Kedvenc helyek

No Doubt: The Singles 1992–2003

olvasói
(0)
(Interscope / Universal)

Nincs kétség afelől, hogy a No Doubt kislemezei izgalmasabbak és jelentősebbek voltak albumaiknál. Gwen Stefani szólólemeze előtt a pihenni térő zenekar még összegyűjti az elmúlt bő egy évtized sikereit és melléjük tesz egy újonnan rögzített Talk Talk-feldolgozást.


Az 1986-ban alakult kaliforniai zenekarnak csaknem egy évtizedet kellett várnia a nagy áttörésre, de az nagyobb lett, mint bárki remélte volna. A 1992-es cím nélküli bemutatkozó album bukása után úgy nézett ki, végük, de három évvel később kaptak még egy esélyt lemezcégüktől, és a `95 végén megjelent Tragic Kingdom két remek számnak (a Just A Girl című bulislágernek és a Don`t Speak című világhódító balladának) köszönhetően 1996 végére őrülten elkezdett fogyni, és onnantól kezdve a No Doubt megasztár zenekar lett, sőt utána az is maradt, noha a következő albummal (Return Of Saturn) egészen 2000-ig váratta rajongóit, igaz, utána hamar jött a következő, a 2001-ben nagynevű producerekkel és társszerzőkkel készített, jamaikai beütésű Rock Steady. A No Doubt ez utóbbival került legközelebb ahhoz, hogy végre egy igazán jó albumot készítsen. A ska-punk és az new wave pop inspirálta együttes ugyanis hiába rendelkezett egy osztályon felüli frontleánnyal (akit az idők során a Sublime, Brian Setzer, Prince, Moby és Eve is kölcsönkért egy-egy dal erejéig), a fiúk sem zenészként, sem dalszerzőként nem nagyon brillíroztak. Másfél évtized alatt kábé féltucat igazi telitalálat dal – nem túl sok, de Gwen cool figurájával és a szuper vizuális körítéssel mégis kellemes színfolt a modern poptörténetben, a Blondie egy generációval későbbi felvizezett verziója. Egy olyan zenekar, melyhez az ideális hanghordozó egy kislemezgyűjtemény – mint ez itt.

Az 1992-es első albumot csak egy szám képviseli, az 1993-94-ben magánerőből felvett The Beacon Street Collection anyagát egy sem, mint ahogy Gwen fent említett kalandozásaiból sem hallunk semmit, viszont itt a hatszámnyi lényeg (a Just A Girl, a Don`t Speak, az Ex-Girlfriend, továbbá a Rock Steady három ékköve: a Hey Baby dancehallja, a Neptunes duóval közösen írt Hella Good funkja és a Dave Stewarttal komponált Underneath It All reggae-je), újdonságként egy nyolcvanas évekbeli Talk Talk-sláger stílusos feldolgozását kapjuk (It`s My Life), bónusznak pedig a Hey Baby egy nem túl karakteres remixét (Girls Get The Bass In The Back).


7/10
Déri Zsolt
2003.12.20
|


Játék
A törvény embere, Luke Hobbs és a kitaszított Deckard Shaw szövetségre lépnek, amikor egy kibernetikailag felturbózott ellenség fenyegeti az emberiség jövőjét.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.