Kedvenc helyek

„Visszajutottunk a hatvanas évekig” – The Hives

Az új évtized (évszázad, évezred) elején valóságos garázs-rock reneszánszot (a gitárok mellett a The névelővel kezdődő többes számú zenekarnevek újbóli divatját is) elindító – legnagyobb népszerűségnek Nagy-Britanniában örvendő, de Amerikában is arany- és platinalemezeket produkáló – négy sztárzenekar, a White Stripes, a Strokes, a Vines és a Hives közül már csak ez utóbbiról nem volt koncertbeszámoló az est.hu-n. A Tyrannosaurus Hives album turnéjának bécsi állomásán ráadásul még egy interjú is készült a svéd csodacsapattal.


A hatvanas évekbeli angol beat és mod mozgalom, illetve amerikai pre-punk garázs-rock és vokális pop punkosított zanzájával hódító svéd Hivesnak persze jóval több köze van az elmúlt évtizedben hihetetlenül beindult skandináv rockmezőnyhöz, mint a blues ihlette detroiti White Stripes, a hetvenes évek New York-i art-punkját felelevenítő Strokes vagy a Nirvanára esküdő ausztrál Vines zenei világához, ráadásul mindhárom említett együttesnél régebb óta létezik: az Almqvist fivérek, Per (becézve: Pelle) és Niklas még a kilencvenes évek első felében álltak össze zenélni három haverjukkal, Mikaellel, Mattiasszal és Christiannal. A hülye rock`n`roll művészneveket felvevő fiúk (Howlin` Pelle Almqvist - ének, Nicholaus Arson - gitár, Vigilante Carlstroem - gitár, Dr. Matt Destruction - basszus, Chris Dangerous - dob) még egy fiktív menedzsert is kitaláltak mitológiájukhoz, egy bizonyos Mr. Randy Fitzsimmonst: a mai napig az ő nevét tüntetik fel dalaik szerzőjeként, s többször azt nyilatkozták, hogy mindenben mentoruk ütemtervét és irányítását követik, mintha valami rock`n`roll-bojgrupp lennének – a rock kiskatonái (csak elegánsabb az egyenruhájuk). Akárhogy is, a kiképzés sikerrel járt: a két és fél perc átlaghosszúságú, gyors, feszes és ellenállhatatlanul slágeres dalokkal támadó Hives tényleg a világ egyik leglehengerlőbb zenekara, koncerten nemkülönben.


A fekete inghez fehér nyakkendőt, fekete nadrághoz fehér zakót és fekete lakkcipőhöz fehér kamáslit öltő zenészek a bécsi koncerten – 2004. október 25-én az Arena szabadtéri színpadán – a nyitó Abra Cadavertől kezdve két szám kivételével bemutatják új lemez teljes anyagát, de a Veni Vidi Vicious című előző albumról is előadnak hét dalt, továbbá bekerül a törzsprogramba az ötvenes évek végének népszerű amerikai vokálegyüttesétől, a doo-wop és rock`n`roll határmezsgyéjén mozgó Dion & the Belmontstól való Born To Cry ska beütésű vagány feldolgozása is, mely épp a napokban jelent meg a Two-Timing Touch And Broken Bones maxi bónuszdalaként. A Hives a komoly és precíz zenei teljesítményt karikaturisztikus show-elemekkel ellenpontozza, Chris majd` minden dal záró ütése után a közönségre mutogat a dobverőivel, az alacsony és kopaszodó (bajszától csak nemrég megszabadult) Matt csücsörítve és bólogatva gyúrja a basszust, előtte a hústorony Vigilante izzadva túr a gitárjával és vonyítja vokáljait, míg a színpad másik felén Nicholaus vicceseket pózol hangszerével, az előtérben pedig Pelle marionettfiguraként fickándozik, Jagger-paródiaként páváskodik, üvölt, sikoltozik és még konferálni is harsányan konferál (teljesen más dumákkal, mint a nyári turné idején). A Missing Link alatt felmászik az oldalsó állványzatra, a Main Offender alatt csókokat dobál, többször lemászik a közönséghez, lasszóként pörgeti a mikrofont, felpattan a lábdob peremére, a Hate To Say I Told You So hosszú kiállása alatt a magára maradt basszusgitárnak „tapsoljatok az új rockmozgalom vezéreinek, azaz nekünk!” felkiáltással szerez ritmikai támogatást, a lenyűgöző Diabolic Scheme egy pontján zenésztársaival együtt egy fél percre győzelmes pózba merevedik (míg fivére ki nem cseréli elszakadt húrját, és vissza nem jön egy neurotikus szörfgitárszólóra), a vége felé pedig többször hetykén felmutatja impozáns középső ujját annak a játékos kedvű rajongónak, aki az előző napok esőzésétől sáros nézőteret borító szalmarétegből hajigál fel csomókat az Almqvist testvérpár irányába. Az aktuális kislemezdallal, a Two-Timing Touch And Broken Bonesszal záruló 50 perces főprogram után még visszajönnek egy három számos ráadásra, aminek végére az első albumról, a Barely Legal című korongról is előkerül egy sláger, az a.k.a I-D-I-O-T.


