Amerikai taxi

olvasói
6/10 (1)
Az cseppet sem újdonság, hogy Hollywoodban újraforgatnak egy francia sikerfilmet. Amerikai helyszínekre helyezik át a cselekményt annak érdekében, hogy a hazai közönség magáénak érezhesse a konfliktust, a szerepeket pedig amerikai sztárokra osztják, akiket ismerni lehet és akiket nem kell feliratozni vagy szinkronizálni, mert a nép egyiket sem szereti.
És csodálatos módon az így kapott hibrideket még az európai piacokon is újra el lehet adni. A Három férfi és egy mózeskosárból így lett Három férfi és egy bébi, az Őrült nők ketrecéből Madárfészek - hogy csak a vígjátékokat említsünk. 
 
A nálunk is elképesztően nagy sikert aratott Taxi amerikanizálásában az alkotók a nemváltás trükkjét is bevetették - egyszerű, de hatásos újítás. Marseille helyett New Yorkban vagyunk, idáig még minden oké, aztán jön a sokk: a varázslatos ügyességű pizzafutárról, aki a forgalom virtuóz kicselezésének nyaktörő mutatványaival kápráztat el bennünket a főcím képsorában, kiderül, hogy lány, nem is akármilyen: Queen Latifah alakítja, a Chicago felejthetetlenül dúskeblű börtönmádámja. 
 
Belle (a kecses név finoman ellenpontozza hősnőnk lehengerlő személyiségét) éppen akkor nyergel át bringáról taxira, amikor egy rettenetes rablóbanda bankfosztogató akciósorozatba kezd. Az eredeti film arrogáns, német rablói helyett ezek a törvényenkívüliek brazilok, nők és nem is akármilyenek. Hosszúlábú, hajzuhatagos, hasmutogatós bombázók: vezérüket Gisele Bündchen, a színésznőként itt debüláló szupermodell alakítja. Az adaptáció középpontjában pedig változatlanul ott áll a kétbalkezes kisrendőr, aki az amerikai verzióban is fiú maradt, és ugyanolyan kérlelhetetlenül űzi a banditákat, amilyen reménytelenül igyekszik imponálni szíve egyenruhás hölgyének. 
 
A Taxi-sorozat, az amerikai remake-ek és a komikus autós üldözések rajongói semmiképp se hagyják ki!
nelson
2004.11.25
|
Taxi
amerikai-francia akcióvígjáték, 104 perc, 2004
Ez a taxi ugyanaz a taxi pepitában: Marseille helyett New York, a germán bankrablók brazil bombázók lettek, a vagány arabból afroami csucsumama, egyedül a közlekedési analfabéta kisrendőr maradt neménél, és a taxi most is tud repülni.
Rendező:

Tim Story

Színész:

Queen Latifah
(Isabelle 'Belle' Williams)

Jimmy Fallon
(Andrew 'Andy' Washburn)

Henry Simmons
(Jesse)

Gisele Bündchen
(Vanessa)

Jennifer Esposito
(Marta Robbins)

Ann-Margret
(Mrs. Washburn)

Christian Kane
(Mullins)

Forgalmazza: InterCom


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
Az ország egyik legismertebb MC-je bandájával és saját szerzeményeivel érkezik a Hajóra.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
P
23
Szo
24
18:40
Oltári nő
amerikai romantikus vígjáték, 1999
18:50
27 idegen igen
amerikai romantikus vígjáték, 2008
18:50
Halálos iram
amerikai akciófilm, 2009 (ism.)
18:55
Központi hírszerzés
amerikai akcióvígjáték, 2016
18:55
Last Vegas
amerikai vígjáték, 2013
Mozik is vetítik a legújabb Mancs őrjárat epizódokat, irány a #matinévetítések! Még vakáció van! @bigbangmedia #mancsőrjárat #mancsőrjáratmoziban #pawpatrolincinemas
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.