bill Buell
(Fred Kappler)

(17 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.