Kedvenc helyek

Supergrass: Life On Other Planets

olvasói
9/10 (3)
(Parlophone / EMI)

Az oxfordi Supergrass trió a britpop egyik legfiatalabb és legvirgoncabb zenekaraként tűnt fel a kilencvenes évek közepén. Az érettebb, sötétebb tónusú cím nélküli harmadik album után három évvel most itt a negyedik, mely visszakanyarodik a zenekar izgágább korai anyagainak hangulatához és energiájához (lásd interjúnkat!).

Linkek


Kapcsolódó cikkek


A nevét egy nyolcvanas évekbeli drogkrimi nyomán választó Supergrass 1993 februárjában alakult, mikor a gitáros-énekes-frontember, Gareth Coombes még 17 sem volt. Ez így nem is olyan különleges, de ha mellétesszük, hogy Gaz (merthogy ez a beceneve) előtte évekig játszott egy másik helyi zenekarban (The Jennifers) és már azzal is kapott lemezszerződést (ugyanannál a cégnél és ugyanakkor, mint a Suede, és egy kislemezük tényleg meg is jelent), máris izgalmasabb a sztori. A szintén egykori Jennifers-tag Danny Goffey dobossal és a basszista Mick Quinn-nel alapított Supergrass a britpop hullámmal futott be: I Should Coco című bemutatkozó albumuk az 1995-ös év egyik legszórakoztatóbb, legviccesebb lemeze lett, melyen a karikatúrafigura kinézetű kistermetű fiúk villámgyorsan végigszántottak a brit poptörténelem Beatlestől a punk/new wave-ig terjedő két évtizedén. Az 1997-es In It For The Money album (melytől kezdve ha nem is hivatalos, de funkcionális tagnak számít Gaz bátyja, a billentyűs Rob Coombes is), már letisztultabb és kibővültebb spektrumot mutatott (például egy kis amerikai Neil Young-hatást, ami igazán stílszerű volt, hiszen Gaz ugyanolyan tekintélyes pofaszakállat viselt, mint a veterán folk-rocker a hetvenes években), de az 1979-nél levert időkerítést az sem lépte át, mint ahogy 1999-ben a borongósabb - cím nélküli - harmadik album sem.
És nem lépi át most ez a negyedik sem, melyet Beck producerével, Tony Hofferrel rögzítettek. Rögtön az elején, a Za című dalban (lüke háttérvokál: "za-za-za-za-za-zaaaaa") például John Lennon-os énektorzítást hallunk, ami hamar átcsúszik T.Rexbe, mint ahogy a Seen The Light T.Rexből megy egy Elvis-frazír és némi birkabégetés érintésével Moog-csavargató proto-elektronikába - és már itt feladhatjuk a hasonlítgatásokat meg a kapaszkodókeresgélést. A zenebohóci hivatásra is tökéletesen alkalmas Supergrass-tagok ugyanis már saját palotát építettek a hatvanas-hetvenes évtized szemétdombjáról kikapirgált gyémánt félkrajcárokból, és most mostanában olyan zenekarok is feltűnnek, aki már hozzájuk hasonlítanak (Phoenix: United, The Vines: Highly Evolved). A 40 percben 12 dalt felsorakozató Life On Other Planets egy olyan együttest mutat, amelyik milliónyi ötletét a lehető leglazábban és legvirtuózabban képes megvalósítani (például a hatvanas évek pszichedéliáját a hetvenesbe átcsúsztató Run című záródalban), s emellett külön öröm a hallgatónak, hogy a Supergrass most visszatért korai lemezei lelkes, energikus, virgonc világához. Elvégre Gaz még csak húszas évei közepén jár.

9/10
Déri Zsolt
2002.10.09
|


Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.