A legszellemesebb magyar kliprendező, a Quimby, a Heaven Street Seven és Sub Bass Monster legjobb videóit jegyző Antal Nimród eddigi életművét a 2002. október 10. és 20. között zajló budapesti Titanic Filmfesztivál mutatja be Klipsz nevű szekciójában. A Kontroll című első nagyjátékfilmjén dolgozó 29 éves rendezővel ennek apropóján beszélgettünk.
Linkek
Kapcsolódó cikkek


- Milyen nyelven álmodsz?
- Mind a kettőn, vegyesen. A rémálmok, azok magyarul szoktak lenni (nevet).
- Hogyan kerültél magyar filmfőiskolára?
- Nagy filmbuzi voltam gyerekkoromban, és idővel rájöttem, hogy semmihez nem értek úgy istenigazán, de a film, mint nézőt, nagyon izgatott. 14 évesen elkezdtem fotózni, az nagyon bejött, és rájöttem, hogy mint operatőr, keverhetném a két dolgot. Operatőrként is vettek fel a főiskolára. Külföldi osztály volt, Makk Károly és Xantus János osztálya. Elsőéves koromban aztán rájöttem, hogy rendezni szeretnék. De azt mondták, hogy nem szabad, mert nincs elég élettapasztalatom: azt mondták, túl fiatal vagyok. Abban az évben meghalt az édesapám, kimentem, és dolgoztam kinn egy amerikai nagyjátékfilm forgatásán, optikákat pucoltam meg egyebek. Aztán visszajöttem, és megint csak azt mondtam a főiskolán, hogy rendező akarok lenni - akkor már nem merték a pofámba vágni, hogy nincs élettapasztalatom. Végigcsináltam a rendező szakot, 1995-ben végeztem. Utána egy évig keményen buliztam, lógtam, nem csináltam semmit. Aztán Hutlassa Tamás producer és Pados Gyula operatőr, akikkel most a nagyjátékfilmem is forgatom, lehetőséget biztosítottak, hogy egy reklámot készítsek. Aztán egy pár hónapra rá már jött az első klip, tehát a kettő valahogy együtt indult be. Aztán megcsináltam a diplomafilmemet is Biztosítás címmel, 1997-98 táján.
- Melyik volt az első videokliped?
- A Szandál a Warpigs együttesnek A Quimby hullaházas klipje a harmadik volt, de az az első, amire igazán büszke is vagyok.
- Kikkel volt legjobb klipet csinálni?

- Előfordult már, hogy szar zenére csináltál klipet?
- Igen. Az elején, mikor még örültem, hogy egyáltalán megkeresnek engem. Volt egy fiúcsapat - a nevét most nem mondom -, és annak is készítettem egy klipet. Életem legszarabb klipje, komolyan nagyon szégyellem. Össze is vesztem a srácokkal a forgatáson.

- Nem tudom, hogy sötét-e. A fekete humort nagyon szeretem, a Coen fivérek összes filmje nagyon tetszik például. Szeretem, ha lehet röhögni ilyen durva dolgokon. Például az Evil Dead féle trash horrorokon, vagy A Gyűrük Ura rendezőjének, Peter Jacksonnak a korai filmjein, mint a Hullajó...Valaki biztos azt gondolja, hogy lelkileg beteg vagyok, de én nem tartom annyira sötétnek ezeket a dolgokat.
- Hogyan találod ki a klipjeid?
- Sokat hallgatom a számot, egymás után párszor, és jó esetben már ott beugrik valami. Legtöbbször nem veszem komolyan az ötletet, mert azt gondolom, hogy úgysem fogják elfogadni. De a Quimbyvel szokott olyan lenni, hogy mondok valami hülyeséget, ami bejön nekik, és együtt kidolgozzuk az alapötletet. A Halleluja című klip esetében a hajléktalan figura ötlete az enyém volt, de a hogyan - az, hogy DV kamerával, semmi költségvetéssel forgassunk - az a Quimby frontemberének, Kiss Tibinek az ötlete volt.
- A klipben a Quimby másik fő figurája, Varga Livius részeg hajléktalant alakít, nagy beleéléssel és nagyon viccesen. Mesélj arról a forgatásról!

- Látták, hogy kamera van a kezedben?
- Látták, de soha nem zavarta őket, mivel nem volt nagy, profi gép, nem tűnt forgatásnak, hanem úgy tűnt, mintha egyik haver hülyéskedne a másikkal. Livius mindig odament hozzájuk, bemutatkozott, beépítette magát és negyedórát, félórát eltöltött velük, más-más társaságokkal. Nagyon nagy arc ő ilyen szempontból, könnyű vele jó klipet csinálni. Annyira készült, hogy aznap reggel beleborotvált a hajába itt-ott, és hintőport raktak rá, hogy jó korpás, tetves kinézete legyen a fejbőrének. És a vörösbor is csúszott rendesen, már reggel, így gyorsan hangulatba került a kliphez.
- Milyen Magyarországon kliprendezőnek lenni?

