Bud Spencer - Terence Hill sorozat

Húsz évvel ezelőtt, amikor az amerikai sikerfilmek még olykor több éves késéssel jutottak el a hazai mozikba, Bud Spencer és Terence Hill csihi-puhi vígjátékai számítottak a legnépszerűbb mozidaraboknak. A jólelkű, de nem túl éles eszű behemót és a fürge, ravaszdi bájgúnár, akik egyformán mesterei a pofonok osztogatásának, több évtizedes közös pályafutásuk alatt végig kitartottak egyszerű, de közönségük körében végtelenül sikeres fogásaik és cselekménysémáik mellett; ez az alkotói taktika, valamint személyiségük, fizikai megjelenésük és különösebb színészi igény nélkül is hatásos komédiázásuk a burleszkek nagy duóinak emlékét idézi.
Az RTL Filmklub mint DVD-forgalmazó augusztusban egy csokorra való Bud Spencer és Terence Hill filmmel mutatkozott be a magyar DVD-színtéren. A tévében is játszott verziókat tették lemezre - a klasszikus szinkronokkal (a főszerepben Bujtor István és Újréti László) monóban, néhol sztereóban és az eredetit megőrző vagy megközelítő képarányban. A kép minősége többnyire kifogástalan, vannak viszont bizonyos snittek, amelyek egy régi film régi videós átírásának elmosódott nyomait viselik magukon, de ennek még külön nosztalgikus bája is van filmbarátok számára 30-tól fölfelé.



Az ördög jobb és bal keze (Lo chiamavano Trinitá, 1970)



A film készítésekor a duó már sikeresen bevette magát a köztudatba három olasz western (Nincs bocsánat, Bosszú El Pasóban, Csizmadombi fenegyerek) főszerepének hála. Rendezőt váltottak, és Enzo Barboni Az ördög jobb és bal keze című produkciójával megalkották a legjobb komikus westernt a műfaj európai történetében. Nem véletlen, hogy a film bemutatójakor minden idők legnagyobb bevételt produkáló olasz filmjének számított. Egy évvel később a folytatása, a sikerrecept újrafeldolgozása, Az ördög jobb és bal keze 2. (...e continuavano a chiamarlo Trinitá) döntötte meg rekordját.

A hatvanas években az olasz western hihetetlen népszerűségnek örvendett Európában, a hetvenes évek fordulójára azonban már kezdett kimerülni ötletekből. Ha már nem tudunk dögösek lenni, bohóckodjuk el az egészet! Az ördög jobb és bal keze egyszerre használja a spagetti western hagyományait és hatásmechanizmusát, és parodizálja is. A kezdő jelenetben Terence Hill belép egy kocsmába, ahol egy helyi nehézfiúk ezzel próbálja kihívni: „Azt mondják, boszorkányosan bánsz a pisztollyal.” Mire a válasz: „Tényleg azt mondják? Hm...”

A cselekmény egy lótolvaj testvérpár nemes vállalkozásáról szól: megvédenek egy erőszakmentességben hívő telepesközösséget egy helyi nagybirtokos terrorjától, aki el akarja űzni az általa lovai legelőjének elképzelt területről. Felejthetetlen jelenet, amikor a mexikói bandavezér azt hiszi, hogy Bud Spencer is erőszakmentes, és vidáman pofozni kezdi.

Az őrnagy (akit a Hitchcock Kötél és Idegenek a vonaton című krimijeiből ismert, középkorúként is csinos Farley Granger alakít) makulátlan uriemberként űzi gonosz üzelmeit, lepukkant bandája Sergio Leone westernjeinek gonosztevőit parodizálja. A mellékszerepek is mind kiválóan ki vannak találva, különösen a seriff házmestere, Jonathan Swift (Steven Zacharias) emlékezetes.

