Kedvenc helyek

„Amit csinálunk, már nem divatból népszerű” - The Cure

A Cure 1989-ben háromórás koncertet adott Budapesten. A 2002-es Szigeten már csak két és egynegyed órát játszottak, de még így is ez volt a leghosszabb műsorszám a Nagyszínpad történetében. A veterán dark zenekar vezére, Robert Smith a fellépés előtt válaszolt kérdéseinkre.


Bár a Cure legutóbbi kiadványa egy Greatest Hits album volt, maratoni koncertjén a negyedszázados múltra visszatekintő angol zenekar nem a nagy slágereire koncentrált, de még legutóbbi kislemezdalát, a Cut Here-t sem játszotta el. Az egy és háromnegyed órás főprogram nagy részét a kilencvenes években íródott dalok - elsősorban a 2000 legelején megjelent Bloodflowers album borongós számai - tették ki, melyek közé a zenekar zseniális nyolcvanas évekbeli periódusából csak egy-egy komorabb darab (One Hundred Years, Siamese Twins, Shake Dog Shake, The Kiss, Plainsong) csúszott be. A zuhogó esőben is kitartó rajongók csak a két - egyenként negyedórás - ráadásblokkban kaptak slágereket: az első ráadásban az 1979-80-as évfolyam került elő (Three Imaginary Boys, Play For Today, M, A Forest), a már este 11 utánra csúszó másodikban pedig egy-egy sikerdal a Cure művészi csúcspontját jelentő 1985-89-es periódus három albumáról (az 1985-ös The Head On The Doorról az Inbetween Days, a '87 -es Kiss Me Kiss Me Kiss Me-ről a Just Like Heaven, az '89-es Disintegration albumról a Love Song), zárásként pedig a legemblematikusabb Cure-dal, az 1979-es Boys Don't Cry.

A Cure vezére, a dalszerző-szövegíró-gitáros-énekes Robert Smith a koncert előtt sajtótájékoztatón találkozott a magyar médiával, de "szemtől szembe" interjút csupán kettőt adott - a színpad háta mögött, az öltözőjéül szolgáló konténerben. Az alábbi tízperces beszélgetés vágott változata a TV2 augusztus 1-i Sziget Híradójában ment le - az interjú teljes terjedelmében csupán itt az est.hu-n olvasható.


- Mit válaszolnál azoknak, akik visszasírják a nyolcvanas évek színes, kísérletező, lemezről-lemezre megújuló Cure-ját, és azt gondolják, hogy a kilencvenes évek eleje óta stagnál a zenekar művészileg?

- Azt hiszem, hogy az a változatosság, amit a zenekar története során felmutattunk, furcsa módon kárunkra volt. Az elmúlt negyedszázad alatt, amióta az első lemezeink kijöttek, csináltunk egy csomó furcsaságot, de azokat elhomályosítja két dolog. Az egyik a nyolcvanas évekbeli sikereink, főleg a kislemezdaloknak köszönhetően, a másik pedig egy általánosabb siker, ami annak tulajdonítható, hogy egy archetípust látnak bennünk: az emberek szemében mi vagyunk a goth nagyapái, vagy inkább ükapái (mosolyog). Általános tendencia, hogy - hacsak valakit nem érdekel igazán a zenekar - elég lekezelően intéznek el minket: "a Cure-nak volt néhány kislemezslágere a nyolcvanas években, mára meg már csak egy goth zenekar". Nem könnyű elhelyezni a minket, nehéz meghatározni, mit is csinálunk. Én úgy gondolom, van egy-két dolog, amit a Cure igazán jól csinál, és van még két-három-négy-öt dolog, amit egész tűrhetően. Nagy-Britanniában például csak egy goth zenekarként tartanak minket számon, pedig több kislemezslágerünk volt, mint bármelyik brit előadónak a Beatles óta... Na jó, mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz, de érted, hogy mire gondolok (mosolyog). A zenekarnak erről az oldaláról könnyű elfeledkezni. A Bloodflowers például - ha leülsz és végighallgatod - nem goth album, egyáltalán nem felel meg a goth zene kívánalmainak. Igazából a Cure életművében nagyon kevés pillanat akad, ami tényleg megfelel a goth meghatározásnak. Másfél évig gitároztam a Siouxsie & the Bansheesben, keresztet viseltem a nyakamban - és ezzel vége is, ennyi volt az egész. De nem zavar, bármit is mondanak... A művészet egyetlen igazi próbája az idő. Senki sem tudja meghatározni, mi művészet és mi nem. Egy dologról az idő mutatja meg, mennyit ér: vagy túlél generációkat vagy nem. Mi már a Cure-rajongók harmadik generációjához értünk, és nekem ez már elégséges elégtétel, elegendő bizonyíték arra, hogy amit csinálunk, már nem divatból népszerű. Szóval amikor leszólják a zenekart, nem zavar, végül is ez már csak így megy. Azt hiszem, ha abbahagynánk, vagy ha meghalnék, akkor az emberek másképp gondolnának a Cure-ra. Azt hiszem, maga az a tény, hogy én még itt vagyok, bosszantja az embereket.


