Kedvenc helyek

Dizzee Rascal: Showtime

olvasói
(0)
(XL / CLS)

Senki és semmi máshoz nem hasonlítható, ijesztően zseniális bemutatkozó albuma, a 2003-as Boy In Da Corner után a brit Dizzee Rascal „show”-t ígér a folytatásban, de nem kell a címnek bedőlni: az 1985-ös születésű kelet-londoni MC-fenegyerek második albuma egy fokkal könnyebben emészthető lett ugyan, de felhőtlen szórakozásra senki ne számítson.


Megszokhattuk a rapperektől, hogy életüket, és annak egyik albumtól a másikig zajlott történéseit a dalaikban dokumentálják. Nincs ez másként a brit rapszíntér Mike Skinner (The Streets) és Roots Manuva melletti harmadik unikumával, Dizzee Rascallal sem, aki minden fontos vele kapcsolatos eseményről szót ejt új albumán, de mivel nem várható el, hogy mindenki képben legyen, íme egy rövid összefoglaló.

Mint ismert, Kelet-London Bow nevű gettójának szülötte, Dylan Mills – miután tanulás helyett jungle DJ-ként, kalózrádiósként és a Roll Deep Crew garage kollektíva tagjaként töltötte tanulóéveit – az iskolája zeneszobájában egyedül felvett Boy In Da Corner albummal robbant be a köztudatba, 18 évesen. A „berobbant” kifejezés indokolt, hisz` a verbalitásában és zenéjében is sokkolóan nyers, rémisztő és gyomorösszerántó lemez nagy meglepetésre igencsak betalált: eddig 250 ezer példányban kelt el, és 2003 őszén elnyerte a legjobb brit albumnak járó Mercury Prize-t (olyanok ellenében, mint a Coldplay-féle A Rush Of Blood To The Head és a Radiohead Hail To The Thiefje). A csibészes kiállású sihedert azóta tenyerén hordja a zenei szaksajtó, amely – joggal – a brit urban zene egyik legfényesebb tehetségeként jegyzi őt. Dizzee élete pedig ennek megfelelően felfordult: jöttek az európai és amerikai turnék, a sztárfelkérések (közös dal a Basement Jaxx-szel a tánczenei duó Kish Kash albumára, brit turné Justin Timberlake-kel, közös fellépés a N.E.R.D.-del és Jay-Z-vel), a további díjak és jelölések (Shortlist, Source, MOBO stb.), a VIP-életmód, na meg a balhék, amelyek közül a legkeményebb az volt, amikor 2003 nyarán megkéselték a ciprusi Ayia Napán, a brit garage színtér nyaralóhelyén, és persze beszólt a riválisainak is, a Pay As You Go kartelből Wiley-nak, a So Solid Crew-ból Megamannek (akit egy ideig a késeléssel gyanúsítottak). Ami ezeknél talán fontosabb, hogy prominens képviselője lett hazája két friss szubkulturális jelenségének is, amelyek chav, illetve grime néven ismertek. Az előbbit (magyarul kb.: suttyó) nagyjából azokra a kispénzű, tanulatlan, általában munkásosztálybeli fiatalokra használják nem kicsit degradáló éllel, akik hivalkodó (sport)ruhákban járnak, a legújabb elektronikus ketyerékkel vannak felszerelkezve, a modoruk faragatlan, nagyhangúak és bulizással múlatják az időt (a popzenészek közül Dizzee mellett Mike Skinnert és Jentinát is ide szokták sorolni). Az utóbbi pedig annak a se-garage, se-hiphop, se-drum`n`bass, hanem mindezeket egyesítő, jellemzően Kelet-Londonból jövő nagyvárosi zenének a megjelölése, ami a szigetország fővárosában máris masszív színtérrel bír (ahol jelenleg Dizzee-n kívül, a már említett Roll Deep és Wiley mellett Kano, vagy a nők közül Shystie, illetve Lady Sovereign a legnagyobb nevek), és – a jungle és a garage után – esélyes a következő világhódító brit eredetű urban hangzás posztjára.

Szóval, a gettóból kiszakadva volt miről beszélnie a nevében is költői rendeltetésű Dylannek, aki az új lemeze kapcsán azt nyilatkozta, hogy átmeneti időszakot él, amikor a múltja még ugyanannyira foglalkoztatja, mint a jelene és a jövője – és a Showtime ezt a kijelentését abszolút hitelesíti.