Ez eddig pontosan ugyanaz a műsor, amit azokban a napokban a müncheni és stuttgarti nézők is kaptak, de Pelléék a tomboló bécsi közönség lelkesedését egy extra ráadásblokkal is megjutalmazzák. Arról a bizonyos 1997-es bemutatkozó nagylemezről előszednek hát egy második dalt is (Here We Go Again), a koncert zárásaként pedig egy feldolgozást, egy kevesek által ismert kis gyöngyszemet játszanak: a Stop And Think It Over című fülbemászó szerzeményt a memphisi garázs-rock színtér nagy öregjétől, Greg Cartwrighttól. Pelléék már tizenévesen is nagy rajongói voltak Cartwrightnak és korabeli zenekarainak, az Obliviansnek és a Compulsive Gamblersnek, olyannyira, hogy 2002-es és 2004-es amerikai koncertkörútjukra is őt és aktuális együttesét, a Reigning Soundot választották előzenekarnak, Pelle és Vigilante pedig viszonzásképpen besegített a memphisiek 2003-as svéd turnéjának néhány állomásán, sőt az est.hu-interjú során Nicholaus is a Reigning Soundot említi kedvenc zenekaraként a mai nemzetközi mezőnyből (a svéd mezőnyből a Barbwires, a Maggots, a Randy, a Hellacopters és a csupa csajból álló Sahara Hotnights nevét említi).

A koncert előtti délutánra beütemezett interjún a legmenőbb svéd gitárzenekar mindhárom gitárosa jelen van. Nicholaus Arson határozottan, mély hangon, a szavakat amerikaiasan elnyelve beszél, a nagydarab Vigilante Carlstroem lassan és kényelmesen fűzi mondandóját, Dr. Matt Destruction, a halk szavú basszista pedig sokat szipog és harákol, kicsit meg van fázva szegény, kap is egy zsepit az est.hu fotóslányától.



- Meséljetek a városról, ahonnan jöttetek, Fagerstáról!

Nicholaus: - Kisváros.

Matt: - Sok tóval. Iparváros. Egy gyárral. 12 ezer emberrel. Egy vásárlóutcával. Ami 50 méter hosszú.

Nicholaus: - Szerintem egy teljesen átlagos, acéliparral foglakozó svéd kisváros.

- Mennyi időt töltötök Fagerstában? Ott éltek még?

Nicholaus: - Chris és én még mindig ott lakunk, oda járunk haza. Ezek a fickók (Matt és Vigilante felé int) már nem ott élnek, de amikor próbálunk, például amikor készülünk egy lemezfelvételre, akkor ott Fagerstában próbálunk.

- A többiek hol élnek?

Matt: - Van, aki a fővárosban, van, aki az ország szívében...

Vigilante: - ...szétszórva...

Nicholaus: - ...de mindannyian egy kétórás körön belül, mármint kocsival, tehát nem olyan messze egymástól.

Matt: - De mindenkinek Fagerstában élnek a szülei, szóval gyakran megyünk oda. Ez azért jó, mert egy füst alatt találkozunk a zenekarral és a családdal is.


- Ha már zenekar és család: Nicholaus, van közted és Pelle között testvérharc, rivalizálás, mint az Oasisnél a Gallagher fivérek esetében? Vagy nyugodt és harmonikus a kapcsolatotok?

Nicholaus: - Kábé csak annyit veszekszünk egymással, mint bárki mással a zenekarból. Na jó, néha talán egy kicsit többet.

Vigilante: - Néha egymásnak ugrotok.

Matt (Nicholaushoz): - Ti egy fokkal messzebb mehettek egymás közt, mint mi.