- A Cure zenéje sokat változott az elmúlt két évtizedben, de te még mindig ugyanúgy nézel ki: ugyanaz a smink, ugyanaz a sötét szénaboglya-frizura...

- Még hajlandó vagyok viselni ezt az imidzset, mert eléggé jellemzi azt, amit eddig csináltam, és ahogy a zenekart megismerték, de valójában már nem teljesen fedi a mostani énemet. Ez a kinézet egyfajta archetípus, és ebben a pillanatban én alkalmazkodom ehhez az archetípushoz. Már vagy az utóbbi hét-nyolc évben ezt teszem. A The Cure In Orange (a Cure 1985-ös koncertvideója - a szerk.) is jellemző példa, amikor lerántják rólam a parókát és látszik, hogy rövid a hajam. A zenekar első öt évében rövid hajam volt, aztán az elmúlt húsz évben háromszor vágtam tövig. Ez hárommal több, mint ahányszor a legtöbb ember ilyesmit csinál. Egyébként a jövő héten, miután vége a turnénak és hazaérek, újból tövig vágatom a hajam. Már be is jelentkeztem a fodrászhoz.


- Az elmúlt néhány évben többször nyilatkoztad, hogy a Cure-nak vége, és a szólólemezedre fogsz koncentrálni. Erre most újra itt koncertezel a Cure-ral, és nemrég megjelent egy besztoflemezetek is, amire néhány új dal is készült, de szólóalbumnak se híre, se hamva...

- Az nem Best Of..., hanem Greatest Hits! A kettő között óriási a különbség! Nem azok a Cure legjobb számai, csak a legsikeresebbek. A szólóanyag egyébként, amiről beszéltem, már készen van, csak egy-két közreműködő hiányzik, akik még nem küldték vissza a szalagjaikat. Az elmúlt három hónapban egyébként elég sok minden történt. Találkoztam egy nagyon híres amerikai producerrel, aki majd' meghal azért, hogy egy Cure-albumon dolgozhasson - az a nagy álma! Én pedig már hajlok arra, hogy engedjek neki, csináljak egy új Cure-albumot, ami mellé a szólólemezemet ingyen adnánk, mint bónusz CD-t.


- Ki az a bizonyos producer?

- Ezt nem fogom neked elárulni (mosolyog). Már most sokan spekulálnak, de nem mondhatok egyelőre semmit... A szólólemezemet eredetileg most karácsonyra terveztem, de a várakozások olyan szintre jutottak a Cure-rajongók körében, hogy esélyem sincs, hogy ezeknek a várakozásoknak megfeleljen a lemez, így sokkal jobb lesz, ha csak úgy rábukkannak a Cure-album mellett, mint ingyen ajándékra. Ha tetszik nekik megtarthatják, ha nem, akár el is dobhatják. Megígértem magamnak, hogy nem fogom népszerűsíteni a szólólemezemet, semmiféle promócióra nem leszek hajlandó. Nagyon más lett, mint ahogy elképzeltem. Végül kevesebben szerepelnek rajta, mint eredetileg terveztem. Nem egy nehezen befogadható lemez, de nem is azonnali hatású. Már nagyon rég óta hallgatom újra és újra, és úgy érzem, idővel egyre jobb lesz. Ha kijönne, mint Robert Smith-szólóalbum, az emberek meghallgatnák és azt gondolnák: "na és akkor most mi van?" Merthogy nem egy slágeres lemez. Viszont ha együtt jelenne meg a következő Cure-albummal, ami hihetetlenül vidám és slágeres lenne, akkor szép kis ajándék lenne mellé egy bónusz szólólemez.