- Milyen filmek, milyen rendezők inspirálnak?- Filmeknél teljesen vegyes az ízlésem. Volt három film gimnazista koromban, ami nagyon nagy szerepet játszott az életemben: a Mechanikus narancs, a Taxisofőr és a Szárnyas fejvadász. Ez a három rendező, Kubrick, Scorsese és Ridley Scott mind nagy hőseim. Luc Bessont is nagyon bírom, Fellinit is, Tarantinót is, Finchert is. A hongkongi rendezők közül John Woo és Ringo Lam nagyon nagy arcok, a japánok közül Kitanót szeretem nagyon. De mostanában Jonathan Glazer is nagyon bejön: az első nagyjátékfilmje, a Szexi dög, húú, az nagyon izmos (a film a 2001-es Titanic Fesztiválon volt látható - a szerk.). Ha a felét el tudnám érni az első filmemben, amit Glazer elért, akkor már fasza gyerek lennék.
- A kliprendezők közül kik a kedvenceid?

- Törvényszerű, hogy a kliprendezők a nagyjátékfilmnél kössenek ki?
- Nem, szerintem egyáltalán nem. A klip könnyebb, hatásvadászós műfaj. Nekem mindig az volt a tervem, hogy nagyjátékfilmeket csináljak. De a legjobb az lenne, ha tudnék játékfilmeket csinálni három-négyévente, és közben reklámokkal és klipekkel játszanék.
- Kontroll című első nagyjátékfilmedben mennyire lehet majd észrevenni a klipes múltadat?
- A készülő filmem egy thriller, egy gyilkosról és egy ellenőrcsapatról szól. Van benne humor, akció, minden egyes jelenet kicsit más filmes megközelítést kíván. A bunyóknál és az akciós jeleneteknél, hajszáknál nyilván gyorsabb vágással, klipesebben kell megoldanom a dinamikát. De szeretnék hosszú egysnittes párbeszédeket is csinálni. A lényeg, hogy a technika szolgálja a történetet, ne fordítva.
- Milyen zenét képzelsz el a filmhez?
- A zenének is a jeleneteket kell szolgálnia. A Neo zenekar fogja csinálni, tőlük már a Ranbo 13 című szám is nagyon bejött nekem, mert nagyon "filmes" zene, sok kép jut az ember eszébe, mikor hallgatja. Nem vagyok elektronikus zene rajongó, de a Harcosok klubja filmzenéje, amit a Dust Brothers készített, nagyon szimpatikus volt nekem, és azt hiszem, jó megoldás, hogy a Neo csinálja a zenét a Kontrollhoz.
- Mennyit tervezgettetek együtt?
- Leültem velük, és lejátszottam öt CD-t, hogy megmutassam, mi jön be nekem zeneileg, hogy megismerjék az én zenei ízlésemet. Az első lemez a Fight Club filmzene volt, a második a Beastie Boystól a Paul`s Boutique, a harmadik a Killing Zoe című film zenéje a tomandandy duótól, a negyedik Becktől a Mellow Gold, az ötödik pedig Philip Glass zenéje, amit az eredeti Dracula filmhez készített utólag a Kronos Quartettel.
- Ez le is fedi a teljes zenei ízlésedet? Mi van például a rockzenével?
- A rockban most a Queens Of The Stone Age a csúcs nekem, az olyan izmos zenekar! Az új számuknak a videoklipje is tiszta agyrém (nevet)... De visszatérve a Neóhoz, magáról a filmről is sokat beszéltünk, mert nemcsak a zenét fogják csinálni hozzá, hanem a sound design is nagyrészt az ő feladatuk lesz. Ez nemcsak az effekteket jelenti, hanem a teljes hangkulisszát, ami a film egész hangulatát befolyásolni tudja.

- A metróban játszódik, egy jegyellenőr csapatról szól. Bertók Lajos a főszereplő, Mucsi Zoltán az öreg profi a csapatban, Badár Sándor a bolond köztük, Pindroch Csaba a narkolepsziás, idegbajos power csávó, aki a karszalagtól erősnek érzi magát, Nagy Zsolt pedig a kezdő ifjonc, aki vidékről jött föl, és ez az első munkája. De Haumann Péter, Cserhalmi György, Szabó Győző és még sokan mások is játszanak benne (az interjú utáni napokban derült ki, hogy Bertók helyett Csányi Sándor, Haumann helyett pedig Kulka János szerepel majd a filmben - a szerk.). Egy ellenőrcsapat mindennapjait látjuk, furcsa dolgok történnek a metróban, van egy gonosz ember, aki gonosz dolgokat csinál, és az ellenőröknek kell szembeszállniuk vele.
- A film hány százaléka játszódik a föld alatt?
- 100 százaléka! A néző ebben a filmben napfényt nem fog látni, sem füvet, legalábbis zöldet nem. Nem tudom, lehet, hogy művészi öngyilkosság lesz. De remélem nem. Láttam egy kurva jó filmet, az volt a címe, hogy The Cube (Bűnös kocka címmel az 1999-es Titanic Fesztivál mutatta be - a szerk.), az ugyanabban a díszletben játszódik végig, mégis beszarsz, olyan izgalmas. Csak egy ügyes rendező kell hozzá. Majd elválik, hogy én az vagyok-e.
- Már az első klipedben is metróellenőrök szerepeltek, és most az első játékfilmedben is. Miért pont az ellenőrök ragadtak meg?

Külön köszönet Ludányi Ferencnek a technikai segítségért.
1 komment|Szólj hozzá!
Hello.Stefi vagyok régóta forgatókönyveket írogatok. Légyszi ha tudjátok adjátok meg Nimród e-mail címét, szeretném neki elküldeni néhány írásomat hátha érdekelné. Kérlek válaszoljatok,
stefi
|
2009-11-30 14:16:46
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