A humor legalább annyira a szóbeli poénokból, mint ered a fizikai akciókból. „Az Úr vezérelt ide benneteket!” - köszönti őket a közösség vezetője. „Nem, csak úgy véletlenül erre jártunk.” - szól a válasz. *****



Nevem Senki (Il mio nome é Nessuno, 1973)



Az olasz western atyjaként tisztelt Sergio Leone is tudta, hgy a hetvenes években már nem lehet teljesen komolyan venni a legendákat, ezért amikor búcsút készült venni a műfajtól, a vígjátéki modort választotta. A Nevem Senki történek alapötlete tőle származott, a film készítésében kizárólag producerként kívánt részt venni, de végül úgy alakult, hogy második stáb rendezését is vállalnia kellett. A Leone által rendezett részek közé tartozik a vasutállomási vizelde jelenete, amely eredetileg nem is volt a forgatókönyvben.

Egy fiatal és egy legendás, öregedő revolverhős találkozását meséli el a történet, a fiatal megszervezi az öregnek a legendájához méltó befejezést nagy leszámolással, drámai utcai párbajjal. A főszerepeket Henry Fonda (klasszikus amerikai westernek sztárja és Leone negatív hőse a Volt egyszer egy Vadnyugatból) és Terence Hill (a tömegeket vonzó, ifjú sztár Az ördög jobb és bal kezéből) alakítják. A külső felvételek az olasz westernek hagyományos terepe, a spanyolországi Almeria mellett az amerikai sivatagban készültek. A parodizáló hangulathoz a zenét szerző Ennio Morricone is csatlakozik, idéz innen-onnan, feletébb harsányan. *****



Mindent bele, fiúk! (Piú forte, ragazzi!, 1972)



Gyanús füstöt húz maga után a repülőgép. A raktérben egy néger suhanc riadtan pillant ki az ablakon: ameddig a szem ellát, érintetlen őserdő. A motor recseg. A pilóta (Bud Spencer) összevonja a szemöldökét. A következő snittben látjuk meg, miért: Popeye képregényt olvas. Többek közt az ilyen képi poénok adják e filmek zamatát.

A Bud Spencer és Terence Hill párosát összehozó rendező, Giuseppe Colizzi repítette át a duót a vadnyugatról a mába ezzel a laza szerkezetű, kalandos, de nem túl sokat bunyózós filmmel, és egyúttal a spagetti westernek kedvelt cselekménysémáját - magányos hősök korrupt helyi hatalmasságok és bérenceik ellen - aktualizálta a két sztár számára.

A dél-amerikai őserdőben az ottrekedt szerencsevadászokat szinte a rabszolgaságig kizsákmányolják gazdag vállalkozók. Évszázados probléma a valóságban, de nem nagy gond hőseinknek. Ebben a korai filmben azért még keményebben rájuk jár a rúd, mint későbbi sikerfilmjeikben. ***



Akit Bulldózernek hívtak (Lo chiamavano Bulldozer, 1978)



A cselekmény egyszerre Rocky és A hét mesterlövész és tucatnyi hasonló film, de mint ebben a műfajban szokás: kit érdekel? A fő, hogy a formula működik. Izgulunk a kétbalkéz-kétballáb csapatért, hogy megállják helyüket az amerikai katonai bázis focicsapatával szemben, mert a szereplőket lehet csípni, Bud Spencerről pedig (ismét) elhisszük, hogy legenda, történetesen halásznak visszavonult futballsztár. ****



A fentieken kívül az Én a vízilovakkal vagyok, az Egy zseni, két haver, egy balek, a Seriff az égből, A seriff és az idegenek és a Bombajó bokszoló szerepelnek a sorozatban.
-NZ-
2003.09.25
|


Film premierek

A hőlégballon

német történelmi dráma, 120 perc, 2018

Anyák napja

francia vígdráma, 101 perc, 2018

Bosszúállók: Végjáték

amerikai akciófilm, 181 perc, 2019

Sarkvidék

izlandi kalandfilm, 98 perc, 2018
Játék
A Still Corners olyan mozis élményeket piszkál fel bennünk, mint amilyeneket Morricone filmkockái alatt élhetünk át.
Filmek a TV-ben
H
22
K
23
Sze
24
23:51
Édes Anna
magyar filmdráma, 1958
00:20
Védtelen gyermek
amerikai horror, 2009
00:40
Bérgyilkos Mary
amerikai thriller, 2018
01:00
01:00
Ausztrália bandái
ausztrál vígjáték , 2016 (feliratos)
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.