- Szóval ezek szerint lesz új Cure-album?

- Nem mondom biztosra. Remélem, hogy lesz, szívből remélem. Ebben a pillanatban nagyon feszült az állapot a zenekaron belül, hogy most újra együtt játszunk ezeken a fesztiválokon. Sokat vitatkozunk arról, hogy mit csinálunk és miért. Érdekes pontra jutottak a zenekaron belüli viszonyok, azt illetően, hogy mi történjék legközelebb. Már régóta nem vitattunk meg így dolgokat, és van egy bizonyos feszültség azt illetően, hogy ki mit akar csinálni. A Cure jövője attól függ, találok-e módot rá, hogy összeillesszem ezeket az elképzeléseket, és valami újat csináljak, úgy, ahogyan én akarom. Mert ha úgy nem megy, hát nem tudom... Elhatároztam, hogy ha készítünk még egy Cure-albumot, az csak úgy történhet, mint a Bloodflowers esetében, ahol pontosan tudtam, hogy mit hogyan akarok csinálni. Nem vagyok hajlandó visszatérni ahhoz a régi módszerhez, ahogy a Wish és a Wild Mood Swings (a Cure 1992-es, illetve 1996-os albuma - a szerk.) született, ahol a zenekar minden tagjának beleszólása volt. Arra már nem vagyok hajlandó. Most az a kérdés, a szíve mélyén mindenki talál-e módot, hogy arra menjen, amerre én gondolom, hogy mennünk kellene. Márpedig ebben a pillanatban nincs általános konszenzus ezen a téren. De én nagyon meggyőző tudok lenni, amikor arra van szükség (mosolyog).


- A South Park rajzfilmsorozat egyik részében te mented meg a világot a pusztulástól. Nemcsak rajz formájában vagy jelen, de a hangodat is kölcsönzöd a figurának.

- A karrierem egyik csúcspontja! Abban az időben nálunk még nem is ment a sorozat, Amerikában is még csak az első szezonjánál tartott, Európában még nem lehetett látni. Küldtek nekem belőle egy másolatot videokazettán, és azt gondoltam, hogy őrülten vicces, úgyhogy megcsináltam, amire kértek, felmondtam a szöveget. Amióta megcsináltam, annyi kisgyerek van, egészen kicsi gyerekek, akik felismernek. Például a húgom gyerekeinek a barátai. Mikor elmegyek a sportrendezvényeikre vagy elugrom értük az iskolába, mindenkinek elkerekedik a szeme, mikor meglátnak. A Cure-ról fogalmuk sincs, de látták azt a bizonyos South Park epizódot.- A South Parkban a gyerekek azt mondják, hogy a Disintegration minden idők legjobb lemeze.

- Amikor az a rész készült, úgy éreztem, hogy ez igaz is, vagyishogy nekem az volt a kedvenc Cure-albumom. De azóta megszületett a Bloodflowers, és ha ma csinálnák azt a South Park epizódot, remélem, azt mondanák benne, hogy a Bloodflowers a legjobb. De azt hiszem, a Disintegration mindig is az egyik kedvenc Cure-lemezem lesz. Különleges helyet foglal el a szívemben.


koncert- és interjúfotók: Glódi Balázs (Sziget)
bevezető: Déri Zsolt
interjú: Nótári Péter

Külön köszönet a TV2 stábjának!
2002.08.07
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.