Kerülőutak

olvasói
8/10 (2)
Ennek a sztorinak igazából Magyarországon kellett volna elkészülnie, hiszen azt állítjuk magunkról, hogy jeles borivó és bortermelő nemzet volnánk, márpedig Alexander Payne rendező (Schmidt története) filmjének keretét egy borkóstoló túra adja. A magyar remake-et el tudnám képzelni mondjuk „Villányi kerülőutak” címmel, a történeten meg nem is kellene sokat változtatni, hiszen kapuzárási pániktól szenvedő férfiak bizonnyal nálunk is akadnak.
A Kerülőutak két főhőse ugyanis túl van már a virágzó ifjúságon. Jack, a levitézlett színész ugyan azt hiszi magáról, hogy örökifjú és még mindig telhetetlenül (és sikeresen) falja a nőket, ellenben Miles hosszú ideje képtelen túltenni magát a válásán, ráadásul regényírói karrierje sem akar beindulni. Mivel Jack éppen házasodni készül, barátja úgy dönt, hogy a nagy esemény előtt rendez neki egy férfias kiruccanást a kaliforniai borvidékre, ahol (Miles elképzelése szerint) kettesben járják majd a borospincéket, hogy átadják magukat a bor magasztos művészetének. 
 
Jack elképzelése azonban a férfias, legényélet-búcsúztató szórakozásról (mint az életben minden másról is) szöges ellentétben áll Miles nézeteivel, úgyhogy a borfajták szakértő elemzése helyett azonnal a felbukkanó összes és bármilyen nő becserkészését választja foglalatosságul. Milesnek is megpróbál nőt szervezni, azonban ő olyan menthetetlenül búvalbélelt, hogy a terv reménytelennek látszik. 
 
A borkóstoló túra végére azonban (természetesen) mindenki megkapja, ami jár neki. Jack a tanulságot, hogy nem lehet bármivel felelőtlenül játszani, Miles pedig a neki való szerelmet: ami korántsem egyszerű, kicsit melankolikus, de lehet, hogy egy életre szól. 
 
A Kerülőutak (amerikai filmhez képest) visszafogottan meséli el ezt az érzelmes történetet barátságról, kalandról és borkóstolásról. Kellemes hétvégi darab, mely után jól fog esni egy ízletes vacsora, akár Pinot-t, akár Cabernet-t választunk is hozzá.
Odor Emilia
2005.02.02
|
Sideways
amerikai filmdráma, 124 perc, 2004
Két jó barát legénybúcsúztató kaliforniai bortúrára indul, mielőtt egyikük megházasodna. A nőfaló Jack és a búvalbélelt Miles szerelmi kalandjai a borospincék árnyékában.
Rendező:

Alexander Payne

Forgalmazza: InterCom


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
Rejtélyes házasság
amerikai thriller, 2018
18:45
A katasztrófaművész
amerikai életrajzi film, 2017
18:45
Pop, csajok satöbbi
amerikai vígjáték, 2000
18:50
Két kopper
amerikai akcióvígjáték, 2010
Szimpla Táncház, ma egész éjjel népzene! @szimplakert #tanchaz #nepzene #elozene
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.