Kedvenc helyek

„Megléptük a következő lépést” - Muse

A brit Muse trió két album (Showbiz - 1999, Origin Of Symmetry - 2001) után nemrég Hullabaloo címen jelentetett meg egy koncertfelvételt DVD-n és hanglemezen egyszerre, de virtuóz programjukat a magyar közönség élőben is hallhatta az idei Szigeten. A zenekar tagjaival a fellépés előtt beszélgettünk.


A Muse együttest Devon megye Teignmouth nevű kisvárosban alakította Matthew Bellamy gitáros-énekes, Chris Wolstenholme basszusgitáros és Dominic Howard dobos. Húszas éveik elején járnak, de mivel már általános iskolás koruk óta együtt zenélnek, egy évtizedük volt, hogy összeérjenek. A Radiohead-iskola legambíciózusabb tanulói 1998-ban tűntek fel egy tehetségkutató versenyen, majd az első album után (melynek ugyanaz a John Leckie volt a producere, mint a Radiohead The Bends című lemezének) sikeresen túlléptek gyermekbetegségeiken: a progresszív rock újrahasznosítható elemeiből és gyilkos gitárgerjedésből modern popkeveréket habaró Origin Of Symmetry című munkájukat 2001 legjobb albumai között tartotta számon a szakma, és seregnyi szavazáson nyerték el a legjobb koncertzenekarnak járó trófeát, legutóbb például a Kerrang! Awards gáláján, 2002. augusztus 27-én. A gitár és billentyűk között ingázó, de énekesként is virtuóz mutatványokat produkáló Matt és masszív ritmusszekciója az idei Sziget egyik leglenyűgözőbb koncertjét adta, főleg hogy ők voltak az egyetlen igazán friss és aktuális külföldi sztárzenekar a Nagyszínpadon. A fellépés előtt az est.hu kérdéseire a Muse gitáros-énekese és dobosa válaszolt, külön-külön, egy-egy öltözőként funkcionáló konténerben, a színpad mögött (a frontemberrel készült interjú rövidített változata a TV2 Sziget Híradójába is bekerült).



DOMINIC HOWARD (DOB)


- Mikor kezdtél dobolni? Mik a zenei gyökereid?

- Gyerekkoromban mindenféle popzenét hallgattam, de az első meghatározó élményem Paul Simon volt, a Graceland album, tízéves korom körül. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján rákaptam a hiphopra, olyan előadókra, mint LL Cool J, Eric B & Rakim, aztán rock és indie zenék jöttek a kilencvenes évek elején. Dobolni 12 éves korom körül kezdtem: láttam egy dzsesszzenekart, ami az iskolánkban lépett fel, és lenyűgözőnek találtam azt a tagot, aki össze-vissza csapkodta a dobszerkót. Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy dobolni fogok. Az első zenekarunk úgy indult, hogy mindegyikünk elhatározta, megtanul egy hangszeren. Autodidakták voltunk, magunktól, lemezeket hallgatva tanultunk játszani.

- Mikor játszottatok először együtt hárman?

- A suliban Matt és én egy zenekarban voltunk, Chris meg egy másikban. De az együtteseink mindig együtt játszottak, szóval jól ismertük egymást. Aztán Chris zenekara feloszlott és utána alakítottuk együtt a Muse-t 1994-ben.

- A Muse név már akkor megvolt?

- A legelején Rocket Babydoll volt a nevünk, ami borzalmas választás volt. Egyetlen koncertet játszottunk azon a néven. Aztán rájöttünk, hogy szar a név, és lecseréltük Muse-ra.

- Ez kinek az ötlete volt?

- Tulajdonképpen közös ötlet volt. Nevet kerestünk, nézegettük a szótárat, és a Muse megfelelőnek tűnt: a múzsa szónak elég széles jelentéstartalma van.

- Hogyan változott a zenétek az első öt év alatt, mielőtt a nagyvilág megismert volna titeket?

