Az Ördögűző - A kezdet

olvasói
8/10 (2)
Az első, az igazi Ördögűző rendezői változatának három évvel ezelőtti kibocsátásával keresett 40 millió dollár után nem tűnhetett rossz ötletnek még egy papos-sátános mozi elkészítése, és lőn! És nem is kezdődik rosszul!
Egy igen hatásos apokaliptikus nyitás után hamar eljutunk fekete Afrika legsötétebb zugába, ahol tudósok felfedeznek egy V. századi katolikus templomot, ahol nem kéne ilyennek lennie, és ennek megfelelően baljósan is néz ki. Ide érkezik egy régiségkereskedő megbízásából egy kiábrándult expap (Stellan Skarsgard), akinek aztán maradék hitét is próbára teszik az ördögi események. 
 
Furcsa dolgok történnek ugyanis, szaporodnak a halálesetek, lázadoznak a törzsek és egy fekete kisfiúba beköltözik maga a Gonosz. Hősünk némi tehetetlenkedés és a kedves helyi doktornővel (Izabella Scorupco) való flörtölés után nagy nehezen rászánja magát egy jó kis űzésre, de még ekkor is érik meglepetések! Minket viszont kevésbé, mivel a tempós, hideglelős kezdés után először némi üresjárat jön, majd amikor felgyorsulnak a dolgok, eluralkodik a káosz és ördögfenyegetés, az ördöghajhászás és ördögnoszogatás pedig egyre kevésbé lesz komolyan vehető. Igaz, közben kapunk néhány zaftos jelenetet, amelyek megadhatják molett lányok számára a végső lökést egy kiadós fogyókúrához, de a filmet inkább Stellan Skarsgard remek alakítása menti meg. 
 
Persze a film már a kezdetektől el volt átkozva. Az eredetileg kiszemelt rendező, John Frankenheimer kilépett a projectből és hamarosan meghalt, és az eredeti főszereplő, Liam Neeson is felmondott. Aztán Paul Schrader, a Taxisofőr írója elkészített egy egész filmet, de a producereknek nem tetszett, az új rendezőt, Renny Harlint pedig pont a Vatikánban ütötte el a forgatás alatt egy autó, és 14 helyen törött el a lába - a film pedig ilyen lett. Mégis mit gondoltatok, lökött filmesek, kivel szórakoztok? A Gonosszal?
Vízer
2004.11.25
|
Exorcist: The Beginning
amerikai horror, 114 perc, 2004
Az örökbecsű horrorklasszikus afrikai gyökereit kutató ördöghergelés megszállott gyerekekkel, törzsi háborúval és az eltemetett templom átkával. Vagyis a szokásos reggeli nyaktekergetés.
Rendező:

Renny Harlin

Színész:

Stellan Skarsgaard
(Merrin atya)

Izabella Scorupco
(Sarah)

James D'Arcy
(Francis atya)

Remy Sweeney
(Joseph)

Julian Wadham
(Granville polgármester)

Ralph Brown
(Major őrmester)

Antonie Kamerling
(Kessel hadnagy)

Ben Cross
(Semelier)

David Bradley
(Gionetti atya)

Forgalmazza: InterCom


Film premierek

A vadon hívó szava

amerikai kalandfilm, 100 perc, 2020

Isten létezik, és Petrunijának hívják

belga-francia-horvát-macedón-szlovén filmdráma, 100 perc, 2019

Wasp Network: Ellenállók

belga-francia-spanyol thriller, 123 perc, 2019

Öngyilkos túra

dán-német-norvég misztikus dráma, 90 perc, 2019

A mennyországnak kell lennie

francia-kanadai-német-palesztin-török vígjáték, 97 perc, 2019
Játék
Hajóra száll a Jetlag legénysége, hogy a védjegyükévé vált lírikus elektropoppal rezgessék meg az A38 imbolygó deszkáit.
Filmek a TV-ben
23:55
X - A rendszerből törölve
magyar thriller, 2018
00:00
Sárkányok kora
amerikai kalandfilm, 2011
00:15
Az igazság mecénása - A feloldozás
amerikai-román akciófilm, 2015
00:20
A Hunter Killer küldetés
amerikai akciófilm, 2018
00:25
Az öldöklés istene
francia-német-lengyel vígjáték, 2011
a #Berlinale fesztiválpalotájának méreteit lehetetlen megmutatni egyetlen fotón. azért megpróbáltuk... #berlinale2020
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.