Kedvenc helyek

The Puzzle: Csak játék

olvasói
9/10 (1)
(3T/Universal)

A kaposvári The Puzzle zenekar nem a semmiből pattant elő és jutott lemezszerződéshez, továbbá annak kézbe is vehető eredményéhez: a szerződés egy 2000-es tehetségkutató fődíja volt, a lemezre mégis több mint három évet kellett várni! Hogy megérdemli-e a nagylemezt, és hogy a Csak játék a legtöbb-e, amit képes magából kipréselni ez az együttes? Határozottan megérdemli és egész biztosan képes többre is – de ezúttal jóval messzebbről kell kezdeni.


Induljunk el talán onnan, hogy az alulról érkező magyar (nagyobbrészt vidéki) gitárzenekarok teljesen esélytelenek a hazai lemezkiadás piacán. A multinacionális kiadók itthoni vállalatai a legkisebb kockázatot sem vállalják ezek kiadásáért, még akkor sem, amikor a nagyvilágban kimutatható trendek igazolnák az ilyen jellegű zene eladhatóságát. Egy-egy próbálkozást mindenestre megérdemelnének a „függetlenek”, hiszen akkor talán az olyan tehetséges zenekarok, mint a Middlewave, a Rag Doll nem szűnnének meg, az olyan jól megszólaló produkciók, mint az Időrablók, az Amber Smith nem keresnének mindenféle zsákutcás kiutat, és az olyan ígéretes formációk, mint a Galapagos vagy az Annabarbi nem várakoznának szerződésre, már ki tudja mióta. A Puzzle talán azt gondolhatta magáról, hogy a legszerencsésebb a fenti pályatársak között, hiszen 2000 nyarán megnyert egy rangos tehetségkutatót, melynek fődíja (lemezszerződés a nagy Universal kiadóval!), hamar materializálódni látszott. De aztán több mint három évnek kellett eltelnie, hogy kézbe vehessük a várva-várt korongot, de örömünk most sem lehet felhőtlen.

A kaposvári The End hakni-blues zenekar (melynek tagjai közt Zságer Balázs is ott volt) 1997-ben vált szét, és ekkor jött létre Ligeti Gyögy vezetésével a Puzzle, mely aztán sűrű tagcserékkel érkezett el mai felállásáig. Két angol nyelvű demófelvétel (Blondsongs – 1998, Dream Your Life – 1999) után nyerték meg a Pepsi Sztárcsinálót és jutottak lemezszerződéshez 2000 nyarán - ekkor még Ligeti György (ének, gitár), Faragó Tamás (gitár), Varga Ákos (basszusgitár), Riegler Attila (dob) felállásban. Úgy nézett ki, hogy a következő télen már kijön egy kislemez és hamarosan az album is. Ehhez képest a kiadás egyre csúszott, kislemez egyáltalán nem jelent meg, Varga helyére egy basszistalány, Horvai Zsuzsanna került, a szekér pedig csak nem indult be. Ligeti a 2002-es Zagar-albumon (Local Broadcast) két angol nyelvű dalban is bizonyította énekesi tehetségét, a Puzzle saját magyar nyelvű lemeze azonban végül csak 2003 végén jelenhetett meg. Na itt jöhet a visszautalás a bevezetőre - hiszen lám, mégiscsak szerződtet egy nagykiadó ebből a körből is zenekart -, ám valami hiba mégiscsak becsúszott. Vagy a segítségnyújtás igazi formája maradt el, vagy a Puzzle viselkedett túl büszkén, de a végeredmény nagyon felemás lett.

Eleve abszurd dolog, hogy egy több mint négy éve rögzített angol nyelvű demóanyag átdolgozása kerül kiadásra (azóta már majdnem két albumnyi új dalt írt és részben rögzített a Puzzle). A jellegzetes brit gitárpop szerzemények, eredetileg angol nyelvre írt számok magyar átültetései az esetek döntő többségében csúnyán sántikálnak. A szövegek tartalmi része is erőtlen, a prozódiai problémák pedig ordítanak, az esetlenségek fület bántóak. Ilyenkor segíthetne a kiadói odafigyelés (mit csináltak három éven át?!) és tehetséggondozás (már ha lenne ilyen nálunk), hiszen egy előadónak cseppet sem szégyen profi külső segítséget igénybe venni a csiszoláshoz (ezt nagynevű zenekarok is megteszik, lásd például az Aerosmith esetét Desmond Childdal), és akkor a lemez eredeti erényei hatványozott erőséggel köszönhetnének vissza. A Csak játék ugyanis figyelemre méltó anyag lehetne. A dalpark ugyan a brit gitárpop nagy évtizedeit (a hatvanas és a kilencvenes éveket) idézi, de a demó verzióhoz képest jóval kevésbé erőltetett áthallásokkal. Ugyanez igaz az énekhangra is, hiszen Ligetinek nagyon karakteres, smirglis, de lágyságokra is képes hangja van, valahol a Liam Gallagher (Oasis) és Kelly Jones (Stereophonics) kijelölte vonalon.

A klasszikus felépítésű, szaggatott középtempós nyitódal (Használati útmutató) rögtön a lemez egyik legjobbja is a szépen elhelyezett vonós hangszereléssel, gitáros hézagkitöltésekkel, szaxofon szólóval, megkapó melódiával (de már itt kibukik a sok sorvégi lenyelt szótag). A következő Hosszú éj szintén perfekt vonósdíszítésű gitárpop sláger, ám sajnos képtelenség önfeledten refrént dúdolni, ha hadarni kell a szavakat. A karcosabb, élesebb rockszámok, és a balladás vonal is rendben van, bár a Mondd el kapcsán lehetetlen említés nélkül hagyni a Pink Floyd Wish You Were Here című dalával való rokonságot, ugyanakkor az ötletesség terén hiba lenne nem szólni a Naptáncban hallható tekerőlantról, melynek segítségével újjászületett a „magyar pszichedélia”. Már ennyiből is jól leszűrhető a lényeg: hangszereiken is tehetséges zenészek, ügyes, fülbemászó dalokkal, remek hangszerelési ötletekkel, jó énekhanggal – és csapnivaló szövegekkel, bűnrossz prozódiával. Pedig ha a dalszövegek mindkét fronton (tartalom és forma) rendbe jönnének, ez a zenekar még sokra vihetné.


6/10
Dömötör Endre
2004.02.04
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Még a héten látogatható a Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr című kiállítás, szerintünk #nemaradjle #holdmuzeum #muveszetesvilagur #muveszetestudomany #kiallitasajanlo #vasarelymuzeum
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.