- Drasztikusan változott. Mikor kezdtük, hasonló zenét próbáltunk csinálni, mint amilyet ma játszunk: a dinamika volt a fő cél, a lágy elszállós dolgokat váltogatni a nagyon kemény részekkel. Aztán ahogy jobban megtanultunk játszani a hangszereinken, inkább a technikásabb, bizarrabb hangzások felé mentünk, sok Primust hallgattunk például, szokatlan ritmusokban írtunk számokat. Aztán elkezdtünk egy egységesebb hangzásra fókuszálni, ami már a Showbiz albumon hallható. Szóval sokat változtunk az évek során, de sohasem hódoltunk be egy adott zenei stílusnak, mindig széles látókörűek próbáltunk maradni, sok különböző ötletet kipróbáltunk, hogy mit tudunk belőle használni. És most itt vagyunk.


- Mikor az első lemez kijött, rögtön besoroltak titeket a Radiohead-iskolába, de Jeff Buckley és a Nirvana hatása is szembetűnő volt nálatok. Hogyan viseltétek a hasonlítgatásokat?

- Eleinte kicsit bosszantott minket. De aztán rájöttük, hogy minden újonnan felbukkant zenekarra címkéket aggatnak: ha új vagy, valakihez mindig hasonlítgatni fognak. Most már például bukkannak fel olyan zenekarok Nagy-Britanniában, akiket hozzánk hasonlítanak... (mosolyog) Ami a Radioheadet illeti, az nem különösebben volt hatással ránk, de persze nagyon jó zenekarnak tartottuk őket. Talán azért hasonlítgatták a Muse-t hozzájuk, mert hasonló hatások értek minket. Jeff Buckley viszont egyértelműen hatással volt ránk az énekstílus terén.

- A két stúdióalbumotok, a Showbiz és az Origin Of Symmetry között óriási fejlődés tapasztalható. Hirtelen elhatározás volt a váltás, azért, hogy lerázzátok a korábbi hasonlítgatásokat, vagy szerves fejlődés eredménye?

- Természetesen jött. Annyit turnéztunk a Showbiz megjelenése után, hogy letisztult, ki kicsoda a zenekarban, mit és hogyan akarunk játszani, és ebből lett az Origin Of Symmetry, így alakult ki a hangzása.

- És most hogyan viselitek az új címkét, amit rátok akasztottak? Prog-rock...

- Akkor ébredtünk rá, amikor kész lett az új lemez és az emberek elkezdték az elsőhöz viszonyítani. Igen, kicsit a prog-rock meg a Queen felé mozdultunk, de ez szerves, természetes fejlődés eredménye volt: olyan zenét csinálunk, ahogy épp érezzük magunkat, és amit éppen jónak érzünk. Ez volt a következő lépés, és mi megléptük a következő lépést.

- Hogyan születnek a dalaitok?

- Van olyan szám, amiről Matt pontos elképzelésekkel rendelkezik, és már készen hozza a próbára, de az is gyakori, hogy csak egy akkordmenet van meg és dzsemmelés közben alakul ki a végleges forma - ilyenkor egészen addig javítgatjuk, amíg mindhárman elégedettek nem vagyunk vele. Fontos, hogy mindenki elégedett legyen a végeredménnyel.


- Zavar, hogy a média Mattre koncentrál a zenekarból?

- Nem zavar egyáltalán, végül is én bőven adok interjúkat, amint éppen látod is. (mosolyog) Az pedig teljesen érthető, hogy vannak témák, amikben a sajtó Mattet akarja kérdezni, például a dalszövegek, hiszen azok az ő személyes gondolatait tükrözik.

- Matt tényleg annyira excentrikus figura, mint ahogy a sajtó beállítja?

- Ikrek, szóval afféle kettős személyisége van. (nevet) Van benne egy kis skizofrénia.

- Miféle zenét szoktatok hallgatni a turnébuszon?

- Változó. A múltkori turnén például a Weezer zöld albumát hallgattuk, meg a Millionaires lemezét. Az egy belga zenekar, jó funkos riffekkel és egy kis Nine Inch Nails beütéssel. Hosszú idő óta az a legjobb új zenekar, amit hallottam. A mostani turnén a Korn és a Rage Against The Machine megy a buszon.

