The Veils: The Runaway Found

Finn Andrews az új hullám egyik fontos billentyűsének, az XTC és a Shriekback zenekarokban közreműködő Barry Andrewsnak a fiaként látta meg a napvilágot. A művészi ambíciókkal megáldott fiú először festő akart lenni, de egy jellemformáló új-zélandi kitérő után 2001-ben Londonba visszatérve már zenekart alapított. 2002-ben jelent meg a Veils első kislemeze (Guiding Light), de a kiadó, a Blanco y Negro elégedetlen volt és csak hosszabb keresgélés után jött össze az újabb szerződés (a szintén független Rough Trade-del), holott a zenekar már 2003-as második kislemeze (Lavinia) előtt több újságban címlapon szerepelt. A túl hosszú előjátéknak sok kritikus szerint csalódás lett a következménye, pedig a szimpatikusan rövid (40 percben 10 dalt felsorakoztató), slágeres The Runaway Foundnak egyértelműen vannak komoly értékei. Az egykori Suede-gitáros, Bernard Butler például ügyesen simította el korábbi zenekara hatását a produkciós megoldások segítségével. Érdekesség, hogy bármennyire is árulkodóak a további hatások (The Smiths, Morrissey, Echo And The Bunnymen, Jeff Buckley, Richard Ashcroft, Starsailor, Ed Harcourt, Embrace), nem lépnek át a bántó kopírozás határvonalán. Szép kerek a lemez, helyenként bombasztikus a nagyzenekari hangszerelése, kedvesek a zongorás-gitáros klasszikus dalszerkezetek, ambiciózus a falsettóban és rekedtes baritonban egyaránt remeklő dalszerző - aki még mindig szemtelenül fiatal, mindössze 21 esztendős. Ha még nem is találta meg teljesen a saját hangját, akkor is süt belőle a tehetség, a katartikus, felemelő dallamok alkotásának képessége, szóval ez a lemez reményteli debütálás.


8/10