Zene mindörökké

1967 nyara: Erkel Színház. A második Táncdalfesztiválon az első helyezett dal hangszereléséért díjat kapott egy szemüveges, alig tizenkilenc éves, ismeretlen fiatalember. 2004. tele: Vígszínház. A Házi Színpadon új előadóestjére készül egy mindenki által ismert és elismert úr, színháza zenei vezetője. A két esemény főszereplője: Presser Gábor. Vele beszélgettem.
S.: Több évtized alatt csupán három együttesben zenéltél: Omega, Scampolo, LGT (az első magyar super-group). Nem vagy egy ugrálós típus, más fél év alatt játszik ennyi formációban. Hűség ez vagy megszokás?
P.G.: Inkább két csapat volt, hiszen a Scampoloban csak pár hónapot húztam le. Egyébként menekülök a megszokások elől, a jó dolgokhoz viszont hűséges vagyok.
S.: A Locomotív hazai sikerei után (70-es évek eleje) kinyílik számotokra a világ. Koncertek, lemezfelvételek, fesztiválok Angliában, Japánban, az USA-ban. Huszonévesként hogyan élted meg e nem mindennapi helyzeteket?
P.G.: Nekünk jobb volt, mint másoknak, valamiért engedték, hogy a meghívások több, mint felét lejátsszuk, de ez sem volt túl könnyű futam. Az első alkalmakkor magunk sem akartuk elhinni, de aztán minden jót megszoktunk.
S.: Ez időtájt itthon rock őrület tombol. A New Musical Express tudósítója szerint: „az új rock-szenzáció Keletről jön!” Erre 1973 tavaszán a Vígszínház bemutatja a popfesztivált. Ünnepelt zenészből hirtelen színpadi szerzővé avanzsálsz. Hogyan történt, hiszen ez mégiscsak más műfaj?
P.G.: Nem okozott túl nagy traumát, mert akik felkértek, éppen azt akarták, hogy rock zene illusztrálja a darabot. Ekkortól nem kellett mást csinálnom, mint amit tudok, vagy legalábbis annak egyik fajtáját.
S.: A musicalok jöttek szép sorban: 30 éves vagyok, Jó estét nyár, jó estét szerelem, A sanda bohóc, A padlás, Szent István körút 14. Ezután mikor és hogyan lettél zenei vezető?
P.G.: 1978-ban a Vígszínház bécsi vendégszereplése alkalmából Várkonyi Zoltán* magához hívott és azt mondta: „van egy jó ötletem, ami mindkettőnk számára jó lesz. Te leszel a színház zenei vezetője, méghozzá a mindenkori legkisebb fizetéssel!” Évek óta sertepeltéltem a színház körül, így boldogan mondtam igent a felkérésre.
S.: Milyen feladataid vannak konkrétan, ajánlasz-e darabot például?
P.G.: Segíteni a rendezőket, jó zeneszerzőket ajánlani, darabot olvasni, és olyan is előfordult, hogy én javasoltam művet bemutatásra.
S.: A padlás tizenhat éve táblás házakkal megy, nem lehet a repertoárról levenni. Tervezed új musical írását a közeljövőben?
P.G.: Több, mint ötszázezer jegyet adtak el csak a Vígszínházban, vidéken ki tudja, hogy mennyit. Örömteli, hogy a legsikeresebb darabom egyben a legkedvesebb is. Ebben a pillanatban nem dolgozom semmilyen új színházi előadáson.
S.: Nézőként milyen gyakran jársz a teátrumokba?
P.G.: Dömpingszerűen. Van olyan időszak, amikor elhatározom, minden szabadidőmet színházban töltöm, majd hosszú kihagyások következnek.
S.: Pályafutásod alatt több alkalommal is kitűntettek. A csúcs gondolom a tavalyi Kossuth-díj volt. Számítottál rá?
P.G.: Nem számítottam rá, kellőképpen zavarba is jöttem tőle. Én nem adtam volna magamnak Kossuth-díjat, igaz, nem is kérdezett meg senki.
S.: Február 15-én volt a Dalok a színházból című műsorod premierje. Milyen nóták kaptak helyet a programban, illetve miért egyedül, társak nélkül muzsikálsz?
P.G.: Ez egy olyan est, ahol én azt játszom, hogy megmutatom a nézőknek, milyen is volt azokon az első bizonyos próbákon, amikor az új darabok zenéjét először adtam elő a társulatnak, de most a nézők ülnek a színészek helyén a zongora körül.
De, hogy ez ne legyen teljesen igaz, mesélek is mindenfélét, ami megtörtént, vagy amiről azt hittem







*a Vígszínház igazgatója 1978-ban
2004.02.23
|


Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.