- A Muse egy devoni kisvárosból indult. Éreztek némi elégtételt, hogy vidéki zenekarként is világhírűvé tudtatok lenni?

- Igen, épp tegnap beszéltünk erről a többiekkel, hogy mit értünk el a Muse-zal és hogy ezt hogyan látják Devonban. Azt hiszem, ez nagyon nagy dolog nekik... Az ember nagyon hamar hozzászokik egy új helyzethez, de néha előfordul, hogy egy pillanatra megáll és visszagondol arra, hogy is volt régen. Tegnap pont egy ilyen pillanatunk volt, és megállapítottuk, hogy egész jól csináltuk. (mosolyog)

- A Hullabaloo című DVD-teken egy komplett koncert felvétele szerepel, a rövidített CD-verzióról viszont lehagytátok a slágereket. Miért?


- A lemez alcíme is mutatja, hogy ez egy soundtrack. A lényeg a DVD, a CD csak egy kis kiegészítő mellé. Azért van a soundtrack szó ott a címben, mert a CD-kiadványra a koncertfelvételt tartalmazó lemez mellé egy másik korongra összegyűjtöttünk egy csomó B-oldalas számot is, amik a DVD-n található extra turnéfilm alatt szólnak a háttérben. Ezeknek a számoknak csak részletei szólnak a filmben, és gondoltuk, hogy szerepeljenek a lemezen teljes hosszukban. Ráadásul a kontinentális Európában egy csomó ember nem is hallotta ezeket a számokat, hiszen csak maxikon szerepeltek. A koncertfelvétel tulajdonképpen csak bónusz melléjük. Azért adtuk ki együtt a B-oldalas gyűjteményt és a koncertfelvételt, mert nem akartuk, hogy az emberek azt gondolják, hogy olyan zenekar vagyunk, amelyik már két stúdióalbum után koncertlemezt jelentet meg. Normális esetben ugye egy zenekar öt-hat album után ad ki koncertlemezt, és azt élő besztofként szokás kezelni. Mi ezt nem akartuk, éppen ezért hagytuk le a slágereket.

- Amerikában Madonna saját cége, a Maverick szerződtetett le titeket. Ez azt jelenti, hogy Madonna a rajongótok?

- Eleinte biztosan az volt, ezt hallottam, de sosem találkoztunk vele, így nem tudtam személyesen megkérdezni a témáról vagy arról, hogy még mindig a rajongónk-e (mosolyog)

- Különféle területeken más és más kis lemezcéghez szerződtetek, Amerikában az említett Maverickhez, Nagy-Britanniában a Mushroomhoz, Franciaországban a Naive-hoz, Németorzságban a Motor Musichoz. Ez valami függetlenségi gesztus, indie alapállás?

- Jó dolog több céghez tartozni, mert már a legelején lehetőséget ad arra, hogy az adott országokban turnézhassunk. Ha egy zenekart egyetlen cég terjeszt világon, akkor az a cég általában csak arra az országra koncentrál, ahonnan a zenekar való, arra az országra, ahol a legjobban megy a zenekar. De mi olyan szerencsések voltunk, hogy mindenhol nyomulhattunk kezdettől fogva, és ezért építhettük ki fokozatosan ilyen nagy sikert a kontinentális Európában. Igen, függetlenséget is ad egy ilyen szituáció, és az is jó, hogy minden országban személyesen ismerhetjük az embereket, akik velünk dolgoznak, és meg tudjuk velük külön-külön beszélni az ötleteket, például azt, hogy hogyan jelentessük meg és népszerűsítsük az adott országban a lemezeinket. Jobb ez így, mintha valami bazinagy cég intézné a dolgaidat.



MATTHEW BELLAMY (ÉNEK, GITÁR, BILLENTYŰK)


- Úgy hallottuk, nagy pornógyűjtő vagy.

- Tényleg? Talán mikor fiatalabb voltam. (nevet) Nem, ez csak valami pletyka, amit felfújtak. Néhány éve néztünk ilyesmit a turnékon, mert kicsit unatkoztunk. De nem mondanám magam gyűjtőnek. Van barátnőm és elég boldogan élek. (nevet)

- A koncerteken az éneklés mellett minden gitárhangot és minden billentyűs részt te magad játszol. Kidolgoztál erre valami különleges technikát?

