A hihetetlen család

The Incredibles, 2004 Magyarul beszélő, színes amerikai rajzfilm, 115 perc
Hiába, mind infantilis tökkelütöttek vagyunk, hiszen felnőtt fejjel is boldogan izgulunk, ahogy rajzolt figurák gumiruhában rohangálnak fel-alá, miközben megmentik a világot és egymást mindenféle, szintén rajzolt, de különben is képtelen veszélytől. Persze az is lehet, hogy a Pixar stúdió (Toy Story, Szörny Rt.) új, egész estés rajzfilmje szimplán csak baromi jó, és képtelenség nem élvezni 3-tól 103 éves korig, és azon is túl.


Ott kezdünk, hogy csak a baj van a szuperhősökkel, mivel minden öntudatos gonosztevő és hisztérikus megmentett perli őket, így muszáj visszavonulniuk. Ez történik Mr. Irdatlannal, a hatalmas szívű, bár kissé lassú felfogású izomkolosszussal is, aki eztán aktakukacként kénytelen dolgozni, míg szintén szuperhős neje, Nyulányka a háziasszonyok és anyukák mindennapi életét éli, két szupergyereket és egy kis csecsemőt nevelgetve.

Csakhogy Irdatlan úr nem bírja a tétlenséget és titokban mégis szuperhősködik, de nem tudja, hogy rejtélyes megbízója nem az, aminek mondja magát. Illetve nem is mond semmit, csak megbíz, indítékai pedig homályosak, de hiába, valakinek gonosznak is kell lennie. Ez is csak egy meló.

A sztori eleve zseniális, a karakterek jól kidolgozottak - bár a szupergyerekek nem igazán eredetiek -, a poénok pedig kicsiknek és nagyoknak is garantáltan bejönnek. A képi világ nemcsak profi, egyszerűen tökéletes: még arra is gondoltak, hogy a színeket úgy keverjék ki, hogy pont passzoljanak a hatvanas évekből merített dizájnhoz.

Minden egyes jelenetnél külön élvezet a berendezést és a díszleteket nézni, filmrajongóknak pedig külön bónusz, hogy a cselekmény komplett James Bond- és Csillagok háborúja-idézetekkel van telezsúfolva, és szerencsére nem az olcsó, kikacsintós paródiák stílusában. S minthogy rajzfilmről van szó, ezúttal még a színészi alakításokra sem lehet panaszunk.
Vízer
2004.11.25
|
(5 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
A horrorokra specializálódott Blumhouse legutóbb a Halloweent, most pedig a műfaj egy másik klasszikusát turbózta fel a mai igényeknek megfelelően.
Filmek a TV-ben
H
2
K
3
Sze
4
Cs
5
P
6
19:55
James Bond: A Quantum csendje
angol-amerikai akciófilm, 2008
19:55
Banános Joe
olasz akcióvígjáték, 1982
20:00
Vérző olaj
amerikai filmdráma, 2007
20:00
Egy pomponlány meggyilkolása
kanadai-angol thriller, 2019
20:25
A szív bajnokai
amerikai film, 2009
Iszonyú látványos kalandfilm került tegnap a mozikba. Valós idő, magas feszültség: Léghajósok #leghajosok #moziajanlo #felicityjones #eddieredmayne #latvanyosfilm #kalandfilm #izgalmasfilm
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.