Vigilante: - Igen, testvérek többet megengedhetnek maguknak egymás közt, utána simán kibékülnek. Ha Matt és én esnénk úgy egymásnak, rámehetne a barátságunk. Szóval van egy pont, ahol nekünk meg kell állnunk, de Nicholaus és Pelle még egy kicsit tovább feszítheti a húrt (a két kezével mutatja a különbséget).

- Nicholaus, hány év van közted és Pelle közt?

Nicholaus: - Egy. Én vagyok az idősebb fivér.

- Hány évesek voltatok, mikor elindítottátok a zenekart?

Nicholaus: - 14-15 évesek.

Vigilante: - `93 táján történt.

- Mikor ébredtetek rá, hogy különleges, amit csináltok, és van jövőtök zenekarként Fagerstán kívül is?

Matt: - Mikor megalakultunk. (nevet)

Nicholaus: - Mindig sokkal jobbnak képzeltük magunkat, mint amilyenek valójában voltunk.


Vigilante: - Sosem törekedtünk arra, hogy népszerű zenekar legyünk és sok lemezt adjunk el. Tudtuk, hogy megvan rá az esély, hogy népszerűvé válhatunk, szóval nem lepődtünk meg, mikor tényleg bekövetkezett. De sosem volt célunk, hogy nagy sikerű zenekar legyünk.

Matt: - A cél inkább az volt, hogy új és új helyeken játsszunk. Hogy tudjunk mindenfelé koncertezni. Hogy tudjunk turnézni szerte Európában és Amerikában. Hogy játszhassunk, minden bokornál, ahol csak lehet.

- Mikor volt az első európai turnétok?

Nicholaus: - Az első európai turné `98-ban volt, aztán `99-ben eljutottunk Amerikába is, de az nem turné volt, csak egy koncert. Az első igazi amerikai turné, azt hiszem, csak 2000-2001 táján jött.

- Milyen zenék voltak a legnagyobb hatással rátok az indulásnál?

Vigilante: - Svéd punkzenék, azokat hallgattuk. Eleinte. Aztán mindenféle mást is kezdtünk megismerni, jöttek a hetvenes évekbeli angol és amerikai punkzenekarok: Sex Pistols, The Damned, Dead Kennedys, Ramones, szóval a klasszikusok. Aztán visszajutottunk a hatvanas évekig, a hatvanas évekbeli rockig, sőt az ötvenes évekbeli rock`n`rollig. Manapság már mindent meghallgatunk, ami jó, mindegy, hogy rock, pop, country...

Matt: - ...vagy R&B.

- Meddig tartott, mire kialakult a hangzásotok, az a tipikus Hives-sound, amit ma ismerünk?

Matt: - Hát beletelt kábé...

Vigilante: - ...tíz évbe.

Nicholaus: - Sőt a ma ismert hangzásunkhoz 11 év kellett.


Matt: - A fordulópont `97 táján volt, amikor kijött az első album.

Nicholaus: - Az első album volt az a pont, ahol már teljesen a magunk urai voltunk. És akkor éreztük először azt, hogy már kábé úgy hangzunk, ahogyan igazán hangzanunk kellene. Volt már előtte egy kislemezünk (az Oh Lord! When? How? című 1996-os EP-ről van szó – a szerk.), amire elég korai dalok kerültek, de az... Nem mondom, hogy elégedetlenek voltunk azzal a kislemezzel, de nem éreztük úgy, hogy volt annyi kontrollunk a hangzás fölött, amennyit szerettünk volna. Utána azt mondtuk magunknak: ha egyszer már valamit felveszünk, akkor olyannak kell lennie, amilyennek mi akarjuk! És `97 táján már úgy éreztük, hogy tudjuk, mit akarunk.

- Ki állt elő az ötlettel, hogy egyforma öltönyökbe öltözzetek? Az első album borítóján még nem volt egységes a kinézetetek...

Nicholaus: - Viszont már akkor is fekete-fehérben voltunk!

Vigilante: - Akkor még nem engedhettük meg magunknak, hogy egyforma ruhákat csináltassunk...

Matt: - Ha jól emlékszem, talán épp egy kocsiban ültünk, amikor valaki mondott valamit, és csak így felmerült ez az egyenruha dolog.

Nicholaus: - Korábban is hordtunk öltönyöket meg rendes ruhát, mindig felöltöztünk a koncertekhez, hol inget és nyakkendőt, hol valami zakót viseltünk, de nem volt pénzünk, hogy mindenből vegyünk fekete-fehér színben. Amikor viszont már megtehettük, onnantól egyre könnyebb volt az öltözködés: „Ha barna – ne vedd fel! Ha kék – ne vedd fel!”