- Inkább különleges dalszerzési módról van szó. Ha négytagú zenekar lennénk, és lenne egy gitáros, egy billentyűs, egy basszista meg egy dobos, akkor egyszerű lenne, hogy egyszerre szóljon a gitár meg a zongora. De ha csak az egyiken vagy a másikon játszhatsz egy időben, akkor úgy is kell megírnod a dalt, olyan átmenetekkel és olyan részekkel, hogy hol az egyik, hol a másik hangszer szóljon, hogy élőben is elő tudd adni. Vagy ha végig zongorán komponálsz egy dalt, az is eléggé más játékstílust jelent a többi szám között.

- Az énekstílusod elég szokatlan ahhoz képest, hogy egy hangos rockzenekarban játszol. Van énektanárod?

- Elég kicsi vagyok és sovány, és így szerencsére - bár lehet, hogy mások ezt nem éreznék szerencsének - természettől fogva nagyon magas a hangom. Ennyi az egész. Ez a hang természetesen jön nálam, sosem kellett énekleckéket vennem hozzá. Mint ahogy hangszeres leckéket sem vettem soha, csak úgy magamtól tanultam meg zenélni.

- A szerzeményeidet egyrészt nagyon durva gitártorzítás jellemzi, másrészt meg operaszerű énektémák. Hogy jött ez a kettő össze nálad?

- Ezek mind bennem vannak. Sokkal szokatlanabb lenne, ha a zenekarban lenne egy klasszikus zongorista meg egy vad rockgitáros. Bennem ez mind bennem van, tehát számomra természetes, hogy így alkossak zenét. Sokat játszom klasszikus zongorán, nagyon szeretem a zongoradarabokat, de közben imádom a Rage Against The Machine-t meg a Nirvanát, azt a fajta gitárjátékot. Ami pedig az éneklést illeti, a legnagyobb hatással régi előadók voltak rám, akár olyan varietéénekesek, mint Frank Sinatra vagy olyan énekesnők, mint Nina Simone, de az operákban is vannak olyan énektémák, amiket szeretek. Sok különféle zenét hallgatok különféle okokból, és a Muse ezeknek a kombinációja: próbáljuk összekeverni, egymással kommunikáltatni ezeket a dolgokat, amik engem jellemeznek.

- A két stúdióalbumotok között hatalmas a minőségi ugrás. Mi változott közben?

- Ha valami változott, az az, hogy sokat turnéztunk, és közben sokkal többet tudtunk meg a zenélésről, jobban érdekelt minket a kísérletezés az új hangszerelésekkel, az, hogy új ötleteket vigyünk a dalokba. Az első album elég személyes volt, sok dal még azelőtt született, hogy elkezdtünk volna turnézni. A második lemez már másról szólt, minden dalt turné közben írtunk, különböző helyeken, elég kaotikus is emiatt. Az első személyes volt, a második arról szól, hogy mégsem ismered elég jól magad, és azt hiszem, a következő album, amit felveszünk, újra személyesebb lesz, mivel egy időre visszavonulunk a turnézástól, és arra törekszünk, hogy otthon írjunk dalokat.


- Beszélnél az Origin Of Symmetry album borítójáról? Úgy tűnik, mintha valami pályázatot írtatok volna ki képzőművészeknek: a győztes került a borítóra, a borítófüzetben pedig leközöltétek a többi pályaművet is...

- Nem, nem versenyről volt szó. Van egy londoni képzőművészcsoport, és megkértük a tagjait, hogy mindegyikük álljon elő valami ötlettel "a szimmetria eredete" témakörben. Mindegyiküknek volt egy saját interpretációja a címre, hogy mit jelent. A borítóra végül is a kedvencünket választottuk, tehát ebből a szempontból talán nevezhetjük versenynek, de a többiek is meg lettek fizetve a munkájukért (nevet). És a többi borítóterv is ott van belül.

- Szokatlan dolog két album után rögtön megjelentetni egy koncertlemezt. Miért döntöttetek így?

