Harry Potter és az azkabani fogoly

A Bölcsek köve egy jópofa meseregény hű illusztrációja volt, a Titkok kamrája is jobbára az maradt, azzal a hibával, hogy aki nem olvasta az eredetit, helyenként kevéssé érthette a történetet. Chris Colombus két Potter-adaptációja után félő volt, hogy a sorozat már az elején lefullad, a biztos siker érdekében egy kaptafára forgatják a folytatásokat. Ez pedig azért is kár lett volna, mert a mesefolyam kötetei is komolyodnak, a szereplőkkel és az elsőszülött olvasókkal együtt - ideje volt hát kilépni a kisgyerekkorból, s amúgy kiskamaszosan újragondolni a Harry Potter-mitológiát.


Az új direktor, Alfonso Cuarón (Szép remények, Anyádat is) rendkívül okosan közelítette ezt meg: nem csak a szereplőket tette sokkal életszerűbbé, illetve a regény hangulatának megfelelően vette sötétebbre a film hangulatát, hanem belátta, hogy az első két rész alig háromszáz oldalból majd` három órás egy-az-egyben feldolgozása - az olvasótábor elvárásai miatt ez kezdetben elkerülhetetlen volt - már nem működhet. Nem átallott eltérni az eredeti történettől, bizonyos dolgok hangsúlyosabbak lettek, mások pedig egyszerűen kimaradtak. Aggodalomra semmi ok: a változtatások nem eget rengetőek, az új elemek pedig olykor a legeredetibb ötletek közé tartoznak - ilyen a Kóbor Grimbuszon tanyázó, folyton szövegelő, zsugorított koponya, Zanzafej is.

Harry Potter harmadik tanévét kezdi meg a Roxfortban, természetesen idén sem veszedelem nélkül. Megszökött ugyanis a varázslók rettegett börtönéből, az Azkabanból Sirius Black, Tudodki egyik állítólagos csatlósa, s úgy tűnik, a sebhelyes homlokú varázsló meggyilkolására készül. Ocsmány csuklyás lények, a lélektelen dementorok lepik el az iskolát, hogy elkapják a gazembert, ám azért bonyolultabb ennél a dolog, s újabb hátborzongató históriák derülnek ki a múltról.

A stílusváltozáson kívül két dolog tűnik fel azonnal: a gyerekek mind hatalmasat nőttek, egyik másikra alig lehet ráismerni. A másik pedig a Roxfort és környékének megváltoztatása, s ez a fenséges skót tájnak köszönhetően örömteli.

Bátran jelenthetjük hát ki, hogy a legsikeresebb résszel van dolgunk (John Williams muzsikája is régen ütött ekkorát!), s a későbbiek ismeretében lélegzetvisszafojtva várjuk az igazán sötét folytatást. Hóborcot azonban még mindig hiányoljuk! ****Extrák:

A Tekergők Térképe szolgál menüként az extralemezen, s Roxfort és környékének felderítésével kukkanthatunk bele az extrákba. Találunk öt (nem teljesen ismeretlen) kivágott jelenetet, hangsúlyozva a filmben méltatlanul mellőzött Sir Cadogan szerepét, Zanzafej (is) beszélget a szereplőkkel és az alkotókkal, van - rövid, de velős - kisfilm a trükkökről és az állatszereplőkről, bejárhatjuk a Mézesfalást és Lupin szobáját. Van még három játék, és egy klip, a karácsonyi muzsikával. Plusz DVD-ROM. ****Harry Potter And The Prisoner Of Azkaban

2004 angol-amerikai ifjúsági film Hossz: 141 perc
Rendező: Alfonso Cuarón
Szereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Gary Oldman, Michael Gambon, Emma Thompson
Kép: 16:9/2,40:1, színes
Hang: magyar, angol 5.1 EX
Felirat: magyar + 6 nyelv
Extrák felirata: magyar
Wynarski
2004.12.15
|


Film premierek

Újra otthon

amerikai romantikus vígjáték, 97 perc, 2017

Terminátor 2. – Az ítélet napja 3D

amerikai-francia sci-fi, 137 perc, 1991

Kedi: Isztambul macskái

amerikai-török dokumentumfilm, 79 perc, 2016

Fantasztikus utazás Óz birodalmába

orosz animációs film, 90 perc, 2016

Amerikai bérgyilkos

amerikai akcióthriller, 111 perc, 2017

A halál 50 órája

amerikai háborús film, 167 perc, 1965
Játék
Thomas Webb (Callum Turner) jómódú család gyermeke, aki véletlenül megtudja, szülei házassága közel sem olyan idilli, mint képzelte: apja (Pierce Brosnan) egy fiatalabb nővel (Kate Beckinsale) csalja a feleségét.
Filmek a TV-ben
20:50
Nincs kiút
amerikai thriller, 1987
21:00
Szerelem és semmi más
amerikai vígjáték, 1996
21:00
Kiképzés
amerikai krimi, 2001
21:00
Törvényre törve
amerikai akciófilm, 1991
21:00
Ilyen még nem volt
amerikai vígjáték, 2006
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.