Matt: - Meg akkor már nem kellett veszekedni, hogy aznap épp ki vegye fel a nyakkendőt vagy a nadrágtartót.


Vigilante: - Merthogy kezdetben nem mindig ugyanazt hordtuk. Nem jutott mindenből mindenkinek. Volt, hogy én vettem fel a nyakkendőt, amit aztán a következő koncerten Matt viselt. Volt egy táskánk fekete-fehér cuccokkal...

Nicholaus: - ...és mindenki azt választotta ki belőle, ami épp a keze ügyébe került. Ha jó volt a méret, ha nem.

- A dalszerzés hogyan zajlik nálatok?

Matt (nagy csönd és nagy összenézések után): - Van egy fickó, Randy Fitzsimmons, aki előáll az alapötlettel, és utána elkezdünk játszani és kidolgozzuk az adott számot. (csönd)

- Szóval létezik ez a bizonyos személy a Hives mögött, aki irányít benneteket és ötleteket ad?

Matt: - Igen, ő dobja fel a dolgokat.

Vigilante: - Ez inkább kezdetben volt így. Azt hiszem, mostanra már kitanított minket.

Nicholaus: - De azért még mellettünk van.

Vigilante: - Benne van a keze minden Hives-dalban, ami születik. De mostanában már elég annyi is, hogy ad egy témát, egy alapötletet, hogy csináljunk vele valamit, és akkor mi összerakjuk és befejezzük a dalt.

- És hol van most ez a bizonyos Mr. Randy Fitzsimmons?


Nicholaus: - Ezt nem árulhatjuk el. (csönd)

- A távolból irányít titeket?

Vigilante: - Nem igazán irányít minket. Inkább úgy mondhatnánk, hogy a zenekar hatodik tagja. Oké, valamelyest irányít, de nem...

Matt: - Nem a szó szoros értelmében.

- Az új album elülső és hátulsó borítója összeilleszthető egy teljes képpé, csakhogy míg elöl öten vagytok, addig a kép hátsó borítóra eső részén hat pár lábat látunk. Az a hatodik pár Randy Fitzsimmons lába akar lenni?

Nicholaus: - Vannak, akik úgy vélik, hogy az övé. (csönd)

- Az összes kiadványotokon Randy Fitzsimmons van feltüntetve a dalok szerzőjeként. Akkor ő kapja az összes jogdíjat, nem?

Nicholaus: - Ugyanannyi pénzt kap, mint mi. Mindent hat egyenlő részre osztunk.

Vigilante: - Nem egyedül írja a dalokat, mi is kivesszük a részünket a közös munkából.

- Akkor miért csak őt tüntetitek fel szerzőként?

Vigilante: - Megadjuk neki az elismerést.

Nicholaus: - Meghagyjuk neki az elismerést. Megfelel így neki, hogy megkapja az elismerést, pénzt meg alig. Így is többet kap, mint amennyire számított.

- Eddig három albumotok jött ki, három-négy évente követik egymást, mindegyik alig félórányi. Hol a többi szám? Minden megjelent dalra jut három-négy, amit nem találtok tökéletesnek és eldobtok? Vagy ennyire aprólékosak vagytok és összesen csak félórányi anyagot írtok három-négy év alatt?

Nicholaus: - Ami azokon a lemezeken hallható, lényegében az minden, az az összes dalunk, amink van.

Vigilante: - Van még néhány B-oldalas szám, ami a kislemezekre és maxikra került, de minden dal, amit valaha felvettünk, az meg is jelent.

- Szóval inkább perfekcionisták vagytok?

Vigilante: - Mindig is úgy gondoltuk, hogy inkább egy igazán jó dalunk legyen, mint tíz közepes.


- Oké, akkor most menjünk végig az albumaitokon és mondjatok mindegyikről néhány mondatot! Itt vannak a lemezborítók is, hogy segítsenek emlékezni. Az első a Barely Legal, 1997-ből.

Nicholaus: - Ezen a borítón nagyon fiatalnak nézünk ki!

Vigilante: - Ezzel nagyon boldogok voltunk. Ez volt az első alkalom, hogy sikerült az, amit akartunk. Ahogy a lemezborítón kinézünk, abból szinte ki is derül, milyen maga a lemez. Itt fiatalok vagyunk és vadak...