- Sok olyan előadó, aki nagy hatással volt ránk, például Jimi Hendrix vagy a Led Zeppelin, elég gyakran csinált koncertlemezeket. Ez a szokás mára valahogy elveszett. Én a Smashing Pumpkinstól vagy a Nirvanától is mindig vettem koncertfelvételeket, mármint kalózlemezeket a feketepiacon, és sokat hallgattam azokat. Szerintem az mutatja meg igazából milyen is egy zenekar, hogy mit csinál élőben: a koncertfelvételek igazán őszinte lenyomatok. Mi is ezt akartuk megmutatni az embereknek. A stúdiólemezeinkről nem igazán derül ki, milyenek vagyunk élőben, tehát ez a koncertfelvétel egy teljesen más oldalunkat mutatja meg, más mint amire az emberek számítanak.

- A legmeglepőbb azonban az, hogy a koncertlemezről lehagytátok a slágereket!


- Azokat a dalokat válogattuk be, amiket a leginkább érdekesnek tartottunk, azokat, amik a leginkább eltérnek az albumverzióktól. A Citizen Erased vagy a Space Dementia koncerten nagyon másképp szólnak, mint a stúdióban felvett változatuk. Ellenben a Plug In Baby vagy a New Born című dalokat élőben is nagyon hasonlóan játsszuk.

- Mik a kedvenc új filmjeid és lemezeid mostanában?

- A kedvenc filmem az utóbbi időben A John Malkovich menet. Nagyon jó volt, nagyon tetszett az ötlet, hogy az emberek mások fejében élnek. Amúgy az egyik legnagyobb kedvencem A keresztapa, igaz nem friss film, de nagyon szeretem. A barátnőm olasz, és a családja kapcsolatban van az ilyen emberekkel. (nevet) Szerettem volna jól megnézni a filmet, hogy megtudjak valamit róluk, ha lehetséges. Ami a lemezeket illeti, a System Of A Down albuma, a Toxicity tetszett legjobban az utóbbi időben. Meg van egy belga zenekar, a Millionaire, az is nagyon-nagyon jó. Amúgy meghallgatok, megnézek mindenfélét, tényleg. Mostanában vettem egy csomó új filmet. A szarvasvadász például, az nekem most új volt, pedig régi film. Nagyon nyers, nagyon kemény. Moziban legutóbb azt a Tom Cruise-filmet láttam, ahol a jövőben nyomoznak. A címe most nem jut az eszembe, de elég jó volt. (a Különvélemény című Spielberg-filmről van szó - a szerk.)


- A frizuráddal mennyit foglalkozol? Van valami különleges kezelési módszered?

- Waxot rakok bele. Aztán mikor felrakom, utána napokig benn marad. Ha sokáig úgy hagyom, akkor rasztásodni kezd, és nehéz kifésülni. Azért néhány hetente meg szoktam mosni.

- A Hullabaloo borítófüzetében lévő fotón eléggé extravagánsan nézel ki azzal a tüskés frizurával...

- Unom az arcomat, unom a hajamat, ezért szeretem sokat változtatgatni. Ha tükörbe nézel, és nem igazán ismered fel magad, akkor másképp érzed magad és másképp is játszol a színpadon. És az néha jó.



CHRIS WOLSTENHOLME (BASSZUSGITÁR)


A zenekar legférfiasabb kinézetű tagjával, a basszista Chris Wolstenholme-mal egy kolléganőnk beszélgetett, de mivel őnekik nem jutott konténer az interjúhoz, ezért a színpad háta mögött ültek le egy asztalhoz, miközben a Másfél még javában és teljes hangerővel játszott. A nagy zajban alig értették egymás szavát, így nem derültek ki nagy titkok.


Dom-interjú + képek: Déri Zsolt
Matt-interjú + képek: Nótári Péter
Külön köszönet a TV2 stábjának!
2002.08.28
|


Játék
George Clooney a neki szánt főszerepet átadta Oscar Isaacnak, és inkább rendezőként vetette bele magát az ötvenes években játszódó Suburbiconba. A Coen fivérekkel közös filmet a hozzáértők már most neves díjak várományosaként emlegetik.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.