Az ördögűző - Rendezői változat

Minden mozgóképes műfajnak megvannak a maga legendás, filmtörténeti határkőként számon tartott darabjai, a horrornak is: a 30-as évek klasszikus Universal-darabjai (Drakula, Frankenstein, A múmia) és Alfred Hitchcock Psychója mellett az 1973-ban született Az ördögűző a legnagyobb hatású és legerőteljesebb mű a zsáner több mint százéves históriájában.



Az ördögűző a maga végletesen extrém módon tálalt, sokkoló történetével szabályos transzba hozta a korabeli közönséget. William Friedkin rendező olyan előadásmóddal kísérletezetett munkájában, mely minden korábbi horrort rózsaszín gyermekmesévé fokozott le, Az ördögűző azonban nem csupán rettentő naturalizmusának köszönhette sikerét. A film úgy szabadította rá a civilizált világra a nagybetűs Gonoszt, hogy nem hitvány és szimplán hatásvadász megoldásokkal, hanem pazarul komponált, varázslatos képekkel operált, illetve a feszültségkeltés klasszikus és legmodernebb eszközeit egyszerre latba vetve igyekezett hatni közönségére.

Az ördögűző még most, harminc évvel elkészülte után is delejező erővel bír. A felújított változat 11 percnyi új anyaggal bővült, olyan jelenetekkel, melyeket még 73-ban rögzítettek ugyan, de technikai vagy dramaturgiai megfontolásokból végül is nem illesztettek a filmbe. Az új jelenetek a sztori egyes pontjait teszik érthetőbbé, illetve bekerült a műbe egy olyan képsor is, mely rettentő sokkértéke miatt csak fokozza a film amúgy is hipnotikus hatását. Az ördögűző nem mindennapi élmény, de kizárólag kötélidegzetű nézőknek ajánlott. *****Extrák:
Az opusz elkészültének negyedszázados évfordulóján, videón díszkiadások láttak napvilágot, melyek a digitálisan feljavított hanggal és képpel közzétett művet egy jó órás, tartalmas werkfilmmel is megfejelték. Szomorú, de ez utóbbi hiányzik a most megjelenő DVD-ről, az extrák között mindössze egy - a rendező jegyezte - audiokommentár található, továbbá négy tévé- és rádióreklám. ***

Az ördögűző - Rendezői változat - The Exorcist: The Version You've Never Seen
1973/2000
amerikai horrorfilm Hossz: 127 perc
Forgalmazó: Warner Home Video
Rendező: William Friedkin
Szereplők: Ellen Burstyn, Max Von Sydow, Jason Miller, Linda Blair, Lee J. Cobb
Kép: színes, 16:9/1.85:1
Hang: angol, francia 5.1
Felirat: magyar + 8 nyelv
Pápai Zsolt
2001.12.16
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
29
K
30
Sze
1
Cs
2
P
3
18:05
X-Men: Sötét Főnix
amerikai fantasztikus akciófilm, 2019
18:10
18:20
Így neveld az anyádat
amerikai vígjáték, 2012
18:25
A bakancslista
amerikai kalandfilm, 2007
18:25
Mint a hurrikán
amerikai vígjáték, 1999
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.