Kedvenc helyek

Nick Cave & The Bad Seeds: Nocturama

olvasói
9/10 (1)
(Mute / EMI)

A 2001-es No More Shall We Part albummal - négy év szünet után - visszatérő Nick Cave és zenekara most ismét rákapcsolt: alig másfél évvel később máris itt a folytatás, egy nyersebb, spontánabb, a Bad Seedsnek nagyobb teret engedő, ám nem kevésbé lenyűgöző lemez (és a hírek szerint már félig kész a következő is).


Az ausztrál születésű rockpoéta 2001-es visszatérő albuma, a főként a szerelem és házasság témakörével foglalkozó No More Shall We Part nagyon kidolgozott anyag volt: Nick Cave előre megírt mindent, mielőtt behívta volna együttesét a stúdióba, hűséges multiinstrumentalista zenésztársával, Mick Harvey-val és a Dirty Three-ből jött Warren Ellis hegedűssel vonószenekart hangszereltetett, sőt még vokálénekesnőket is hívott. A Nocturama ezzel szemben egyetlen hét alatt készült az ausztráliai turné szünetében, és Cave csak a dalok csontvázát vitte a stúdióba, nagyobb szabadságot és alkotói teret engedve a zenekarnak, mely az utóbbi két albumon eléggé vissza volt fogva, le volt halkítva (a koncerteken persze szerencsére nem, amint arról 2001-ben Budapesten is meggyőződhettük). Az előző lemezen volt már egy-két olyan szám, ahol újra előbukkant Bad Seeds őrjöngő oldala, és igazából itt is csak két ilyen van - de abból az egyik negyedórás! A záró Babe, I'm On Fire-ról van szó, melyben Cave egy atomerőműre kapcsolt Bob Dylanként, az összecsengő hangalakok diktálta, szinte szabad asszociációs lendülettel hányja egymás mellé a szexuális vágytól átfűtött figurákat negyvenvalahány versszakon keresztül, az együttes lelkes zenei és vokális támogatásával. A másik - negyed olyan hosszú - dögös dal, a lemez felénél elhelyezett Dead Man In My Bed is hasonló indíttatású, csak ott Cave egy egzaltált nő (kielégítetlen feleség?) történetét énekli meg, miközben - Blixa Bargeld gitárkínzó akcióival párhuzamosan - ráfekszik sivító orgonájára.A többi szám lassabb és visszafogottabb, Nick Cave éneke és zongorája a főszereplő, a zenekar érzéssel kíséri (Ellis hegedűje ezúttal is kiemelt helyen szerepel, de a billentyűs Conway Savage most például csak vokálozik a stúdióban, viszont e téren kulcsszerepet kap, a Right Out Of Your Hand című gyönyörűséges valcerben szinte duettet énekel a főnökkel), a kislemezdalnak választott Bring It Onban pedig nem más a vendégénekes, mint Chris Bailey a néhai Saints együttesből, mely az ausztrál punkszíntéren Cave korai zenekarának, a Birthday Partynak is példaképül szolgált. A Nocturama fő témája - az örök elvágyódást tárgyaló és tulajdonképpen az egész lemez egyetlen gyengébb pillanatának számító There Is A Town kivételével - ezúttal is a szerelem (és a házasság), de a Nick Cave-től megszokott borongós, baljós hangulattal (a Still In Love-ban például egy rendőrségi helyszínelés képével) és - a könnyűzenében páratlan gazdagságú - szókinccsel (az apparatcsik szót ki hallotta már popdalban?).

9/10
Déri Zsolt
2003.02.03
|


Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.