Kedvenc helyek

Sinéad O'Connor: Sean-Nós Nua

olvasói
(0)
(Roadrunner / Record Express)

Két sorlemez után egy feldolgozásalbum - a női popzene uralkodóinak sorában előkelő helyet elfoglaló papnő, Sinéad O'Connor hű maradt szokásaihoz. A papdíva most gyökereit kutatja, ennek lenyomata az ír-kelta népdalfeldolgozásokat tartalmazó Sean-Nós Nua album.

Linkek


Kapcsolódó cikkek


Szinte lehetetlen érdemben rövid bemutatót adni az egyik legkarizmatikusabb énekesnőről, gondolatvilágának, cselekedetinek (és botrányainak) esszenciája azonban egyetlen szóval jellemezhető: életigenlés. A kopasz énekesnő első lemezével (The Lion And The Cobra - 1987) meghirdette az öntudatos popdívák programját, a folytatás pedig nemzetközi sztárrá tette (I Do Not Want What I Haven't Got - 1990). Ő azonban mást gondolt: a dzsessz, szving és pop sztenderdeket tartalmazó feldolgozáslemez (Am I Not Your Girl? - 1992) nagyzenekari körítése kiragadta a popipar körforgásából. Az 1994-es Universal Mother kiaknázta a dalforma majd' minden lehetőségét, sikeres is volt, ám a következő nagylemezre (Faith And Courage - 2000) hat évet kellett várni (közben egy EP-je és egy válogatáslemeze jelent meg). A korstílus addigra már alaposan elhúzott az ír hölgy mellett, pedig a páratlan énekhang, a hatásos és változatos hangszerelésű zene (Adrian Sherwood dubja, Dave Stewart hagyományosabb hangzása, Wyclef Jean és Brian Eno profizmusa) és az erőteljes mondanivaló (a helyes önértékelés megtalálása, béke a külvilággal, a női és férfi szerepek tisztázása) továbbra is biztosította Sinéad helyét a legegyénibb előadók között.Ezúttal csak két év szünet következett, ám nem kapunk cserébe egyetlen új szerzeményt sem, csupán tizenhárom népdalfeldolgozás sorakozik. A népzenei tradíciót eddig is tiszteletben tartó és helyenként megidéző csalogány azonban ezúttal sem okoz csalódást, segítőivel (Adrian Sherwood, Skip McDonald, Alan Branch, Donal Lunny és Christy Moore vendégénekes) csendes, egységes, főként akusztikus, már-már éteri hangzásvilágba burkolták az ír és kelta dalokat. Akusztikus gitár, buzuki, furulya, hegedű, ütősök dominálnak, néha szintetizátorfátyol árnyal. A visszafogottság jól áll, még a helyenként felhangzó minimális dub körítés és elektronikus alapú ütemek is ideillő megoldásokká válnak (csak a néha modorosnak ható ének-visszhangosítások válnak zavaróvá). Olyan mintha egy karácsonyi lemez lenne, amit azért az év többi felében is érdemes berakni a lejátszókba. Az életműbe szervesen illeszkedik, viszont egy igazi sorlemez kell, hogy kövesse, maximum két éven belül!

7/10
Dömötör Endre
2003.02.21
|


Játék
Rowan Atkinson visszatér a véletlenül szupermenő titkos ügynök, Johnny English szerepében.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.