Kedvenc helyek

Roger Waters: Flickering Flame - The Solo Years Volume I

olvasói
(0)
(Columbia / Sony)

A Pink Floyd egykori vezére, az 1984 óta szólópályán lévő Roger Waters összegző hangulatban van mostanában. 1999 óta zajló és 80%-ban Pink Floyd-számokra épülő In The Flesh című turnéjával, melyet koncertlemez és DVD is dokumentál, nemrég érintette Európát (benne Budapestet is), és ehhez igazítva megjelentetett egy válogatást is szólókarrierje dalaiból.


Roger Waters már 1970-ben is dolgozott a Pink Floydtól külön (az Atom Heart Mother című Floyd-lemezen közreműködő kortárs elektronikus zenei specialistával, Ron Geesinnel közösen írt kísérőzenét egy ismeretterjesztő filmhez, ami a Music From The Body című albumon hallható), de igazi szólókarrierje az 1984-es The Pros And Cons Of Hitch Hiking albummal kezdődött, aminek ötletét Waters még The Wall című albumtervével egy időben mutatta meg Pink Floyd-os társainak, akik akkor A Falra szavaztak. Ennek tükrében nem meglepő állítás, hogy Az autóstopp előnyei és hátrányai album, mely egy rossz álom története David Gilmour helyett Eric Clapton hasonlóképpen bluesos szólógitárjával díszítve, ugyanolyan remekmű, mint A Fal (vagy az utolsó még Watersszel készült Pink Floyd-anyag, a szinte már Waters-szólólemeznek tekinthető 1983-as The Final Cut). A következő Waters-munka egy filmzene volt a When The Wind Blows című 1985-ös atomháború-ellenes rajzfilmhez, két betétdal és némi baljós aláfestő zene, mely a kapcsolódó nagylemez B-oldalát foglalta el (az A-oldalra egyéb jó nevű előadók egy-egy dala került). Aztán jött a hasonló hangulatú Radio K.A.O.S. album (1987) egy paranormális képességei segítségével atomháborút szimuláló tolókocsis srácról, de a hangzás ekkor már szakított a Pink Floyd-sound cizelláltságával, inkább afféle nyolcvanas évekbeli modern rock volt. És végül az eleddig utolsó Waters-stúdiólemez, a szintén világvége-hangulatú 1992-es Amused To Death, mely már csak nyomokban mutatta fel a szerző korábbi zsenialitását.Ez a mostani válogatás az említett 1984-'92 közti lemezekről szemelget (bár a dalok kontextusból való kiszakítása nem túl szerencsés dolog), plusz tartalmaz egy számot az In The Flesh koncertlemezről, de hogy valami újat is nyújtson, hozzátesz három ritkaságot is: az 1999-es Giuseppe Tornatore-film, Az óceánjáró zongorista legendája Ennio Morriconéval közösen írt betétdalának demóverzióját (Lost Boys Calling), a Knockin' On Heaven's Door című Bob Dylan-dal sokadik feldolgozását, továbbá a szintén dylanes áthallású Flickering Flame című új Waters-dal hat és fél perces akusztikus gitáros demóját, de egyik sem túl emlékezetes darab. Az emlegetett sorlemezek viszont biztos értékek, szerezzük be őket, hogy legyen mihez viszonyítanunk a 2003-ra ígért következő Waters-albumot.

Roger Waters: 9/10

ez a válogatás: 7/10
Déri Zsolt
2002.07.29
|


Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.