Rögtön a címadó nyitódalban kifejezésre jut ez a köztes tudatállapot: önmagát kívülről nézve – kvázi eminemes módszerrel – egy Ray nevű harmadik személy képében mesél a kezdetekről, hogy honnan jött, hogyan indult és alakult a zenei pályája, majd a jelenhez érve felkonferálja a következő számot (Stand Up Tall). Ebből kiderül, hányadán áll a sikerrel: ismerve saját tehetségét, elszántságát és a munkát, amit befektetett, ez a legkevesebb, ami neki jár. Továbbá közli azt is, hogy nem fogja beérni ennyivel: számára a legnagyobb rapsztárok – itt konkrétan Nelly, később egy másik dalban pedig a nagy példakép Jay-Z neve kerül szóba – pozíciójának elérése a cél. Álmodik a nyomor: igen, és amint azt a refrénjében Jay-Z Hard Knock Life-jára hajazóan idegesítő (Captain Sensible 1982-es Happy Talk című slágeréből vett) hangmintát alkalmazó Dreamben kifejti, aki kitart az álmai mellett, annak sikerülni fog megvalósítani őket – legalábbis neki eddig bejött. Ugyanezt a témát boncolja tovább az Imagine „mi lett volna, ha jómódba születünk bele?” gondolatjátéka, amelynek tanulsága, hogy nem szabad az álmokba menekülni, hanem meg kell küzdeni a valósággal. Dizzee lírikusi-előadói tehetségének egyik jele, hogy ezeket a nem túl magvas, már-már szirupos szentenciákat képes hitelesen tolmácsolni, no meg egy-egy beszúrt gúnyos vagy pimaszul öntelt megjegyzéssel ellenpontozni. A „kinn is vagyok, benn is vagyok” érzést legszemléletesebben a Get By-ban beszéli ki: szinte újságcikkszerűen, jelzésértékű (tőle meglepő) tiszta és helyes angolsággal emlékszik vissza a gettós időkre, mintha több évtized távlatából nézne vissza – már ez önmagában cinizmus, még akkor is, ha a szövegben olyan sorok vannak, mint „az égbolt üres, mert a csillagok a földön vannak”. A két világ közötti áthatolhatatlan – a fejekben képződő – szakadékról szól a Hype Talk is, a Dizzee körül keltett felhajtás tükrében, azzal a keserű megállapítással, hogy „odahaza” őt már a róla szóló hírek, híresztelések és pletykák alapján ítélik meg, tévesen, és már nem is kíváncsiak a valódi énjére, miközben a másik oldalon a múltja miatti előítéletekkel kell szembenéznie (Flyin`). A róla alkotott véleményeket ugyan egy „fuck you”-val elintézi a Respect Me-ben, de a dolog nyilván azért nagyon foglalkoztatja, mert ez is visszatérő téma nála, ahogyan az új világában zajló „civilizálódása” (ahogyan a régi, nyers és bármikor balhéra kész utcagyerek-énjét kényszerül elfojtani, miközben folyton szükségét érzi, hogy bizonygassa, még mindig fasza gyerek – lásd a Graftin` és Learn című számokat), a vélt vagy valós imitátorok fikázása (Stand Up Tall, Knock Knock), a siker árnyoldalai (az Everywhere-ben például a para, hogy megölik, meglopják, a Knock Knockban pedig a „mókuskerék”, ami fellépések iránti apátiát okoz ), a grime (mindkét értelmében, úgy is mint a zenei stílus és az élet mocska) és persze a nők, akikkel most is ugyanolyan bizalmatlan és durván lekezelő, mint a Boy In Da Corneren volt – ez, úgy tűnik, nem változott. A lemez a jelen ismertetése után a jövő előrevetítésével zárul a garage-szlenggel tűzdelt Fickle-ben: „Lord knows what I'll find when I re-re-rewind”. Így kerek a történet, hogy nyitva marad a folytatás: az első lemez szocio-horrorja után a második album számadás az onnan kivezető út felénél, és hogy a jövő mit hoz, csak Dizzee-től függ.

Tulajdonképpen az előzmények ismeretében várható volt egy önreflektív lemez, és a rap-dramaturgia is ezt diktálja. Ami nem volt várható, csak remélhető, hogy a „nehéz második album” akadályát sikerrel veszi Dizzee, és ez a várakozás tovább fokozódott, miután nyilvánvaló lett, hogy a hasonló pályán induló The Streets második lemezével átvitte a magasra tett lécet. Nos, Dizzee Rascal ezúttal visszavett a fülsértően ugatós énekbeszélő modorából, és finomított valamennyit a zenéjén, ami azért még most is jócskán leírhatatlan és (az electro-breakses Stand Up Tall, az egészen hiphopos Learn, valamint a Flyin` és a Fickle húzós grime-jai kivételével) zavarba ejtően minimalista és kaotikus, vagyis a legtöbbször kimerül egy spártai dobgroove-ban, morgó-búgó-brummogó-vuttyogó szubbasszusban, a már az első lemezen is domináló keleties dallamfoszlányokban, meg mindenféle kattogó, sercegő, percegő, csörrenő, prüntyőgő, süvöltő, rebbenő hangban. Fogyaszthatóbb lett, egy szóval, úgy, hogy hatásából, éléből nem vesztett semmit. Ravasz gazember!


10/10
Bugi Jakab
2004.12.31
|


Játék
A leghatalmasabb élőlény, amely valaha is létezett, most visszatér, hogy megküzdjön számos gigantikus szörnyeteggel ebben a földrengető folytatásban.
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.