Nicholaus: - ...és kaotikusak. Itt még egyforma öltönyünk sincs! Bezzeg a második albumon, ott már van...


- A második album a 2000-ben megjelent Veni Vidi Vicious.

Nicholaus: - Na, itt már kicsit idősebbek vagyunk és kicsit fegyelmezettebbek, rendezettebbek. Még a borítófüzet-dizájn is rendezettebb. Erre a lemezre már kikristályosodtak a dolgok, próbáltunk még jobban kézben tartani mindent.


- Itt már tudtátok, hogyan kell slágereket csinálni, dögös, hatásos rockslágereket.

Nicholaus: - Mindig boldogok voltunk a lemezeinkkel, de ennél az anyagnál már volt időnk, hogy kijavítsunk ezt-azt, amivel nem egészen voltunk elégedettek. Erre a lemezre két hetünk volt a stúdióban, szemben az előzővel, amit egy hét alatt vettünk fel.


- És a harmadikra, az idei Tyrannosaurus Hives albumra mennyi stúdióidő jutott?

Nicholaus: - Hat hét.

- Mi volt a célkitűzés ennél az új albumnál?

Vigilante: - Ennek a lemeznek még szabályozottabbnak és még precízebbnek kellett lennie, szuperprecíznek! Még a Veni Vidi Vicious albumnál is feszesebbnek.

- A dalszövegeitekben gyakran előjön az igazság és hazugság, az igaz és hamis, az eredetiség és póz közti ellentét, ami tipikus punk koncept.

Nicholaus: - Igen, szerintem is. De mindig ott van a dalainkban az „én az egész világ ellen” attitűd is. Harc a butaság és minden ellen, ami rossz a világban.

- Az új albumot beharangozó kislemezdal, a Walk Idiot Walk is erről szól, de a mostani helyzetben politikai áthallása is van. Politikus dalnak tartod?

Nicholaus: - Bizonyos szempontból igen, az. Mi persze szeretnénk azt gondolni, hogy ez a szám többféleképpen is értelmezhető, de mostanában az idióta szó hallatán az emberek rögtön George Bush-ra gondolnak.

- Amikor írtátok, ti is rá gondoltatok?

Nicholaus: - Igen, rá is, de nem csak rá. Van több idióta is, nem csak egy.

Vigilante: - Gondolhatsz bármelyikre, idiótákból akad bőven.

- Az új kislemez, a Two-Timing Touch And Broken Bones miről szól?

Nicholaus: - Vétségről és következményről, akcióról és ellenakcióról. Lényegében. Ott a hűtlenség, a megcsalás, ami ez esetben a vétek, és annak eredményeként ott vannak a törött csontok, a következmény. Néhányan azt hiszik, hogy nincs semmi gáz azzal, ha egyszerre két vasat tartanak a tűzbe... De ők lesznek azok, akik törött csontokkal kerülnek ki a dologból.

- Merre megy tovább innen a Hives pályája?


Vigilante: - Kezdettől ez volt a tervünk, hogy csak ez a három lemez lesz így egymás után. Mikor a legelsőt készítettük, lényegében már akkor tudtuk, hogy milyenre akarjuk a másodikat és a harmadikat. Már a legelején azt mondtuk, hogy csak három albumot akarunk csinálni, aztán vége.

- És még most is így gondoljátok?

Nicholaus: - Most már nem tudjuk.

Vigilante: - Annak idején úgy láttuk, hogy nincs zenekar, amelyik három jó lemeznél többet csinált volna. De mostanra, ahogy valamennyit öregedtünk, kezdünk megbarátkozni a negyedik és ötödik lemez gondolatával.

Nicholaus: - Tényleg három lemezben gondolkodtunk kezdettől fogva. Látod, a borítók színe is jelzi: az első bronz, a második ezüst, a harmadik arany.

- Ezután már csak platina jöhet.

Vigilante: - Aztán végül a gyémánt, és akkor ott tényleg vége. Szóval maximum kettő lehet még.

Nicholaus: - Mert hát hová lehetne továbblépni a gyémánt után?





Koncertfotók: Gróf Balázs


Interjúfotók: Kugler Katalin + Déri Zsolt


Interjú:
Déri Zsolt
2004.11.26
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Még a héten látogatható a Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr című kiállítás, szerintünk #nemaradjle #holdmuzeum #muveszetesvilagur #muveszetestudomany #kiallitasajanlo #vasarelymuzeum
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.