Kedvenc helyek

Moby: 18

olvasói:
8/10 (2)
(Mute/EMI)

Moby (született: Richard Melville Hall, 1965. szeptember 11.), a hardcore punkból a techno kisistenévé lett multitalentum eddigi legnagyobb sikerét az 1999 tavaszán megjelent Play albummal aratta, melyből lassan, de biztosan több, mint tízmillió példány fogyott. A folytatás a bevált receptet követi - kis finomításokkal.


Mobynak korábban nem nagyon volt két egyforma lemeze, a táncslágereivel mainstream áttörést hozó 1995-ös Everything Is Wrong albumot például egy durva, morcos, közönségriasztó rocklemez követte (Animal Rights - 1996). A Play aztán vegyesen sorakoztatott atmoszférikus instrumentális darabokat, hiphop számokat, illetve ősrégi blues és gospel hangmintákra épülő hibrideket - ez utóbbi dalcsoport hódította meg a világot és eredményezte a lemez fenomenális sikerét. Moby az új albumon tehát ez utóbbi daltípusra koncentrál, és szinte csak mutatóba készít egy hiphop számot (az oldskool Jam For The Ladiesben a veterán rappercsaj, MC Lyte és a soul díva Angie Stone működik közre) és három instrumentális darabot (Fireworks, Look Back In, 18). Így egységesebb album született, mely elődjénél nyugodtabb, visszafogottabb, downtempo cucc - nagy chill-out kedvenc lesz.A fő különbséget ezúttal az jelenti, hogy a blues/gospel vonal kissé a soul irányába módosult (Moby saját bevallása szerint főleg hatvanas évekbeli soult hallgatott az elmúlt időszakban), és a másvilágról üzenő archív felvételek mellett kopasz kis hősünk újra elkezdett hús-vér vendégénekesekkel, pontosabban énekesnőkkel dolgozni. Például Sinéad O'Connorral, aki a lassú lüktetésű hat és fél perces Harbourban hallható, vagy a hasonlóan finom és tiszta hangot produkáló Azure Ray duóval (Orenda Fink és Maria Taylor a Georgia állambeli Athensből), a Great Escape című kétperces, halk, szintis vonóshangok uralta, ritmusalapok nélküli gyönyörűségben. Moby, ahogy szokta, maga is énekel a Joy Division néhai énekesét, Ian Curtist idéző, néha fátyolos vagy fémes torzítást kapó antihangján, például az albumot nyitó robotikus We Are All Made Of Starsban (az első kislemezdalban), a markáns Extreme Waysben, az elszállós Signs Of Love-ban ("I fly so high"), vagy a magányos éjszakákról panaszkodó Sleep Alone-ban. A lemezre került 18 szám mintegy felében a visszafogott tempók, szintifátylak és ritkás zongorahangok jellemezte zene fölött soulos női vagy férfi énekhangok ismételgetnek olyasmiket, hogy "Uram, ne hagyj magamra!" (In This World), vagy hogy "ó, kedvesem, ne sírj / legalább megpróbáltuk / és vesztettünk" (At Least We Tried). Egészében azonban nem elszomorító, inkább nyugtató hatású, néhol - például a Sunday (The Day Before My Birthday) című számban - egyenesen elbűvölő, és a legtempósabb dalt, a női dúdolással színezett The Rafterst követő zárószám, a I'm Not Worried At All valceres ritmusa fölött annak a régi soulénekesnek a hangja sem kétséget afelől, hogy nincs miért aggódni.

8/10
Déri Zsolt
2002.05.13
|


Játék
A Nobel-díjas Boris Pasternak Zsivágó doktor című regényén alapuló musical megérkezett Magyarországra is!
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.