Kedvenc helyek

Tankcsapda: Itt vannak a tankok!!

2003 Hossz: 96 perc Kiadó: Sony Music Hang: magyar 5.1
Ha majd évtizedek múlva elég rálátás nyílik a magyar rocktörténet első negyven évére, szinte biztos, hogy a Tankcsapdát fogjuk a legfontosabb hard rock együttesként emlegetni. Ha akkor majd elővesszük ezt a turnénaplóként is működő koncertfelvételt, egy csúcsformában lévő zenekart nézhetünk vissza.


A debreceni trió a 2001-ben kezdődött Itt vannak a tankok! című turnét örökítette meg és adta ki VHS, illetve DVD formátumban. A felvétel inkább a rock`n`roll életmód bemutatásaként jellemezhető, mint hagyományos koncertfilmként, hiszen az anyag felét teszik csak ki a dalok, a fennmaradó játékidőben pedig a fellépések előtti és utáni világgal ismerkedhetünk. A zenei program tökéletes, a háttérvilág bemutatása pedig - túl a hitelességen, az abszurdba hajló humoron és a teljességre való törekvésen is - lebilincselő. A Törös Imre és Nagy Tibor által jegyzett film külön erénye, hogy változatos eszközökkel dolgozik: az élő műsor minőségi beállításait digitális videofelvételeken dokumentált színpad mögötti, színpadról, nézőtérről rögzített képek, fekete-fehér Super-8-as néma életképek keresztezik, valamint egy kanapés (helyenként osztott képmezős, színtelenített, szándékoltan roncsolt képminőségű) beszélgetés a zenekar tagjaival. Akinek pedig ez sem elég, az várakozzon a hamarosan megjelenő, összes klipet tartalmazó következő Tankcsapda-DVD-re. QQQQQ



EXTRÁK

A koncertfelvételek külön menüpontban is elérhetőek, akadnak a filmből kimaradt jelenetek 13 percben, továbbá megtekinthető a Szextárgy című új dal klipje, egy bőséges koncertfotó-galéria és egy borítós-dalcímes teljes diszkográfia. QQQ
Dömötör Endre
2003.10.29
|


Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.